Szórakozás

Horváth Gréta: Ha lenne rá zsozsó, 10-ből 8 ember úgy menne plasztikáztatni, mint a huzat

TV2
TV2
Fiának is azt javasolta, legyen plasztikai sebész, ha sok pénzt akar keresni és emberekkel szeretne foglalkozni.

Horváth Gréta idén ősszel megműttette a hasát (a végeredményről nemrég fotót is mutatott), a folyamatról pedig végig nyíltan beszélt közösségi oldalain. A korábban több tévéműsorban is szereplő influenszer most a Blikknek nyilatkozott, és elmondta: szerinte az emberek többsége rosszindulatúan viszonyul a plasztikai beavatkozások témaköréhez.

Ha az ember meghallja azt a szót, hogy plasztika, akkor rögtön az jut eszébe, hogy »ezt biztos azért csinálja, hogy…« Ha nekem szép hasam lett volna, és ilyen paneleket tetettem volna be, hogy kockás legyen, akkor írják nyugodtan azt, hogy ez bolond, meg hogy minek? De nekem szét volt nyílva a hasizmom. Nem szeretnék úgy élni, hogy folyamatosan rajtam van egy övtáska, amibe nem tudok pakolni

– mondta el az interjúban, hozzátéve: a hasplasztikával elmúlt az addig emiatt benne lévő frusztráció. Így folytatta:

Nem értem az emberekben ezt a rosszindulatot. Hidd el nekem, tíz emberből nyolc, ha lenne rá zsozsó meg lenne hozzá bátorsága, úgy menne plasztikáztatni, mint a huzat. Ha egy kismellű nőt frusztrál, nem magabiztos, nem érzi jól magát, és nem nagyot akar, csak egy B kosarat, akkor ne lebeszéljük róla, hanem támogassuk őt! Nem csak elvakultan lehet plasztikáztatni.

Mint elmondta, ő annak idején például direkt nem kért Voldemort- vagy Barbie-orrot, csak az volt a célja, hogy a műtét után kapjon levegőt az orrán keresztül.

Horváth Gréta arról is mesélt, a fia nemrég megkérdezte tőle, mik azok a szakmák, amivel jól lehet pénzt keresni és emberekkel kell foglalkozni.

Mondtam neki, kisfiam, akkor vagy plasztikai sebész leszel, azzal tudsz jól keresni és emberekkel dolgozol, vagy érdekli egyébként az operatőrség is.

Az influenszer hozzátette, őt az sem zavarja, ha a gyereke ács vagy gipszkartonos lesz, ugyanis nincsenek elvárásai felé, csak azt szeretné, hogy boldog felnőtt legyen, aki megállja a helyét és van szakmája.

Plasztikai műtéteiről az év elején beszélt bővebben:

Kapcsolódó
Horváth Gréta: Nem szoktam letagadni, a számba is lett töltve, a cicim is meg van csinálva
Úgy érzi, minden műtét eredménye esztétikus lett, egyiket sem vitte túlzásba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik