Megszólalt a bicskei gyerekotthon két volt nevelője és egy volt áldozat is az RTL Házon kívül című műsorában. Bárnai Árpád nevelőként dolgozott az intézetben, Schmidt Erika pedig élménypedagógusként. Bárnai már 2010-ben megtudta, hogy az otthon igazgatója molesztálta az egyik gyereket, de hiába próbált tenni azért, hogy az ügy bíróságra kerüljön, akkor az igazgató és helyettese, K. Endre elére, hogy a gyerekek visszavonják a vallomásukat, és a rendőrségi vizsgálatot akkor eredmény nélkül lezárták. Bárnai Árpád ekkor távozott az intézménytől, a neki segítő kolléganőjét kirúgták, és Schmidt Erikát sem hívták többet órát tartani. Végül öt évvel később, 2016-ban az egyik bántalmazott gyerek öngyilkossága után egy másik, szintén molesztált gyerek, Pop Mert tett rendőrségi feljelentést, és később ez vezetett az igazgató és helyettese jogerős elítéléséhez.
Most Bárnai és Schmidt mellett Pop Mert is megszólalt a műsorban, ahol többek között elmondták K. Endréről, hogy egyáltalán nem érdekelte, mi történik a rá bízott gyerekekkel, kizárólag az foglalkoztatta, nehogy a molesztálási ügy kijusson az intézmény falai közül. Elmeséltek egy esetet, amikor az egyik bántalmazott gyerek a többiek előtt elmondta, hogy az igazgató molesztálta, mire K. Endre elvitte kocsikázni, és megígérte, hogy vesz neki egy sílécet.
Amikor Pop Mert elmondta neki, hogy feljelentést tesz, barátnője még az intézményben lakott, és K. Endre rajta keresztül próbált nyomást gyakorolni a fiúra, hogy álljon el a feljelentéstől, és burkoltan megfenyegette őt. Egy másik fiút, aki szintén vallomást tett, a gyámja kérésére kiemeltek Bicskéről és egy másik intézetbe helyezték át, de őt az igazgató és helyettese azzal fenyegették meg, hogy ha nem vonja vissza a vallomását, nem találkozhat többet a testvérével, aki még a bicskei otthonban maradt.
Ezt követően végül 2019-ben jogerősen elítélték az igazgatót és K. Endrét is, de ezzel a problémák még nem oldódtak meg:
Az áldozatok többsége, beleértve engem is nagyon rossz állapotban vannak. Valaki hajléktalan, különböző pszichés problémákkal küzdenek, a szenvedélybetegségekről nem is beszélve
– mondta az áldozatokról Pop Mert, aki szerint nem is az az igazán felháborító, hogy kiengedték K. Endrét a börtönből, hanem a köztársasági elnök kegyelmi döntésével gyakorlatilag tisztára mosták, és úgy „eresztették rá a társadalomra”.
A teljes riport itt látható: