Belföld

Megszólalt a nyíregyházi kórház a két elhunyt kismama ügyében

Miután régóta nem volt anyai halálozás az osztályunkon, így az eset nagyon megrázta a betegek életéért küzdő kollégákat, illetve a többi dolgozót is,

nyilatkozta a Gyerekszoba.hu-nak a nyíregyházi kórház kommunikációs vezetője, Vitkai Éva azzal kapcsolatban, hogy az intézményben tavaly novemberben két kismama halt meg két napon belül.

Mint arról beszámoltunk, Nikoletta, egy 33 éves háromgyerekes máriapócsi édesanya császármetszéssel szülte meg a kisfiát, azonban a műtét után a nő intenzív osztályra került. Korábban véralvadási problémákkal kezelték, de kapott gyógyszereket és jobban lett, ám az intenzív osztályra kerülése után meghalt.

Nikoletta egy szobában volt az újfehértói Renátával, aki egy nappal korábban szintén császármetszéssel hozta világra ikerlányait, de a műtét után néhány órával ugyancsak rosszul lett és meghalt. Renáta férje rendőrségi feljelentést tett és nyomozás indult.

A kórház most azt mondta, hogy a két kismama ellátását nem ugyanaz a kezelőorvos és ügyeletes csapat végezte. Hozzátették: „Osztályunk a megye vezető kórházi osztálya, évente több mint ötezer szülés zajlik itt, köztük számos komplikált, súlyos állapotú anyáé is.

A két sajnálatos eset között semmilyen összefüggést nem tárt fel a vizsgálat. Mindkettőnél olyan visszafordíthatatlan és előre nem látható folyamatok indultak el a kismamák szervezetében, amit a legszakszerűbb és a leggondosabb beavatkozás ellenére sem tudtak orvosaink visszafordítani.

Vitkai Éva hozzátette: „Minden emberi élet elvesztése megterheli a gyógyító-ápoló személyzetet, de a szomorú esetek okainak feltárása is segíti a további gyógyító munkát. Intézményünk és az osztály munkatársai ezúton is együttérzésüket fejezik ki a hozzátartozók részére.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik