Belföld

Novák Katalin hivatalosan is lemondott

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

Novák Katalin hivatalosan is lemondott – erről tájékoztatta a leköszönő államfő az Országgyűlést.

Novák szombat délután jelentette be távozását, miután megfogalmazása szerint hozott egy olyan kegyelmi döntést, amely sokakban békétlenséget és értetlenséget váltott ki. Jelezte azt is, hogy a kegyelmezési jogkört tartja mind közül talán a legérzékenyebbnek. Állítása szerint tavaly áprilisban abban a hiszemben döntött, hogy az elítélt – a bicskei gyermekotthon kényszerítés miatt elítélt igazgatóhelyettese – nem élt vissza a rábízott gyermekek kiszolgáltatottságával, de – mint mondta – hibázott.

Novák Katalin körül azután kezdett el fogyni a levegő, hogy február 2-án kiderült: a tavalyi pápalátogatás alkalmából kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesének, K. Endrének, akinek nemcsak tudomása volt arról, hogy az intézmény igazgatója több gyereket is molesztált, de hamis vallomást is írt az egyik gyerek nevében, melyet a pedofil bűnelkövető jelenlétében akart aláíratni vele. K. Endrét kényszerítés miatt ítélték börtönre, de Nováknak köszönhetően kegyelmet kapott.

A botrány kitörése után mind civilek, mind az ellenzéki pártok Novák lemondását és a kegyelmi döntést igazságügyi miniszterként ellenjegyző és Novák lemondása után a közélettől visszavonuló Varga Judit számonkérését követelték. Az ellenzéki frakciók több törvényjavaslatot is benyújtottak az ügyben. Eközben a köztársasági elnöki hivatal és maga Novák is azt kommunikálta, hogy amíg az ő elnöksége tart, addig pedofiloknak nincs és nem is lesz kegyelem. Azt azonban nem indokolták, hogy egy pedofil elkövető bűntársa miért nyerhette el mégis a szabadságát.

Az ügy kirobbanása után csaknem egy héttel Orbán Viktor miniszterelnök is megszólalt. A kormány nevében egy alkotmánymódosítást nyújtott be a parlamentnek, mely ellehetetlenítené, hogy a jövőben kiskorú gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények esetén az elkövető elnöki kegyelmet kaphasson. A kormányfő ezzel kimondatlanul is elismerte, hogy Novák súlyos hibát követett el.

Ahogy arról korábban írtunk, Novák Katalin volt köztársasági elnökként élete végéig kapja az államfői fizetését, amely jelenleg 4,6 millió forint havonta, ám minden évben automatikusan emelkedik a bruttó átlagkereset-növekedéssel megegyező mértékben.

Ha kéri, az állam biztosítja a méltó lakhatását is. Elődje, Áder János például egy 720 négyzetméteres svábhegyi villát kapott, amit közel 1 milliárd forintért újítottak fel közpénzből. Schmitt Pál viszont, aki a plágiumügye miatt mondott le 2012-ben, nem élt ezzel a lehetőséggel, vagyis nem igényelt állami rezidenciát, megoldotta saját magának a lakhatását.

Novákot ezen kívül élete végéig megilleti a személyes autóhasználat, a gépjárművezetőt a rendőrség biztosítja. Jár neki egy háromfős titkárság, továbbá kiemelt egészségügyi ellátás – ezek is haláláig szóló juttatások. Lesz éves kerete, amelyet tetszés szerint oszthat szét a neki szimpatikus szervezetek között. Tavaly a volt köztársasági elnökök 73–73 millió forint felett rendelkezhettek.

A külföldi hivatalos programjaira első osztályon utazhat repülőgépen és vonaton egyaránt, továbbá használhatja a kormányvárót is. Egyetlen kiváltságtól esne el Novák a lemondása esetén: nem vehetne igénybe többet különgépet.

Kapcsolódó
Súlyos áldozatokra kényszerült a Fidesz – biztonsági játékos lehet Novák Katalin utódja
Idősebb, tiszteletre méltó szakmai életúttal rendelkező államfőt, egy biztonsági játékost jelölhet kormányzati forrásaink szerint Orbán Viktor. Trócsányi Lászlót az esélyesek között emlegetik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik