Sport

„Nem szabad rágörcsölnünk a meccsre” – mélyről indulva száguldott a vb-döntőig a női pólóválogatott

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

Csak akkor lehet esélyük, ha a játék minden elemében jobbak – vélik a magyar női vízilabda-válogatott játékosai az olimpiai bajnok amerikaiak elleni pénteki világbajnoki döntő előtt.

„Nem foglalkozom azzal, hogy ez egy világbajnoki döntő, próbálok úgy gondolni rá, mint egy mérkőzésre, amit meg akarunk nyerni” – mondta az MTI-nek Garda Krisztina, aki a fináléban pályafutása 200. válogatottbeli fellépésére készül,

és 2005-ben éppen egy magyar-amerikai vb-döntő után döntött úgy, hogy vízilabdázó lesz.

Akkor a magyarok Montrealból aranyéremmel tértek haza.

„Hogy hogyan nyerhetünk? Úgy, hogy mindenben jobbak vagyunk, mint ők. Elsősorban a védekezés a legfontosabb, de elöl is jól kell játszanunk, mert az amerikai egy rendkívül komplett csapat, kiváló játékosok alkotják, ráadásul van egy nagyszerű kapusuk is” – mondta Garda Krisztina, aki megjegyezte, úgy érzi, náluk a „lelki tényezők most jóval magasabban vannak”, a gárda ugyanis mélyről indulva (januárban csak az ötödik volt az Európa-bajnokságon) Dohában megszerezte az olimpiai kvótát, most pedig a vb-aranyért is küzdhet.

„Nyilván nem szeretnénk itt megállni” – hangsúlyozta a válogatott egyik legjobb lövője.

Hasonlóképpen vélekedik Vályi Vanda, aki könyöksérüléssel játszik az egész világbajnokságon, folyamatos kezelésekre szorul, és általában a meccsnapra kerül bevethető állapotba.

„Leginkább a védekezésben, de összességében szerintem a játék minden elemében föléjük kell kerekednünk. Az amerikaiak nyilvánvalóan szeretnék visszaszerezni a címüket,

nekünk pedig ugyanazzal a mentalitással kell vízbe ugranunk, mint eddig, ez az esélyünk a világ talán legjobb csapata ellen

– nyilatkozta a női mezőny egyik leggyorsabb játékosa, aki eddig mind a 12 ráúszását megnyerte.

A nyolcadik világbajnoki címükre hajtó, a legutóbbi három olimpián győztes amerikaiak ritkán szenvedtek vereséget az elmúlt húsz évben, a tokiói játékokon azonban éppen a magyarok bizonyították, hogy nem verhetetlenek.

Azóta világversenyen kétszer is találkozott egymással a két csapat, a 2022-es margitszigeti vb-döntőben a tengerentúliak 9-7-re, tavaly Fukuokában pedig az ötödik helyért rendezett összecsapáson ötméterespárbajban nyertek.

„A világbajnoki cím természetesen extra motivációt jelent, de alapvetően minden meccshez úgy állunk hozzá, hogy függetlenítjük magunkat a téttől és az ellenféltől,

nem szabad rágörcsölnünk a találkozóra, felszabadultan kell játszanunk

– mondta Vályi Vanda.

Az M4 Sport megszólaltatta Adam Krikoriant, az amerikaiak szövetségi kapitányát.

„Nagyon szimpatikus,  amit a legjobb európai csapatok játszanak. Nekik fel kellett készülni az Eb-re, ott teljesíteni, majd újra formába lendülni erre a vb-re. Ez mindenképp nagy kihívás számukra. Hogy ez egyben jelent-e előnyt nekünk – mivel nekünk más volt a felkészülésünk -, azt nem tudom. A döntőben minden kínálkozó lehetőséggel élni szeretnénk, és jól kell játszanunk. Ha nem így teszünk, nem nyerünk…” – fogalmazott a szakember, aki megjegyezte, az elmúlt időszak hullámvasút volt csapata életében.

„Nem egyenes azért az utunk, de ez valahol helyén is van, hiszen még azért több fiatal, kevésbé tapasztalt játékosom van. Időre van szükségük, hogy ezeket a helyzeteket megéljék, és tudják kezelni. Azt szeretném, hogy a kiegyensúlyozottság legyen a meghatározója ennek az együttesnek” – fogalmazott Adam Krikorian.

A magyar-amerikai döntőt 15.30-kor rendezik. A találkozót az M4 Sport és a Kossuth Rádió is élőben közvetíti, a 24.hu pedig online tudósításban számol be a meccs legfontosabb történéseiről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik