Élő Nagyvilág

Mindent beborított a bomló tetemek szaga Gázában

MAJDI FATHI / NURPHOTO / AFP
MAJDI FATHI / NURPHOTO / AFP
  • CPJ: 48 újságíró halt meg a Hamász és Izrael közötti háborúban.
  • Mérhetetlen pusztítást tapasztalt a Washington Post jeruzsálemi tudósítója, amikor az izraeli hadsereg szombat éjjel, több társával együtt átvitte Észak-Gázába.
  • Megérkezett Egyiptomba 28 koraszülött, akiket a Gázai övezet legnagyobb kórházából menekítettek ki, válságos állapotban vannak.
  • Újabb kórházat vett tüzérségi támadás alá az izraeli hadszereg.
  • Gázai kórházba vihetett túszokat a Hamász.
  • 13 300-ra emelkedett a Gázában elhunytak száma.
  • 900 ezren lehetnek óvóhelyen, Gázában 1,7 millió ember hagyta el otthonát.

Vasárnapi közvetítésünket itt olvashatják vissza. 

13 300-ra emelkedett a Gázában elhunytak száma

A Hamász vezetése alatt álló gázai egészségügyi minisztérium szerint legalább 13 300 palesztin vesztette életét az izraeli ellencsapásokban. Adataik szerint eddig legalább 5600 gyermek, és 3550 nő halt meg Gázában, mióta kezdetét vette a konfliktus, írja a BBC.

A brit közszolgálati médium cikkében utánajárt, hogy a gázai egészségügyi minisztérium hogyan számolja a halottakat. Mint írják, a gázai egészségügyi minisztérium adatait Izrael kétségbe vonja, nemrég azonban az izraeli áldozatok számát kellett mintegy 200-zal – 1400-ról 1200-ra – pontosítani. Joe Biden amerikai elnök is azt mondta korábban, hogy „nem bízik” a gázai statisztikákban. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) és egyéb nemzetközi szervezeteknek viszont jelenleg az az álláspontja, hogy nincs okuk hitelteleníteni azokat.

A gázai egészségügyi minisztérium a közösségi médiában rendszeresen közli a halálos áldozatok számát, ezen belül bontásban közli a nők, gyermekek és idősek, továbbá a sebesültek és az eltűntek számát. A jelentés nem tér ki a halál okára, nem tesz különbséget a katonai és a polgári halálesetek között, illetve a halottakat az „izraeli agresszió” áldozataiként írja le.

Az egészségügyi minisztérium tisztviselői a BBC-nek azt nyilatkozták, hogy a halálozási adatokat egészségügyi szakemberek rögzítik, mielőtt továbbítják azokat nekik, így a statisztikák csak a kórházban regisztrált halottakról számolnak be. A gázai tisztviselők szerint a közöltek alulbecsült adatok lehetnek, mivel nem veszik figyelembe azokat, akik a robbanások helyszínén haltak meg, illetve akiknek a holttestét nem találták meg. A Palesztin Vörös Félhold szerint ezek egy része jelenleg is a törmelékek alatt fekszik.

A portál a statisztikákról többek között Dr. Gasszán Abu-Szíttát, a Médecins Sans Frontières (Orvosok Határok Nélkül) nemzetközi szervezet londoni plasztikai sebészét kérdezte, aki jelenleg gázai kórházakban kezeli a sérülteket, és fontos szerepet játszik a halottak regisztrálásában. Elmondása szerint a hullaházban azután rögzítik a haláleseteket, hogy a hozzátartozókkal megerősítették a halott személyazonosságát. Abu-Szítta úgy véli, hogy az eddig regisztrált halálesetek száma jóval kevesebb, mint amennyi ténylegesen megtörtént. „A legtöbb haláleset otthon történik, […] amelyeket nem tudtunk azonosítani, nem vettünk nyilvántartásba” – mondta. Ha pedig valaki holttestet talál, azt „kórházba kell vinni, hogy nyilvántartásba vegyék” – nyilatkozta a Palesztinai Vörös Félhold szóvivője.

MOHAMMED ZAANOUN / MIDDLE EAST IMAGES / AFP

Válságos állapotban vannak az Egyiptomba szállított gázai koraszülöttek

Válságos a vasárnap Egyiptomba menekített 28 gázai koraszülött állapota – tájékoztatták orvosok hétfőn az EFE spanyol hírügynökséget, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pedig közölte, hogy 12 csecsemőt repülővel Kairóba szállítottak.

A Sínai-félsziget északi részén található el-Arís kórház orvosainak tájékoztatása szerint a rafahi határátkelőn át kimenekített koraszülöttek többségének, sőt valamennyinek válságos az állapota.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója az X mikroblogportálon közölte, hogy valamennyi kisbaba súlyos fertőzésekkel küzd és speciális kezelést igényel.

A gázai es-Sifá kórházból vasárnap evakuált koraszülöttek hétfőn érkeztek meg Egyiptomba. Összesen 31 csecsemőt menekítettek ki a legnagyobb gázai kórházból, Gebrejeszusz szerint hármójukat továbbra is a Gázai övezet déli részén található el-Amarati kórházban ápolják.

Az egyiptomi egészségügy-minisztérium hétfői közleménye szerint a koraszülötteket különböző egyiptomi kórházakba szállították, hogy speciális orvosi ellátásban részesüljenek.

A WHO-főigazgató már vasárnap figyelmeztetett, hogy az es-Sifából kimenekített 31 koraszülött nagyon beteg.

A gyermekeket a palesztin Vörös Félhold, illetve a kórház mentőautóival szállították el.

Joe Biden szerint közel állhatunk egy túszmegállapodáshoz

Az amerikai elnök éves hálaadásnapi beszédében azt mondta, szerinte közel lehet egy megállapodás, amely értelmében a Hamász szabadon bocsátana néhány túszt azért cserébe, hogy Izrael szünetelteti a Gáza elleni offenzíváját.

Az ünnepi beszéd után egy újságíró azt kérdezte Bidentől, hogy valóban közel állunk-e a híresztelt alkuhoz, amire ő keresztbe tette az ujjait, majd azt válaszolta: „Azt hiszem, igen” – írja a BBC. A Washington Post vasárnap számolt be arról, hogy információik szerint a küszöbön áll az alku. Izrael amerikai nagykövete pedig szintén aznap nyilatkozta azt, hogy reméli „az elkövetkező napokban” létrejön a megállapodás.

900 ezren lehetnek óvóhelyen, Gázában 1,7 millió ember hagyta el otthonát

Eddig mintegy 6700 külföldi és kettős állampolgár, köztük 900 egyiptomi hagyhatta el az izraeli hadsereg által ostromolt Gázai övezetet Egyiptom felé – közölte hétfőn a kairói kormány sajtótitkársága.

A tájékoztatás szerint ezenfelül november 1-je óta 237 sebesültet is átszállítottak egyiptomi kórházakba. A palesztin sebesülteket 197 családtag is elkísérte. A kairói vezetés hangsúlyozta, hogy ezzel hamarosan már minden olyan külföldi elhagyja a palesztin területet, aki ezt meg akarta tenni.

November elején a kairói külügyminisztérium arról számolt be, hogy nagyjából hétezer külföldi, illetve kettős állampolgár lehet a Gázai övezetben a világ hatvan országából. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőn azt közölte, hogy 28 koraszülöttet sikerült kihozni vasárnap a gázai es-Sifá kórházból, és a rafahi határátkelőn át eljuttatni valamelyik egyiptomi egészségügyi intézménybe. A WHO szerint a csecsemők különböző súlyos fertőzésekben szenvednek, 11 állapota válságos, ketten pedig még az evakuálás előtt meghaltak. Az izraeli hadsereg közölte, hogy „elősegítette” a koraszülöttek evakuálását.

A Gázai övezetet irányító Hamász iszlamista palesztin szervezet egészségügyi hatósága szerint legkevesebb 12 palesztin vesztette életét és több tucatnyian megsebesültek az ENSZ palesztinokat segítő szervezetének (UNRWA) egyik iskoláját érő légicsapásban az övezet központi részén található el-Bureidzs menekülttáborban.

Adnán Abu Haszna, az UNRWA szóvivője szerint a konfliktus kezdete óta több mint 70 létesítményüket érte izraeli támadás annak ellenére, hogy ezekre ki van tűzve az ENSZ zászlaja. Hozzátette, hogy eddig a szervezet 104 munkatársa vesztette életét. Haszna elmondta azt is, hogy az UNRWA óvóhelyein már 900 ezer ember van, míg az övezeten belül összesen 1,7 millióan kényszerültek otthonuk elhagyására. Hozzáfűzte, hogy százezrek maradtak fedél nélkül.

MOHAMMED ABED / AFP

CPJ: 48 újságíró halt meg a Hamász és Izrael közötti háborúban

A Bizottság az Újságírók Védelméért (CPJ) legfrissebb közlése szerint az elmúlt egy hónap volt a leghalálosabb az újságírók számára az adatok gyűjtésének 1992-es kezdete óta, írja a Guardian.

Az Izrael és a Hamász között zajló háborúban eddig 48 újságíró és sajtómunkás halt meg, közülük 43-an palesztinok, 4-en izraeliek, 1 áldozat pedig libanoni állampolgár volt.

Mellettük kilenc újságíró megsérült, további három eltűnt, tizenhármat pedig letartóztattak.

Mindent beborított a bomló tetemek szaga Gázában

Mérhetetlen pusztítást tapasztalt a Washington Post jeruzsálemi tudósítója, amikor az izraeli hadsereg szombat éjjel, több társával együtt átvitte Észak-Gázába – írta a Hvg.hu. Steve Hendrixéket először egy kivilágítatlan dzsippel szállították, majd át kellett szállniuk egy páncélozott járműbe, hogy eljussanak az al-Shifa kórházhoz.

– Folyamatosan gépfegyverek kattogása hallatszott, egy közeli híd égett, mindent beborított a bomló tetemek szaga.

Valószínűleg sok ezer holttest van az összeomlott házak alatt

– olvasható a beszámolóban.

Az utat azért szervezték meg, mert Izrael mindenképpen igazolni kívánja, hogy a terület legnagyobb egészségügyi intézménye a Hamász katonai bázisa volt, de a bizonyítékok nem meggyőzőek. Még úgy sem, hogy újabb alagutat találtak az épület alatt. A járatba az újságírók csak egy percre nézhettek be, de bemenni a katonák szerint túl veszélyes lett volna. Az ápolók és orvosok a Hamásszal együtt cáfolják, hogy a szervezet saját céljaira használná ki a létesítményt. Amerikai hírszerzési adatok viszont az izraeli változatot támasztják alá. Jeruzsálemben a hadsereg vezérkari főnöke most már a korábbinál valamennyire óvatosabban fogalmaz. Szerinte a kórház alatt nem a főhadiszállást alakították ki, de magas rangú vezetők bázisául szolgált.

A kórháznál a személyzet azt közölte, hogy heves harcok voltak, amikor szerdán megindultak az izraeli katonák. A hadsereg szerint azonban ők egyetlen lövést sem adtak le a komplexumon belül, viszont adtak élelmiszert, gyógyszert és áramot.

Az izraeli hadsereg által kiadott november 17-i felvételen a gázai Al-Sifa kórház alatti egyik alagút bejárata. 

ISRAELI ARMY / AFP

Megérkezett Egyiptomba 28 koraszülött, akiket a Gázai övezet legnagyobb kórházából menekítettek ki

A Gázai övezetben található al-Shifa kórházból vasárnap evakuált koraszülött csecsemők közül huszonnyolcan megérkeztek Egyiptomba a rafahi átkelőn keresztül, írja a BBC. A Hamász irányítása alatt álló gázai egészségügyi minisztérium vasárnap közölte, hogy 31 koraszülöttet evakuálnak.

Mint kiderült, a 31 csecsemőből azért csak 28-at szállítottak át Egyiptomba, mert egyiküknek nincsenek azonosított szülei, akik aláírnák az átszállításhoz szükséges beleegyező nyilatkozatot, két csecsemő családja pedig inkább Gázában szeretne maradni.

Újabb kórházat vett tüzérségi támadás alá az izraeli hadszereg

Izraeli tankok jelentek meg egy újabb gázai kórházi komplexum körül, itt tizenkét palesztin meghalt és több tíz ember meg is sérült –  közölte hétfőn a Hamász által ellenőrzött gázai egészségügyi minisztérium.

Az indonéziai kórház blokádjából szóló híreket az izraeli hadsereg egyelőre nem erősítette meg, a palesztin WAFA hírügynökség szerint a létesítményt azonban tüzérségi támadás – számolt be a Reuters.

Mostanra sok gázai kórház mellett az indonéziai szervezetek által finanszírozott, 2016-ban létrehozott Indonéz Kórház is beszüntette működését. Az egészségügyi minisztérium szóvivője, Ashraf Al-Qidra azonban azt mondta, hogy mintegy 700 ember, köztük orvosi csapatok és sebesültek tartózkodnak a létesítményben.

A Hamász vezette Gázai övezet túloldalán közben legalább 14 palesztin halt meg két izraeli légicsapásban, amelyek házakat értek Rafah városában, az egyiptomi határ közelében – közölték az egészségügyi hatóságok.

Az izraeli hadsereg erről közleményt adott ki, amelyben videót is közölt a légicsapásokról és a házról házra járó katonákról. Az izraeli hadsereg emellett azt állítja, megölték a Hamász három századparancsnokát és egy csapat palesztin harcost, noha a történtek konkrét helyszínét nem jelölték meg.

Egyiptomba menekítik a súyos állapotban lévő koraszülötteket

A hétvégén összesen harmincegy koraszülött csecsemőt szállítottak át biztonságosan Gáza legnagyobb kórházából egy másik, délen található egészségügyi intézménybe, ma pedig Egyiptomba menekítik ki őket – közölték az Egyészségügyi Világszervezet (WHO) illetékesei.

Tedros Adhanom Ghebreyesus, az WHO vezetője elmondta, hogy a „súlyos beteg” csecsemőket, valamint hat egészségügyi dolgozót és tíz családtagot evakuáltak az Al Sífa kórházból. Több más, súlyosan sebesült beteg viszont továbbra is a kórházban rekedt – emlékeztet a Sky News című brit lap.

Egy ENSZ-illetékes szerint a csecsemőket súlyos fertőzések fenyegették, tizenegyen jelenleg is kritikus állapotban vannak.

A kórházat szombaton meglátogató WHO-küldöttség szerint 291 beteg van még mindig ott, köztük a csecsemők és súlyosan elfertőződött sebekkel traumás betegek is. Többen gerincsérülésekkel fekszenek a kórházban, mozgásképtelen állapotban – írták.

Gázai kórházba vihetett túszokat a Hamász

Az izraeli hadsereg nyilvánosságra hozott egy felvételt, amelyen állításuk szerint az látható, ahogy a Hamász október 7-i támadását követően túszokat visznek be Gáza legnagyobb kórházába. Az IDF állítása szerint egy 19 éves túszt meggyilkoltak, miután kisebb sérülésekkel szállították az al-Shifa kórházba.

A videót itt tekinthetik meg.

(BBC)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik