Vannak, akik szerint feministaként most szomorúnak kellene lennem, hiszen két, magas pozíciót betöltő nő távozott a politikából egy olyan országban, ahol a nők közéleti részvétele így is aggasztóan alacsony. Távozásuk dicstelen körülményei ráadásul – így az aggódók – ürügyet szolgáltathatnak azoknak, akik eddig is úgy vélték, hogy a nők alkalmatlanok a közéleti szereplésre, és jobb, ha a konyhában maradnak. Ez az érv azonban csak akkor állná meg a helyét, ha egy férfi politikus látványos bukásakor arra következtetne a társadalom, hogy a férfiak alkalmatlanok a vezetésre – ilyet azonban még nem láttunk.
Nem hiszem azt, hogy jobboldali, konzervatív nők ne tudnának a nők javára működni (esetleg a baloldali vagy liberális beállítottság rögtön garancia lenne a nemek egyenlőségét előmozdító törekvésekre). A magyar Slachta Margittól a kanadai Nellie McClungon és a norvég Janne Haaland Matláryn át az amerikai Jill Ruckelshausig számos jobboldali politikusnő van, akiknek az életművében utódaik ma is követendő példákat találhatnának. Novák és Varga azonban nem törekedtek rá, hogy bárki örökségéhez méltók legyenek: nem láttunk tőlük mást, mint a kormánypárti ideológiához való stréber idomulást. „Érthető”, hogy az LMBTQ-közösséghez tartozó, gyermektelen vagy gyermeket egyedülállóként vállaló nők ideológiai okokból nem voltak számukra szimpatikusak,
Érdemben segíthettek volna például a bántalmazottakon – a családon belüli erőszak meglehetősen család- és gyerekellenes, ráadásul nagy számban sújtja a kimondottan hagyományos életre, hagyományos nemi szerepek betöltésére törekvő (így szívükhöz elvben közel álló) nőket.
Varga azonban az áldozatok védelmét garantáló Isztambuli Egyezményt politikai hisztinek nevezte, és nem értette meg, hogy áldozatsegítő központok ide vagy oda, az erőszak elleni komplex állami fellépésnek
- a megelőzés,
- szemléletformálás
- és oktatás is fontos eleme.
Ezt egyébként, ahogy szinte mindent, az egyezménytől függetlenül is meg lehet szervezni, ha van rá akarat. Gyermekáldozatok is nagyobb eséllyel és hamarabb kérnek segítséget, ha az életkoruknak megfelelő formában, de (akár az iskolákból mára kiszorított szexedukáció keretében, akár más forrásból) hallanak róla, hogy mi számít bántalmazásnak, és tudják, hogyha megtörténik velük, az nem az ő szégyenük, hanem az elkövetőé, és nem kell minden felnőttnek szót fogadni.
Ha – mivel ideális esetben minden gyermekintézményben ki van függesztve a falra a vonatkozó információ, és az intézmény honlapján is elérhető – tudják, hogy hova, kihez fordulhatnak, ha akár kortársaik, akár felnőttek bántják őket. Azok pedig, akiktől segítséget kérnek, szintén mert jól képzettek és tájékozottak, nem rázzák le és bélyegzik hazugnak őket, hanem hisznek nekik, biztonságukról a nulladik perctől gondoskodnak, és a panaszaikat azonnal kivizsgálják.
Mona Eltahawy egyiptomi-amerikai feminista (akinek magyarul A fátyol fogságában címmel jelent meg az egyik könyve) „a patriarchátus gyalogkatonáinak” nevezi azokat a nőket, akik – ahelyett, hogy a nők mellé állnának, illetve a saját értékeik, erkölcsi iránytűjük mentén hoznának autonóm döntéseket – a fennálló hatalmat szolgálják, mert így remélnek maguknak sértetlenséget, illetve presztízst, pozíciót biztosítani. Ez egyrészt a könnyebb(-nek látszó) út, másrészt a nőket a szocializációjuk sem sarkallja arra, hogy legyenek önállóak, szükség esetén emeljék fel a szavukat és csapjanak az asztalra. Sőt, azt látják, hogy a nőt, aki ellenszegül a jókislányság követelményeinek, a társadalom szankcionálja – semmiképp nem akarnak a sorsára jutni. Reméltem volna, hogy azért ennek is van határa, és arra a felszólításra vagy baráti „javaslatra”, hogy egy pedofilsegítőnek adjon kegyelmet, még Novák Katalin is képes kipréselni magából a „nem” szót.
A mostani kegyelmi döntés, azaz kivételezés azért mégsem olyan nagy csoda, ha belegondolunk, hogy Novák és Varga kezdettől fogva mások fölé emelték, és kivételezettként pozícionálták magukat. Jól emlékszem, milyen bántó volt sok nő számára, amikor az akkor még államtitkár Novák Katalin – tartós házasságban élve, háromgyerekes anyaként – Baló Györgynek adott interjújában azt fejtegette, hogy egy nőnek egyedül nincs joga gyereket vállalni, mert az önzőség. Nem sokkal később – már családügyi miniszterként, az egyik leglátványosabb karriert befutott és az egyik legjobban kereső nőként az országban – az Axióma videójában arra intette a nőket, hogy ne akarjanak versenyezni a férfiakkal és ugyanannyit keresni, mint ők. Pont ő, akinek lett volna lehetősége a nők terheit csökkenteni, annyit volt képes mondani, hogy a nők erősek, és sok mindent kibírnak. Akkor már tudtam – pedig eleinte nem zártam ki a lehetőségét –, újabb pozíciójában sem fog a nők mellé állni vagy bárki más mellé állni, akinek segítenie kellene és tudna.
Nem értek egyet maradéktalanul azokkal, akik az ügy „átpolitizálódását” fájlalják. Annyiban igen, hogy én is előre tartottam attól, hogy a tüntetésekből egy rövidlátó, felületes „mondjon le!” kórus válik. Elengedhetetlen, hogy az áldozatok védelme a fókuszban maradjon – akárkik mondanak le, addig senki sem dőlhet hátra, amíg nincs Magyarországon szakértők kifejezett útmutatásával (és nem csak jelképes „bevonásával”) kialakított, tudományos alapokon és a jó gyakorlatokra vonatkozó tapasztalatokon nyugvó gyermekvédelem és áldozatvédelem. Amíg fel nem számoljuk a jelenlegi, elkövetőbarát és áldozathibáztató állapotokat, melyek közepette a bántalmazott nők védelme alárendelődik a „családbarát” ideológiának, a kiszolgáltatott gyerekek védelme pedig a tekintélyszemélyek, haverok érinthetetlenségének.
Ugyanakkor fontos belátni, hogy a megoldáshoz megkerülhetetlen a politika: nagyon nem mindegy, hogy az ország vezetése mennyire hajlandó elköteleződni a gyermekvédelem mellett – egyáltalán, hogyan definiálja azt –, illetve mennyi forrást hajlandó a gyermekvédelemre, az áldozatvédelemre, valamint a megelőzésre, szemléletformálásra szánni. Megteremti-e a szükséges intézményrendszert, továbbképzi, méltón megfizeti-e a benne dolgozókat, továbbá szavatolja-e, hogy az intézetekben felnövő gyerekek traumák gyűjtése helyett szilárd alapot kapnak az önálló életbe való elinduláshoz.
Előretolt bástyája, a Mi Hazánk már megkezdte az összemosást, és a kormányzati propagandaoldalakon is elkezdték pedzegetni, hogy az ellenzék a pedofília „leszűkítő értelmezéséért” vívja a harcát. Ha valami káros módon átpolitizálja az ügyet, akkor ez az. Annak idején 2021-ben a gyermekvédelmi törvényt eredeti formájában teljes támogatás övezte, a Fidesznek azonban érdekében állt a homofób passzusok beillesztésével megosztani a társadalmat. A mostani botrány megítélésében is a teljes politikai spektrumon egyetértettek az emberek, ahogy abban is, hogy az összes felelősnek meg kell bűnhődnie. Márpedig az is politika, hogy most ez megtörténik-e, vagy a Fidesz elviteti a nőkkel a balhét, és magát még fel is magasztalja Novák és Varga menesztéséért. Kocsis Máté már el is kezdte: neki már csak mindenről „az” jut az eszébe, és valószínűleg éjjelente álmában is baloldalizik.
Azzal, hogy a két lemondást kevésnek tartom, nem akarom Novák és Varga ágenciáját és felelősségét vitatni, őket valamiféle áldozatnak feltüntetni. Egyre több bizonyíték kerül elő arra, hogy a kegyelmi döntést nem önállóan, hanem nyomásra hozták, de nem bábok abban az értelemben, hogy nagyon jól tudták a játékszabályokat, és azok betartásával nyomultak előre a Fidesz ranglétráján, bárkiket is kellett útközben cserben hagyniuk. A jókislányoknak azonban, ahogy Ute Erhard német pszichológus magyarul is elérhető könyve címében fogalmaz, nem terem babér. Az engedelmességhez kötött tisztelet nem tisztelet;
Lenne azért még egy esély arra, hogy Novák Katalin és Varga Judit ne szégyentelen pedofilsegéd-simogatókként vonuljanak a történelembe, hanem megmentsék a becsületük maradék morzsáit. Hogyan? Nagyon egyszerű:
Mondják el, hogy pontosan mi történt, ki és hogyan „javasolta” nekik e kegyelem megadását, illetve ellenjegyzését. Ha már bukniuk kell, rántsák magukkal az összes felelőst. Ezzel egy kicsit kompenzálhatnák a bűnrészességüket, és utoljára tehetnének egy szolgálatot a hazának.
Sokaknak feltűnt, hogy Novák Katalin és Varga Judit lemondása épp Göncz Árpád születésnapjára esett – egyúttal, micsoda egybeesés, egy kedves ismerősöm nemrég adott életet egyedül vállalt gyerekének. Az őt önzőnek bélyegző Novák Katalin csillaga Varga Juditéval együtt leáldozott, ez a család viszont itt marad. És a kisfiú, remélem, már egy másmilyen Magyarországon fog felnőni.
