Szórakozás

Sajátos házasságáról beszélt a magyar énekesnő

Nem a hagyományos értelemben él együtt Soma és férje, Lőrincz György Az énekesnő szerint boldogságuk egyik titka, hogy elég teret és szabadságot hagynak egymásnak.

Szalay Kriszta Lélekre vetkőzve című könyvének bemutatóján Soma is elmondta, hogy vélekedik szerelemről, hűtlenségről, halálról. Az énekesnő köztudottan sajátos kapcsolatban él férjével, és azt állítja, hogy 22 éves házassága azért működik ennyire jól, mert vannak napok, amelyeket teljesen külön töltenek párjával.

“Nem szeretném, ha mindennap együtt aludnánk és együtt ébrednénk. Van, amikor nincs több, amit a másiknak adhatok, mint  a hiányom” – szögezte le Soma, aki mindemellett azt állítja, olyannyira szereti férjét, ha tehetné, együtt halna meg vele. “Transzperszonális pszichológusok ‘tanítják’, hogy programozni lehet a halált. A férjemmel részt is vettünk egy úgynevezett haláltréningen. A programban előre lehet menni az időben, és módosult tudatállapotban megismerhető a halál időpontja” – mesélte Soma, aki 120 éves koráig szeretne élni.

Szalay Kriszta és Cserna Antal házassági válsága kapcsán Mamagésa azt is leszögezte, szinte nincs kapcsolat, ahol évtizedek után ne lépne be egy – általában fiatalabb – harmadik a képbe, az azonban a házastársakon múlik, miként tudják ezt feldolgozni. Ilyenkor derül ki, hogy a kémiai szerelmen kívül társai, barátai-e egymásnak a felek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik