Szórakozás

Curtis: Ne hazudj, Zsolti! Teljesen kiforgatod, amit mondtam!

mohos márton / 24.hu és rtl
mohos márton / 24.hu és rtl
Folytatódik a szövevényes történet.

A csütörtök délelőtt izgalmasan indult celeb-szócsata ügyben: Novák Katalin lemondását követően Odakint most szörnyek járnak – kiállás az áldozatokért, gyerekekért, az egészséges társadalomért címmel szervezett péntek délutánra tüntetést több hazai influenszer és előadó, köztük Osváth Zsolt, Azahriah és Pottyondy Edina.

Egy ideig úgy volt, Curtis is ellátogat az eseményre, Osváth ugyanis csütörtök hajnalban osztotta meg a nyilvánossággal a kezdeményezést támogatók névsorát, a listán pedig Széki Attila, azaz Curtis neve is olvasható volt.

A rapper később a közösségi oldalán jelezte a nyilvánosság felé, hogy nem csatlakozott semmiféle megmozduláshoz, ezért mindenkit arra kér, hogy ne éljenek vissza a nevével semmilyen fórumon.

Osváthnak ez nem tetszett:

Gondolom, szóltak fentről, hogy ezt így nem lehet. Nem találok szavakat. Én szégyellem magam helyetted, Attila!

A történtekkel kapcsolatban Osváth Zsolt azt mondta a 24.hu-nak, hogy Curtis törölte a kommentjét, továbbá minden közösségi platformon is letiltotta őt. Az influenszer megmutatta követőinek azt is, mit beszéltek Curtisszel cseten.

„Törölte a hozzászólásomat és mindenhonnan letiltott. Így ért véget egy barátság. Most kérdezem én, akinek nincs takargatni valója, az miért törli és tiltja a kommentemet? Azért, mert pontosan tudja Ati, hogy mindent bizonyítani tudok. Soha, soha az életben nem használnék fel senkit politikai célokra, pláne nem gyerekeket, és soha nem írnám oda senkinek a támogatók közé a nevét, ha nem akarná támogatni az eseményt.”

Curtis – noha lapunkkal közölte, mindent elmondott a témában – terjedelmes posztban reagált Osváthnak:

Ne hazudj, Zsolti! Amúgy minden rendben van veled? Mert a legutóbbi videóid alapján szerintem valami nem okés. Semmi ilyenről nem volt szó, nem mondasz igazat, azaz hazudsz! Teljesen kiforgatod, amit mondtam, amiről beszéltünk. A gyerekek szerepe, élete a legfontosabb dolog a világon, és aki ezt politikai célokra használja, az pont, hogy te vagy! Aki egy kicsit is lát a pályán, pontosan tudja, hogy miről szól ez az egész. Fejezd be a sárdobálást és az energiáidat az életedben először valódi célok elérése, emberek életének jobbá tételére fordítsd

Kapcsolódó
Osváth Zsolt a 24.hu-nak: Curtis hazudik, amikor azt mondja, nem adta a nevét a kezdeményezésünkhöz
Curtis neve is megjelent a péntekre szervezett Odakint most szörnyek járnak – kiállás az áldozatokért, gyerekekért, az egészséges társadalomért címet viselő tüntetés támogatóinak listáján. A rapper a névsor megjelenése után a közösségi oldalán írt arról, hogy nem adta a nevét semmilyen megmozduláshoz, ami Osváth Zsolt szerint hazugság. Az üggyel kapcsolatban mindkettőjüket megkerestük.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik