Lenin és társai 1917 második, októberi forradalmában vették át a hatalmat: gyakorlatilag az ölükbe hullt, miután az első, februári forradalom után megalakult Ideiglenes Kormány hibát hibára halmozott. De mit akartak Leninék? És mi volt a céljuk a dekabrista felkelőknek 1825-ben? Miért nem volt vevő a nép a „narodnyikok” mozgalmára? Mit értek el a cárok elleni merényletek?
Ezekre a kérdésekre is feleletet ad a januári BBC History magazin.
A dekabristáktól a cár elleni merényletekig
Az első radikálisnak tartott csoport, a dekabristák – ahogy azt cikkében Filippov Szergej leírja – eleinte egyáltalán nem voltak radikálisnak minősíthetők. A napóleoni háborúkat megjárt fiatal gárdatisztek első társaságai az I. Sándortól (1801−1825) várt reformok támogatására jöttek létre. Széles körben ismert volt, hogy a cár Oroszország politikai berendezkedésének modernizálására készül. 1820-ban elkészült az orosz alkotmánytervezet, amelyet azonban végül nem tették közzé, mivel Sándor, akit megrémítettek az 1820−1821-es európai forradalmi megmozdulások tapasztalatai, lemondott a reformpolitikáról. A remények elvesztése, illetve az országban tapasztalható állapotokkal és I. Sándor külpolitikájával szembeni elégedetlenség vezetett a dekabrista mozgalom radikalizálódásához.
A dekabristák követelései közé tartozott az autokrácia felszámolása, az alkotmány bevezetése, a polgári és politikai szabadságjogok biztosítása, a jobbágyrendszer és a rendi különbségek felszámolása, valamint a törvény előtti egyenlőség. Ugyanakkor nem csupán „roppant távol álltak a néptől”, de kifejezetten tudatosan törekedtek arra, hogy az semmiképpen ne vehessen részt a tervezett fordulatban. 1825. december 14-én az összeesküvők Péterváron katonai puccsot kíséreltek meg, amely azonban néhány óra alatt elbukott. Öt főbűnöst kivégeztek, számos felkelőt pedig hosszú szibériai kényszermunkára vagy száműzetésre ítéltek.
A 19. század folyamán még több mozgalom, csoport is próbálkozott az egyeduralom megdöntésével, a nép hatalomba való bevonásával. II. Sándor cár (1855–1881) hozzászokhatott a célpont szerepéhez: a vakszerencsének köszönhetően már két pétervári és egy párizsi merényletet is sikerült túlélnie. A szerencse még egy ideig kitartott mellette. 1879-ben két helyen is bombamerényletet kíséreltek meg a Krímből a fővárosba visszatérő Sándor ellen. Az első bomba ismeretlen okból csütörtököt mondott; a másikat sikerült felrobbantani, de nem a cár, hanem csak a kísérete kocsiját tudták kisiklatni. Még ugyanebben az évben juttattak be egy Sztyepan Halturin nevű munkást a Téli Palota asztalosműhelyébe. Halturin a palota hanyag őrzését kihasználva apránként mintegy 32–36 kg dinamitot csempészett be a palotába, és február 6-án, ebédidőben működésbe hozta a robbanószerkezetet. A robbanásban 11 fő halt meg az őrszobában tartózkodó katonák közül, és sokan megsebesültek – az ebédhez késve érkező cár azonban ezúttal is sértetlen maradt.
Persze a szerencse nem tart örökre. 1881. március 1-jén három merénylő támadta meg a cár lovashintóját a Katalin-csatorna szűk útteste melletti járdán. Az első nem volt elég fürge, ezért a bombája a jármű hátsó kerekei mögött robbant fel. A hintó megsérült, ám II. Sándor, ha kissé imbolyogva is, de sértetlenül szállt ki. Szerencsétlenségére a gyors távozás helyett úgy döntött, hogy körülnéz a tett színhelyén. Eközben óvatlanul megközelítette a második merénylőt, aki másfél méterről teljes erőből földhöz vágta a bombáját, pontosan a cár és saját maga között. A robbanás megölte a terroristát, és letépte Sándor mindkét lábát. A cárt a Téli Palotába szállították, ahol aztán hamarosan meghalt – egyszerűen elvérzett.
A szervezetnek tehát sikerült leszámolnia a „véreskezű zsarnokkal”, ezzel azonban végső soron épp a saját céljainak ártott jóval többet, mint amennyit használt. A trónra lépő III. Sándor (1881‒1894) mereven elzárkózott a reformok folytatásától vagy bármiféle „társadalmi párbeszédtől”. Ehelyett inkább régi vágású autokratikus módszerekhez, erőszakos, mindenfajta kompromisszumot elutasító megoldásokhoz folyamodott. 1887. március elsején a rendőrség letartóztatta Alekszandr Uljanovot (1866‒1887) és öt társát, akik „évfordulós” merényletre készültek III. Sándor ellen. A merénylőket két hónappal később felakasztották. A 19. században ez volt az orosz terrorizmus hattyúdala. Aligha lehet kétséges, hogy őszintén bálványozott bátyja tragikus halála maradandó nyomot hagyott 17 éves Vlagyimir Iljics Uljanov (a későbbi Lenin) lelkében.
Kettős forradalom
Lenin később, az 1917-es forradalmak második felvonásában vállalt főszerepet. Christopher Read kifejti, hogy ekkor már széles körben a cárt tették felelőssé Oroszország általános társadalmi és katonai válságáért, az első világháborús csődért, és gombamódra szaporodtak a különböző összeesküvések. Az uralkodó osztály a jórészt még Petrográdra korlátozódó utcai zavargásokat és a lázadást felhasználva akcióba lépett. II. Miklós cár (1894–1917) a Duma felfüggesztésével próbálta megakadályozni ezt, ám a tagok végül szembeszálltak vele, és március 1-jén megalakították az Ideiglenes Kormányt. Előző nap megalakult a petrográdi munkás- és katonaküldöttek tanácsa (szovjet), amely nyomást gyakorolt a Dumára, hogy vegye át a hatalmat. A Duma vonakodó forradalmárai végül a szovjetektől való félelem miatt léptek: tudták, ha nem cselekednek, a tanácsok magukhoz majd ragadják a kezdeményezést. Ez adta meg a végső lökést. Alapvetően két ok miatt határozták el magukat: meg akarták állítani a további radikalizálódást, és segíteni próbálták a háborús erőfeszítéseket. Az Ideiglenes Kormány egyik célját se érte el. Ahelyett, hogy véget vetett volna a forradalomnak, csak olajat öntött a tűzre. A zavargások megfékezése helyett a „februári forradalom” megadta a jelet és megindult a radikalizálódási verseny.
Lenin, a megfelelő politikai pillanatok kiváló megfigyelője és elemzője, finnországi rejtekhelyén szeptemberben rádöbbent, hogy elérkezett az újabb forradalom lehetősége. Vannak, akik úgy gondolják, hogy az októberi forradalmat gondosan kitervelték, és hogy a bolsevikok fegyelmezetten hajtották végre az egyes lépéseket. Mindebből semmi sem igaz. Noha Lenin folyamatosan azt hangoztatta, hogy az újabb forradalom kirobbantása a cél, maga sem tudta pontosan, hogyan vágjanak bele. A bolsevikok körében sem volt egyértelmű a támogatottsága. Lenin ezért – megkerülve a bizonytalankodókat – a petrográdi szovjet Katonai Forradalmi Bizottságához fordult, és a bolsevikokhoz frissen csatlakozott Lev Trockij aktív támogatásával megszervezte az Ideiglenes Kormány megbuktatását.
Október 25–26-án a szovjetek végső offenzívába kezdtek, kikiáltották a szovjethatalmat, propagandisztikus rendeleteket adtak ki, hogy támogatják a földosztást és béketárgyalásokat kezdenek. Letartóztatták a Téli Palotában maradt minisztereket (a palotát nem „rohammal foglalták el”, ahogy általában hiszik, mivel nem is védte senki: a szovjetbarát erők egyszerűen besétáltak), és egy új kormányt hoztak létre, a jórészt bolsevikokból álló Népbiztosok Tanácsát. De a megszülető új szovjet kormány hatásköre nem ért tovább Petrográdnál. Az egyik szemtanú szerint, nem megszerezték a hatalmat, hanem a csatornában találták és felvették. Ám a hatalom megtartása és az egész országra való kiterjesztése egészen más kihívást jelentett.
Lenin és a nők
Krausz Tamás szerint Lenin és a forradalmárok többsége az 1917-es forradalom másnapján már érzékelte, hogy a nagy kommunista célok és a konkrét orosz valóság lehetőségei között óriási szakadék tátong. Az európai forradalom pedig egyre késik… Ebbe a szakadékba zuhan később sok forradalmár, amit úgy szoktak nevezni, hogy a „forradalmak felfalják saját gyermekeiket”. Ennek azonban a döntő oka nem egyszerűen a párton belüli hatalmi harc, hanem az, hogy sokan a pártban nem értik meg a korszakváltást, amelynek lényegéhez tartozik az ún. „reálpolitika”. A nagy kérdés Lenin számára is az volt, hogy képes-e a forradalmár rátérni a „reálpolitika”, a hatalmon maradás útjára olyképpen, hogy ne adja fel saját forradalmi céljait, perspektíváit.
Lenin az októberi hatalomátvételt követően háromszor is módosította álláspontját a szocializmus ügyében, amely számára mindig elméleti és gyakorlati probléma is volt egyidejűleg. De nem Sztálin felfogásában, aki mindig a taktikához, a konkrét politikai lépésekhez kereste és találta meg az ideológiai magyarázatokat, fogódzókat. Lenin az elméleti perspektívát mindig fenntartotta.
Rengeteg visszaemlékezés, memoárírók serege, barátok és ellenfelek emlékei, emlékezései mutatnak egyirányba: Lenin, a 20. század történetében a legnagyobb hatású forradalmár, a politikus korábban nem ismert típusát testesítette meg. Abban az értelemben igaz ez, hogy „a világ tudatos megváltoztatásának” történelmi szereplőjeként írta be nevét a történelembe, mint olyan vezető, aki a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet képviselőjeként fogta fel saját történelmi küldetését. E „küldetés” centrumában Oroszország gazdasági és kulturális felemelése volt, ami feltétele volt annak, hogy Oroszország „az európai forradalom előretolt bástyája” legyen. Tehát Lenin nem Oroszország modernizációja, vagyis egy nyugati típusú fejlődés kezdeményezője, hanem egy új párt, új állam megalapítója és egy új eszme, a szocializmus megvalósítója kívánt lenni.
A forradalom újszerű megközelítése ellenére Lenin sok tekintetben maradi volt: például a nőkkel való viszonyában, ahogy arra Fedinec Csilla írása is rámutat. Lenint ilyen értelemben a 19. század végének hagyományos orosz polgári gondolkodása jellemezte. Elvárta, hogy a hozzá közel álló nők dédelgessék és gondoskodjanak róla, amit azok meg is tettek, ezzel együtt adott a véleményükre. A nála egy évvel idősebb feleségét, Nagyezsda Krupszkaját gyakran ábrázolták úgy, mint valami titkárnőt. Pedig forradalmár volt, börtönbe zárták és Szibériába száműzték, mielőtt hozzáment Leninhez, a mozgalom hozta össze a férjével és férje mellett is fontos politikai szerepet játszott.
A következő fontos nő Lenin életében Inessza Armand, lánykori nevén Élisabeth Inès Pécheux d’Herbenville volt. Inessza öt gyermeke nevelése mellett forradalmárkodott, belépett a szociáldemokrata pártba, a hatóságok többször letartóztatták és 1907-ben Szibériába száműzték. Innen 1908 novemberében megszökött és Párizsban telepedett le, ahol felvette a kapcsolatot a bolsevik frakcióval, illetve az Orosz Szociáldemokrata Munkáspárt iskolájának tanára lett Longjumeau-ban. 1910-ben, Brüsszelben ismerkedett meg és lett 35 évesen a 39 éves Lenin szeretője, közvetlen munkatársa a következő tíz évben.
Nagyezsda higgadtan és méltósággal tűrte Lenin afférját Inessza Armanddal – a de facto bigámiát, bár vannak, akik kétségbe vonják, hogy lett volna közöttük magántermészetű kapcsolat –, sőt Inessza barátja és bizalmasa lett, és annak korai halála után személyesen foglalkozott a gyermekei sorsával. Állítólag még a válást is felajánlott Leninnek, aki azonban ezt visszautasította. Lenin inkább maradt törvényes feleségével, akivel egyébként harcos ateista meggyőződése ellenére egyházi esküvőjük is volt. Miután Lenin 1924-ben meghalt, Nagyezsda a lenini láng hűséges és körültekintő őrzője maradt, soha semmilyen bizalmas részletet sem árult el közös életükről. Az egyetlen lázadása az volt, hogy pusztán emberi megfontolásból megpróbálta megakadályozni Lenin holttestének – mint később kiderült: örökös – közszemlére tételét a mauzóleumban a moszkvai Kreml falánál, sikertelenül.
Ami a női jogokkal kapcsolatos felfogását illeti: A dolgozó nő című írásában Lenin amellett érvelt, hogy a dolgozó nőknek nagyobb szerepet kell vállalniuk. A szovjet kormány az első és egyetlen kormány a világon – írta –, amely teljesen eltörölte az összes régi, megvetendő burzsoá törvényt, amely a nőket a férfiakkal szemben alsóbbrendű helyzetbe, a férfiakat pedig kiváltságos helyzetbe hozta. Eltörölték a férfiak összes kiváltságát a tulajdonjogi kérdésekben is. A proletariátus viszont addig nem érheti el a teljes szabadságot – fejtette ki Lenin –, amíg a nők teljes szabadságát nem nyeri el.
A 2. hadsereg parancsnoka: bűnös vagy bűnbak?
A 84 oldalas történelmi magazinban a 19–20. századi orosz forradalmárokról szóló cikkeken kívül túl számos további írás olvasható a magyar és világtörténelem különböző korszakairól, témáiról.
Ezek közül az egyik legérdekesebb a doni katasztrófában részt vevő magyar 2. hadsereg parancsnoka, Jány Gusztáv háborús bűnösségének kérdése. A hivatalos és kortársi értékelésekben Jány Gusztáv a mennyet és a poklot is megjárta: volt feddhetetlen, elsőrangú hadvezér és tehetségtelen, gyenge kezű vezető, volt szigorú, de igazságos parancsnok és szadista tömeggyilkos. Melyik az igazi arca? Lehet-e egyáltalán igazságot tenni? Cikkében Fóris Ákos mérlegelte az érveket és ellenérveket.
Máig tartó problémák történelmi hátterét deríti fel a magazin két írása is. Az egyikben az elhúzódó, szinte megoldhatatlannak látszó nemzetközi konfliktusok – mint az izraeli–palesztin ellentét – feloldásának lehetőségéről készített interjút a lap három neves történésszel, akik többek között a franciák és angolok közötti középkori százéves háború vagy a 20. századi kínai–vietnámi határviták tanulságait mérlegelik. Külön cikk szól a sport és a hatalom viszonyáról, az ókori olimpiáktól kezdve egészen a mostanság Katar vagy Szaúd-Arábia kapcsán emlegetett „sportwashing”, vagyis „sportmosás” jelenségéig, amikor is emberi jogi szempontból célkeresztben álló rezsimek nagy világtornák megrendezésével, patinás nyugati klubok megvásárlásával igyekeznek „tisztára mosni” a presztízsüket.
A nőket gyakran kiírják a történelemből – vannak azonban esetek, amikor nem sikerül, sőt a nők főszereplőként léphetnek fel országuk vagy hitük védelmében. Janina Ramirez három ilyen nőt mutat be, egy angolszász hercegnőt, egy német misztikus apátnőt, valamint I. (Nagy) Lajos magyar király lányát, Hedvig lengyel királynőt, aki feláldozta magát, hogy megteremtse a középkor egyik legerősebb keresztény hatalmát, a litván–lengyel királyságot.
A magazinban ezen kívül egy hosszabb cikk szól olyan 18. századi botrányokról, amelyek elérték a hatalom legfelsőbb köreit, és megrengették az angol monarchiát.
Bush karaktergyilkos kampánya
A rovatok között fontos történelmi évfordulók is szerepelnek. Csunderlik Péter történész felidézi id. George Bush elnök 35 évvel ezelőtti győztes kampányát, amelynek során alig néhány hónap leforgása alatt a republikánus jelölt kampányfőnöke karaktergyilkos módszereinek is köszönhetően 12 százalékos hátrányból ugyanakkora előnyre tesz szert a demokrata Michael Dukakisszal szemben, s végül meghódítja a Fehér Házat. Az évfordulós visszatekintésben a 100 esztendeje született, „büszkén reakciós” John Lukacs magyar származású amerikai történész életművéről is olvashatunk.
A magazinban ismét sok érdekes történelmi hír, új felfedezés található. A januári számban például elolvashatjuk, hogy kik voltak a második világháború után aktivizálódó zsidó „Bosszúállók” és hol terült el a rejtélyes Lemuria.
Most kezdődő sorozatában a lap a muszlim vendégmunkások beáramlásával és európai jelenlétük következményeivel foglalkozik. Folytatódik a Kispest történetét leíró cikkek sora, a legújabb a kerület gyáraival, a nagyipar megtelepedéséről szól. A történelmi városok nevezetes helyszíneinek bemutatásában Firenze reneszánsz emlékei kerülnek terítékre, az ókori világ legjelesebb alakjai közül pedig Kertész István ezúttal az olümpiai játékok hatszoros bajnokát, Milónt mutatja be.
A bolti árnál jelentősen olcsóbban, itt előfizethető BBC History magazin legújabb, 2024. januári száma a magyar és az egyetemes történelem iránt érdeklődőknek is rengeteg újdonsággal, izgalmas történelmi ténnyel és összefüggéssel szolgál. A nyomtatott folyóirat az újságárusoknál, a nagyáruházakban és a benzinkutakon is elérhető. A gyors és kényelmes hozzáférést segíti, hogy a digitális BBC Historyt közvetlenül a magazin honlapjáról le lehet tölteni. A magazin rendszeresen frissített honlapján még sok más érdekes cikk is olvasható.
A BBC History 2024. januári számának tartalmából:
- Orosz forradalmárok: mit akartak a 19. századi radikálisok? Miért törtek ki az 1917-es forradalmak? Miért éppen a bolsevikok győztek a végén?
- Hogyan szerezte meg a hatalmat Lenin? Milyen volt a kapcsolata a nőkkel és mit gondolt a női jogokról?
- Háborús bűnös vagy bűnbak volt a magyar 2. hadsereg parancsnoka, Jány Gusztáv?
- Új sorozat: muszlim bevándorlók és vendégmunkások a mai Európában.
- Női főszereplők a középkorban Bingeni Szent Hildegárd apátnőtől Nagy Lajos magyar király lányáig, Hedvig lengyel királynőig.
- Sport és politikai hatalom összefonódása az ókori görögöknél és a modern korban.
- Történelmi városok: Firenze reneszánsz nevezetességei.
- 18. századi angol botrányok, a kísértetjárta háztól a hűtlen miniszterelnökig.
- Olümpia hatszoros bajnoka, Milón élete.
- 35 éve lépett hivatalba id. George Bush amerikai elnök.
- 100 éve született John Lukacs történész.
- Milyen merényleteket terveztek a zsidó „Bosszúállók”?
- Miért gondolták, hogy az emberiség ősei Lemuriáról származnak?
- Fontos évfordulók, új kutatások, történelmi érdekességek a BBC History magazinban!
