Szórakozás

Dokumentumfilmet forgat VV Jerzy

A ValóVilág egykori szépfiúja aktívan kivette a részét az idei március 15-ei ünnepségből. Lengyel származását kihasználva több interjút is készített az idelátogató lengyel küldöttséggel, mely inetrjúkból dokumentumfilmet forgat.

Mióta VV Jerzy elhagyta a ValóVilág villáját egyre csak gyűlnek a megvalósításra váró tervei. A chippandalefiúként is dolgozó valóságshow-hős legutóbb még arról számolt be, hogy erotikával fűszerezett főzős műsort indít. Tervei azonban sokban módosultak azóta. „Leforgattunk három próbaadást, ami DVD-minőségben kész is van. Most megpróbáljuk kiajánlani és értékesíteni azt minél több fórumra. Persze az elsődleges cél az anyacsatornám felé való beajánlás, de meglátjuk mit lehet kihozni a dologból” – nyilatkozta a Hír24-nek VV Jerzy, aki komolyabb vizekre szeretne evezni.

„Március 15-én több interjút is készítettem, mikor itt volt a lengyel küldöttség. Sokat beszélgettünk a lengyel-magyar barátságról, a múltról, a jelenről és a két nép jövőjéről. Arra gondoltam, hogy ebből többet is ki lehetne hozni. Most éppen ezen dolgozom egy remek kis csapattal” – árulta el az egykori villalakó, aki egy rövidfilmet forgat az idei ünnepségen felvett interjúkból.


Jerzy a lengyel küldöttség tagjai között (Fotó: Kummer János)

„Bár kedvelem a könnyedebb műfajt is, szeretnék most egy kicsit komolyabb vizekre evezni és valódi értékeket képviselni. Azt vettem észre, hogy a mai generáció nagyon keveset tud a lengyel-magyar barátság történetéről és mikéntjéről. Ezért a március 15-én felvett interjúkból egy 20-30 perces kis dokumentumfilmet rakunk össze. Az összekötőszövegeket is én mondom fel blueboxban. Most épp ezek a munkálatok zajlanak. Remélem, hogy utána valamelyik közszolgálati televízión viszontláthatom a filmet. Nem várok pénzt érte, csak szeretném az emberek látókörét tágítani a lengyel-magyar kapcsolatok terén” – osztotta meg elképzeléseit VV Jerzy.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik