Közélet

Megszüntetné a kormány a kötelező munkahelyi orvosi vizsgálatot

Megszűnhet a kötelező munkahelyi orvosi vizsgálat – írja az atv.hu egy Semjén Zsolt által az éjszaka folyamán benyújtott törvénymódosítási javaslatra hivatkozva.

A munkáltatók és a munkavállalók adminisztratív terheinek csökkentése érdekében a munkaköri alkalmasság vizsgálata tekintetében általános jelleggel megszűnik a kötelező orvosi vizsgálat – olvasható a törvényjavaslatban, amely  „A hazai gazdasági szereplők versenyképességének erősítésével és a közigazgatás hatékonyságának növelésével összefüggő egyes törvények módosításáról” címet viseli.

Jogszabály ettől még meghatározhat olyan munkaköröket és foglalkozásokat, amelyek esetében a továbbiakban is kötelező lesz az orvosi vizsgálat, illetve a munkáltató maga is előírhatja ugyanezt a saját döntésével.

A munkaköri alkalmassági vizsgálatot a munkáltató mindkét esetben továbbra is ingyenesen lenne köteles biztosítani – derült ki a javaslatból.

A törvényjavaslat indoklásában az áll: „A változó életviszonyok a jogszabályok folyamatos felülvizsgálatát, tartalmának újragondolását igénylik. Az új szabályok megalkotásakor azonban olyan intézkedéseket kell tenni, olyan javaslatokat kell kidolgozni, ami az emberek hétköznapi ügyeinek intézését egyszerűbbé tudják tenni”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik