Tudomány

Napfogyatkozást figyeltek meg a Marsról

dottedhippo / Getty Images
dottedhippo / Getty Images

A Mars Phobos nevű elhaladt a Nap előtt, a NASA egyik robotjának pedig sikerült megörökítenie az eseményt – írja a Space.com. A Jezero-kráterben tevékenykedő Perseverance február 8-án dokumentálta a marsi napfogyatkozást.

A NASA Jet Propulsion Laboratory (JPL) mérnökei 68 felvételt felhasználva hozták létre a mozgóképet. A fotókat a rover bal oldali Mastcam-Z kamerája rögzítette.

A Phobost 1877-ben fedezték fel, az objektum egy aszteroida méretű hold, amely néhány ezer kilométerre kering a bolygó felé.

A Mars gravitációja egyre közelebb csalogatja az égitestet, amely végül darabokra fog szétszakadni.

A Marsnak van egy másik holdja is, ez a Deimos. Az objektum eredete nem tisztázott, származhat az aszteroidaövből, de az is elképzelhető, hogy a Naprendszer formálódásából maradt vissza.

A Phobost egyelőre egyetlen űreszköz sem látogatta meg, a Japán Űrügynökség ugyanakkor 2026-ban szondát küldene a holdhoz. A Martian Moons Exploration (MMX) feladata az lesz, hogy mintákat hozzon el a Földre.

Az MMX segíthet megérteni, hogy a Mars miért vesztette el légkörét. A bolygó a távoli múltban a mainál sokkal barátságosabb hely volt, felszínén folyók és tavak voltak, amelyekben akár az élet is jelen lehetett.

A Perseverance éppen az egykori víz és a potenciális lakhatóság nyomait keresi. A marsjáró mintákat is begyűjt, melyeket a 2030-as években, a NASA és az Európai Űrügynökség közös missziójával hoznának el. A JPL-nél nemrég történt leépítések miatt most kérdéses, hogy a küldetés miként valósulhat meg.

Kapcsolódó
Az élet nyomai rejtőzhetnek ebben a marsi kráterben
Egy új vizsgálat megerősíti, hogy a Jezero-kráterben egykor egy hatalmas tó volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik