Gazdaság

Óriási hajrá volt az inflációt követő állampapírokért

Róka László / MTVA
Róka László / MTVA
Az állampapírok egyre alacsonyabb kamatot fizetnek, de a tőzsdén sokat keresett a lakosság. A befektetési alapokat továbbra is szeretik a kisbefektetők, az OTP árfolyamnyereségének sokan örülhettek –olvasható a Bank360 elemzésében, amiből az is kiderül, hogy a lakosság novemberben még bezsákolt a magas kamatú PMÁP-ból, mert onnantól már csak 10 százalék alatti kamatú állampapírt talál, köztük a január 8-tól megvásárolható két új konstrukciót.

Tovább gyarapodtak a lakosság értékpapírszámlái tavaly novemberben. Magyarországi értékpapírokban már csaknem 22,8 ezer milliárd forintot tartottak a háztartások ekkor, külföldi értékpapírokban pedig további bő 2 ezer milliárdot. A legnépszerűbb értékpapír a hónapban a magyar állampapír volt, 244,3 milliárd forintnyi friss pénzt fektettek ebbe a háztartások.

Nem ez bizonyult a lakossági állampapírok legerősebb hónapjának, de a mennyiség átlag fölötti volt, amit vélhetően annak lehetett köszönni, hogy november végén zárta le az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a 2033/I sorozatszámú Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) forgalmazását. Ez volt az utolsó olyan sorozat, amelynek a kamata a 2022-es 14,5 és a 2023-as, várhatóan 17-18 százalék közötti éves átlagos inflációhoz igazodik. Az új PMÁP-sorozat a futamideje elején nem követi az extrém magas 2023-as inflációt, hanem fix, évi 9,9 százalékos kamatot fizet majd. Ha azonban az idén 5-6 százalék körüli lesz az infláció, akkor még ezzel is szép reálhozamot lehet elérni.

Csökkennek a lakossági kamatok

A novemberi nagybevásárlással a háztartások állampapír-állománya 12 422,6 milliárd forintos történelmi rekordot ért el. A december várhatóan nem lesz már ilyen erős, az új PMÁP-ból kevés fogyott, az Egyéves Magyar Állampapír (1MÁP) volt a legkeresettebb lakossági papír a maga 8 százalékos éves kamatával. Ezt a héten 6,5 százalékosra csökkentette az ÁKK vélhetően azért, hogy el tudja adni az új lakossági kötvényeket.

Ezek egyike a három éves futamidejű FIX MÁP, amelynek éves kamata 7 százalék. A másik az új, ötéves futamidejű Bónusz Magyar Állampapírt (BMÁP), amelynek kamata a három hónapos diszkontkincstárjegyekét követi, és a kezdő éves hozama a 1,5 százalékos kamatprémiummal együtt 8,01 százalékos. A futamidő 4. és 5. évében a kamatprémium 2,5 százalékra nő.

Az állampapírok mellett a banki kötvények iránti kereslet is megmaradt. A háztartások 25 milliárd forint értékben jegyeztek ilyen hitelpapírokat, így a náluk lévő állomány lassan már eléri a 600 milliárd forintot, ami 11 éves rekordot jelent. A banki hitelpapírok közül újabban a devizásak iránt nagyobb a kereslet, a teljes állomány 44 százaléka van ilyen kötvényben. A dollárban vagy euróban befektető ügyfelek kereshetik főleg ezeket az értékpapírokat.

Kedvenc maradt a befektetési alap is

A vállalati kötvények a lakosságot nem érdeklik, a befektetési alapok viszont annál népszerűbbek. Novemberben csaknem 128 milliárd forintnyi friss megtakarítást vonzottak, ennek és a 86,7 milliárd forintnyi hozamnak köszönhetően a háztartások birtokában már 8287,8 milliárd forintnyi magyar befektetési jegy van. Emellett külföldi alapokban is tartottak a kisbefektetők mintegy 913 milliárd forintot.

November minden piacon jó eredményt hozott, a tőzsde is jól teljesített, az állampapírpiacok is emelkedtek. A lakosság ennek ellenére a tőzsdén már óvatosan fektetett be, mindössze 2,8 milliárd forintért vásárolt a pesti börze részvényeiből. Az árfolyamok viszont felfelé mentek, ez csaknem 65 milliárd forintot hozott a kisbefektetőknek, akiknek így november végén 1462,6 milliárd forintnyi magyar részvénye volt.

Az OTP sokaknak örömet szerezhetett

Ebből több mint 770 milliárd forint “egyéb monetáris intézmény” (vagyis bank) részvénye volt, vélhetően döntő részben OTP. A banki részvények novemberben 58,5 milliárd forintot hoztak a lakosságnak, de voltak, akik már ekkor eladogattak a papírokból. Kicsit korán tették, decemberben ugyanis megérkezett a Mikulás rali a magyar tőzsdére is, és az OTP árfolyama karácsony előtt 16 ezer forint fölé ugrott.

A külföldi részvények is jól teljesítettek az év utolsó előtti hónapjában, a háztartásoknak 23,7 milliárd forintnyi árfolyamnyereséget hoztak. A magyar kisbefektetők a hónap végén csaknem 640 milliárd forintot tartottak külföldi részvényekben, külföldi kötvényekben pedig nem egészen 500 milliárd forintjuk volt.

A szerző a Bank360.hu munkatársa.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik