Szórakozás

„Színtiszta hazugság” – állítja Istenes Bence a ringbíró Gábris Bulcsú kijelentéseiről 

rtl
rtl
A műsorvezető elmondta, mi nyugtatná meg a lelkét.

Istenes Bencét kapcsolták Bochkor Gáborék rádióműsorába szerda reggel. Természetesen a Sztárbox volt a téma, azon belül is a műsorvezető Rácz Jenővel való összecsapása, amit végül a séf nyert pontozással. Istenes korábban elmondta, a bírók pontozásával nem feltétlenül ért egyet, szerinte Rácz felé húzott a kezük a pontok összesítésénél.

Ezt cáfolta már Kovács Kokó István is, miképp Gábris Bulcsú, a mérkőzés ringbírója is tegnapi nyilatkozatában:

Bence többször volt szabálytalan, a tisztább bunyót én Jenőnél láttam. (…) Bence állj után ütött. Jenő hátralépett és letette a kezét. Bence akkor ütött a fejére, amikor már leállítottam őket és Jenő nem védekezett, ezért közbe kellett avatkoznom és figyelmeztetnem, hogy sportszerűen játsszon. Állj utáni ütés tilos az ökölvívásban.

A műsorvezető erre is reagált Bochkoréknak:

Én csöndben vagyok, nem nyilatkozom erről a pontozásról, de elfogadtam a pontozóbírók döntését. Viszont az most már nagyon zavar – és az ügyvédemet tegnap éjszaka pont nem értem már el –, hogy hazugságokat állítanak például. Hogy tegnap lenyilatkozza a meccs bírója, hogy én állj után ütöttem… és kiemelik azt a bizonyos esetet a harmadik menetben, hogy én ütöm a Jenőt, és állj után ütöttem, sportszerűtlen voltam… ez színtiszta hazugság. (…) Azt érzem, rossz fényben akarnak feltüntetni. Olyan dolgokat hoznak fel, ami hazugság. Laikusként nem értek egyet a pontozással. Én is azt gondolom, simán lehetett volna másképpen, ha billent volna valahova, akkor felénk kellett volna.

Bochkor felvetette, ha nem előzi meg a rasszista balhé a mérkőzést, úgy Istenes könnyebben elfogadta volna a végeredményt. A műsorvezető úgy felelt: „Az, hogy ez rátette a bélyegét, természetes, befolyásolta a lelkivilágomat, komoly megbánás volt bennem.”

„Hogy lehettél ilyen hülye?! Téged védendő kérdezlek” – tette fel a kérdést Bochkor. Istenes úgy felelt:

Mert hibáztam, máshol volt a figyelmem, de ezért felelősséget vállaltam. Úgy mentem be, hogy egy nagyon durva lelki nyomás volt rajtam. (…) A lelkemet egyébként nagyon megnyugtatná, ha nem akarnák az ellenkezőjét bebizonyítani olyan dolgoknak, amik teljesen egyértelműek. Hogy tegnap olvastam, hogy a bíró nyilatkozik az állj utáni ütésről, az hazugság. Ott van a felvétel a harmadik menetben, mindenki nézze meg. (…) Korrekt lenne, ha Jenő azt mondaná: igen, ezt mondtam, ideges voltam, de meghazudtol, folyamatosan meghazudtol nyilvánosan.

Visszavágó egyébként nem lesz:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik