Sport

Olyan fáradt a magyar kéziválogatott kapusa, hogy még örülni sem tud

Czeglédi Zsolt / MTI
Imre Bence és Bartucz László ünnepel a 23-22-es győzelem után
Czeglédi Zsolt / MTI
Imre Bence és Bartucz László ünnepel a 23-22-es győzelem után
Lékai Máté szerint büszke lehet története legjobb Európa-bajnoki szereplésére a magyar férfi kézilabda-válogatott, a csapatkapitány úgy véli, egy Eb-n mindig nehéz jól szerepelni. Magyarország a pénteki helyosztón egy góllal, 23-22-re múlta felül Szlovéniát.

A mérkőzés egyik hőse a tíz védést bemutató kapus, Bartucz László volt, aki azt mondta, ebbe a meccsbe mindenki beletette a szívét-lelkét, itt már nem lehetett szakmázni.

„Még nem gondoltam át ezt a tornát, hiszen most meccsünk volt, de nyilván óriási siker, hiszen ilyet még nem ért el a magyar válogatott” – nyilatkozta az M4 Sport kamerája előtt.

De olyan fáradt vagyok, hogy még örülni sem tudok.

Bánhidi Bence öt góllal zárta a mérkőzést, a szegedi beállós azt mondta, előzetesen bárki aláírta volna az ötödik helyet, főleg, hogy a tíz közé jutás volt a célkitűzés, amiről azért társaival tudták, hogy annál többre képesek.

„Kicsin múlt, hogy négybe jussunk, de ez is nagy siker a magyar kézilabdának. Látni a fejlődést, van jövőnk, a fiatalok jönnek fel! Mindenki tudja, mi vár ránk márciusban, az olimpiai selejtező egyértelműen élet vagy halál lesz számunkra!”

A szintén ötgólos Lékai Máté szerint a nyolcadik meccs óriási küzdelmet hozott, mindkét csapat az utolsó tartalékait tette a küzdelembe.

„Jobban akartuk a győzelmet, mindenáron meg akartuk szerezni az 5. helyet. Mindenki büszke lehet erre, hiszen nehéz egy Eb-n jól szerepelni. És mit itt tudtunk ötödikek lenni. Bárkit meg tudunk verni, de bárkitől ki tudunk kapni, Nagy küzdők vagyunk, mindent beleadunk, ez kell majd az olimpiai selejtezőn is.

Büszke vagyok arra, hogy ennek a csapatnak a kapitánya lehettem.

Kézilabda-Eb, az 5. helyért

Magyarország – Szlovénia 23-22 (12-13)
Köln, Lanxess Arena
v.: Schulze, Tönnies (németek)
Magyarország: Bartucz, Andó (kapusok) – Bóka 4, Szita, Bánhidi 5, Sipos, Ilic 3, Lékai 5, Imre 2, Ancsin, Ligetvári, Fazekas 2, Bodó 1, Rosta 1.

Kapcsolódó
Chema Rodríguez: Erre a mérkőzésre mindig emlékezni fogok
A szövetségi kapitány szerint a kéziválogatottnak sikerült előrelépnie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik