Belföld

Tölgyessy: egy húszéves háború ért véget

A Fidesz megnyerte húsz éve tartó háborúját, a kérdés, hogy tud igazodni az új helyzethez - mondta Tölgyessy Péter a 180 percben.

Az alkotmányjogász szerint úgy tűnik, hogy míg Orbán Viktor hívei még lelkesen elmentek szavazni a második fordulóban, a vesztesek mintha már az első kör után elfogadták volna a vereséget, a kétharmadot.

A Fidesz elsöprő győzelmének oka Tölgyessy Péter szerint egyértelmű: a politikai piacon ma Orbán Viktor pártja az egyetlen kormányképes erő, a többiek még látótávolságban sincsenek tőle.

Az alkotmányjogász szerint bár eddig sok konkrétumot nem tudtunk meg a párt terveiről, az biztos, hogy Orbán Viktor felállított egy egyértelmű mércét: gyors és mélyre ható változásokat ígér minden magyarral, minden magyarért, és már őszre sok mindent meg kell lépnie.

A Fidesz most megnyerte a húsz éve tartó háborúját, a legnagyobb kérdés, hogy tud-e igazodni az új helyzethez, Orbán Viktor pedig, aki eddig a háború embere volt, képes-e győztesként befejezni a hideg polgárháborút, tud-e egy új politikai egyensúlyt teremteni, és el tudja-e indítani a tengernyi bajra megoldást ígérő intézkedéseket.

Az MSZP pártvezetése felajánlotta ugyan a lemondását, de Tölgyessy szerint e mögött az áll, hogy meg akarja tartani a hatalmát, az elitből egyedül talán Szili Katalin látszik őszintének.

A Jobbiknak támadnia kell

A Jobbik eredményéről szólva az alkotmányjogász kifejtette: egy radikális párt radikális programja ennél többet nem is igen hozhatott, a Jobbik gyakorlatilag elérte azt a határt, ami ebben a pártszerkezetben ma Magyarországon elérhető. Az biztos, hogy radikalizmusa miatt egy percre sem állhat meg, mert ha ezt megteszi, azonnal elsüllyed. Csak akkor maradhat életben, ha a folyamatosan, szünet nélkül támad, ha kíméletlenül számon kéri és megpróbálja megtörni a Fideszt.

Válaszút előtt az LMP

Az LMP tizenhat mandátuma átütő siker, ami nagyon sok ember nagyon kemény munkájának köszönhető, ugyanakkor az is látszik, hogy ezek a voksok nem annyira az értelmiségi, alternatív zöldpártnak szóltak, inkább volt szocialista és szabad demokrata szavazók keresték itt a folytatást. Az LMP legnagyobb kérdése most, hogy megmarad-e a zöldprogramnál, vagy sikerül kilépnie ebből a szűk keretből, és a társadalom nagyobb része felé nyitnia –mondta Tölgyessy Péter a 180 percben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik