Szórakozás

Megszűnik Fábry műsora? Kínos, ami történik

Egyre kevesebben nézik Fábry Sándor műsorát a köztévén, legalábbis erre lehet következtetni a nézettségi adatokból: a kezdetek óta csökkent azok aránya, akik a show-ra kapcsolnak.

A show-man új műsora februárban rajtolt a Magyar Televízióban. A produkció kezdetét nem kis botrány előzte meg, ugyanis Fábry úgy igazolt át a köztévéhez, hogy még élő szerződése volt az RTL Klubbal, valamint korábbi producerétől is megvált. Ez utóbbival állítólag sikerült később megállapodniuk, így nem lett per a dologból.

Fábry váratlan húzásának nemcsak az RTL Klub lett vesztese, hanem D. Tóth Krisztina is, akinek show-ja február óta már csak kéthetente jelentkezik, a köztes csütörtöki napokon Fábry kapta meg a műsoridőt.

Az első két adás után máris sokan azt mondták, hogy az ismert show-man műsora megbukott, ugyanis akkor az AGB Nielsen mérése szerint a felnőtt népesség körében 741 ezres nézettséget és 16,5 százalékos közönségarányt ért el. A következő adásra ez az arány már csak 12,3 volt. A köztévé akkor ezt jónak értékelte, azt nyilatkozták, Fábry az adott idősáv és a csatorna átlaga felett teljesít, így bukást emlegetni nem lehet.

Azóta azonban változott a helyzet, Fábry két legutolsó műsorára már kevesebben voltak kíváncsiak, a sokat emlegetett közönségarány alig haladta meg a 10 százalékot . Csak emlékeztetőül, az RTL Klubon a Fábry show utóbb 25-30 százalékos nézettséget produkált és a csatorna már ezzel sem volt elégedett.

Kérdés, hogy a legutóbbi adatokat vajon hogyan értékeli az MTVA? Egyebek mellett elmondták, a közmédia vezetésének nincs oka arra, hogy elégedetlen legyen a Fábry című műsor nézettségével, hiszen a szerződésben foglaltaknak eleget tesz a produkció, és ahogy ezt a legutóbbi adás alkalmával is tapasztalhattuk, a műsor sugárzása idején folyamatosan tudja tartani a versenyt a két nagy kereskedelmi csatornával az m1. Azt is hozzátették: a Fábry című műsor közönségaránya (SHR) minden egyes adásánál meghaladta a 10 százalékot a teljes népesség és a felnőtt közönség körében is.

Továbbé kifejtették:” az eddigi öt adás átlagos közönségaránya (SHR) ezekben a célcsoportokban 12,6  százalék (4+), illetve 13,4 % (18+). Tény, hogy a produkció nézőszáma egyelőre még ingadozik, így az utóbbi két adás a korábbiaknál szerényebb nézettséget ért el, ugyanakkor ebben szerepet játszik az is, hogy a Marslakók indulása óta új időpontban jelentkezik a műsor, a korábbinál fél órával később kezdődik. Bízunk benne tehát, hogy a műsor hosszabb távon az új időpontban is megtalálja a közönségét. Erre utalnak már bíztató jelek: a legutóbbi adás már növekedést mutatott az azt megelőzőhöz képest, amikor először jelentkezett az új időpontban a műsor.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik