Szórakozás

„Ilyen faszival nem jövünk össze!” – mondta Orosz Barbara, miközben Béres Anett az exéről mesélt a Mokkában

TV2
TV2
Az egykori ValóVilág-szereplő állítja, az exe viszonylag hamar elárulta neki, hogy az előző párját több száz nővel csalta meg.

Béres Anett tavaly ősszel a Mokkában beszélt arról, hogy többektől is úgy értesült, hogy a volt párja, akivel hét évig együtt voltak, megcsalta őt a kapcsolatuk idején. Ekkor már egy éve külön voltak a férfival, így mint mondta, érzelmileg nem érintette meg a dolog, arra viszont jól emlékszik, hogy az exe számtalanszor hangoztatta előtte, hogy őt sosem csalná meg, ellentétben például az előző barátnőjével: állította ugyanis, hogy hozzá több száz alkalommal is hűtlen volt.

Az egykori ValóVilág-szereplő ma ismét a Mokkában vendégeskedett, ahol megosztotta a nézőkkel, hogy mostanra sikerült eltávolíttatnia a testéről a férfi nevét, amit korábban az elköteleződésének jeléül tetováltatott magára.

Valójában én azt gondoltam, hogy révbe értem, és mi tényleg egy olyan pár vagyunk, akik együtt fognak megöregedni. Ő is ezt mutatta felém, meg is kérte a kezem. Minden jel arra mutatott, és az érzéseim olyanok voltak, hogy én azt gondoltam, ezzel az emberrel szeretném leélni az életemet. Igen, ez egy gesztus volt felé, hogy jelezzem, én úgymond megpecsételtem magam felé

– magyarázta.

A műsort vezető Orosz Barbara ezt követően arról kezdett érdeklődni, hogy Béres valóban semmit sem észlelt-e abból, hogy a párja megcsalja, mire utóbbi azt felelte, hogy nem, hiszen a férfi annyit hangoztatta előtte, hogy ő az első nő, akihez sosem tudna hűtlen lenni.

– Ő elmondta, nem pletyka volt. Tőle személyesen tudtam, hogy az előző párját – húsz évig tartott a kapcsolat – agyoncsalta. Több szász nővel.
– Jaj, de hát ilyen faszival nem jövünk össze! Már bocs

– szólt közbe Orosz.

A reality-szereplő a beszélgetés során elmondta, hogy bár jegyben jártak, a férfi sosem akart vele összeköltözni, és amíg ő már családra vágyott, egyértelmű volt, hogy a volt párja nem, de mindig ígéreteket tett neki, amelyeket sokáig el is hitt. Végül 2022 vége felé, azután a bizonyos ayahuasca-szeánsz után vetett véget a kapcsolatnak, ami kis híján az életébe került.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik