A szóvivő szerint a férfi az angliai Liverpoolból repült Amszterdamba, és Ugandába utazott volna tovább, amikor – már a felszállásra készülő gépen – őrizetbe vették a brit hatóságok információja alapján.
A holland állami televízió és rádió értesülése szerint az őrizetbe vett férfi feltehetőleg a legjelentősebb szomáliai lázadószervezettel, az al-Shabaabbal áll kapcsolatban. Az al-Shabaab kötődik az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz, és számos, sok halálos áldozatot követelő merényletet követett már el egyebek között ENSZ-létesítmények ellen, de emberei hajtották végre a 76 ember halálát okozó kettős robbantást is Ugandában a labdarúgó-világbajnokság döntője alatt.
A holland ügyészség egyelőre nem tudta megerősíteni a NOS értesülését, a londoni rendőrség pedig nem volt hajlandó kommentálni azt.
A Schiphol Európa egyik legnagyobb repülőtere, az egyik legjelentősebb tranzitállomás a Közel-Kelet és Afrika felé. A repülőtéren tavaly december óta nagyon megszigorították a biztonsági intézkedéseket, mert innét szállt föl karácsony napján az Egyesült Államokba tartó egyik gépre Umar Faruk Abdulmutallab nigériai diák, és megpróbálta felrobbantani a repülőt.