Belföld

Eltörlik a kötelező munkahelyi orvosi vizsgálatot

Salátatörvénybe rejtve kedden elfogadta a parlament azt a javaslatot, amely eltörli a munkaköri alkalmassági vizsgálat részeként elvégzendő kötelező orvosi vizsgálatot – írta meg a Telex. A tervezett intézkedésről már november közepén is beszámoltunk az atv.hu cikke nyomán.

„A hazai gazdasági szereplők versenyképességének erősítésével és a közigazgatás hatékonyságának növelésével összefüggő egyes törvények módosításáról” cím alatti törvénymódosítás emellett több újítást is tartalmaz, például bevezetik az úgynevezett iparbiztonsági adót is.

Ami a kötelező orvosi vizsgálatok eltörlését illeti: az új szabály általános, de nem minden munkakörre vonatkozik majd. A kormány továbbra is meghatározhat majd foglalkozásokat és munkaköröket, ahol előírás lesz a kötelező vizsgálat. A törvény emellett meghagyja azt a lehetőséget is, hogy a munkáltató saját döntésével kötelezővé tegye a vizsgálatot. A közalkalmazottaknál az adott ágazatért felelős miniszter dönti majd el, hogy milyen munkakörnél kell a vizsgálat.

A törvénymódosítás emellett olyan kiegészítéseket is tartalmaz, amelyek több munkavállalással és egyéb témákkal összefüggő eljárást egyszerűsítenek:

  •  2025-től a munkáltatóknak nem kell a munkahelyet váltó dolgozók munkaügyi iratait megőrizni a nyugdíjkorhatár után 5 évig;
  • az új hiteleket nyújtó intézmények az ügyfelek jóváhagyásával maguk igényelhetik közvetlenül a szükséges dokumentumokat más intézményektől;
  • a bankoknak, biztosítóknak és hasonló szervezeteknek már nem írja majd elő a törvény, hogy a legfontosabb döntéseiket országos terjesztésű napilapokban is publikálják.
  • Segíteni szeretnék a külföldről hazaköltöző munkavállalók ügyintézését is: könnyebb lesz majd a külföldön kiállított okmányok honosítása, illetve itthoni elfogadása. Emellett bővítik azoknak az okmányoknak a körét, ahol a jövőben már nem lesz szükség diplomáciai felülhitelesítésre, az anyakönyvi kivonatot pedig egyszerűbb lesz hitelesíttetni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik