Belföld

Itt vannak a Magyar Orvosi Kamara hivatalos elnökjelöltjei

Bielik István / 24.hu
Bielik István / 24.hu

Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) jelenlegi alelnöke és Kozma Gábor,  korábbi titkár indul a kamarai elnöki tisztségért – közölte a minap a szakmai szervezet a honlapján. A MOK a november 25-i Országos Választói Küldöttközgyűlésen szavaz az új elnök és további tisztségviselők személyéről.

Kincses Gyula, a MOK leköszönő elnöke a múlt héten jelentette be távozását a tisztújításhoz kapcsolódóan a közösségi médiában a következő szavakkal:

Bár az elnökség tagjai egységesen maradásra akartak bírni, nem indulok a november 25-i választáson.

Kincses Gyulát – aki a Gyurcsány-kormány egészségügyi államtitkára volt – 2019 november végén választotta meg elnöknek a MOK küldöttgyűlése. A számos belső problémával küzdő szervezet élén ekkor 16 év után történt váltás: a távozó Éger Istvánt meggyőző fölénnyel utasította maga mögé Kincses, aki 202 szavazatot kapott, szemben a 120 voksig jutó korábbi MOK-vezérrel.

A kamarai elnök szerint a két legfontosabb célkitűzést vezetői megbízatási alatt teljesítették. Ezt a munkát Kincses így jellemezte: „A MOK-ot kihoztuk az árnyékból, a közélet és az egészségpolitika ismert és elismert szereplőjévé tettük. A szervezeti átalakításban is értünk el eredményeket, de egyrészt ez a munka koránt sincs kész, másrészt a kötelező tagság eltörlése mélyrehatóbb és felgyorsított változásokat követel.”

Az elnök a távozását bejelentő posztban megnevezte, kiket támogat a tisztújításon. Eszerint az elnöki tisztségre a jelöltként immár hivatalosan bejelentett Álmos Pétert, az etikai kollégium élére Kereszty Évát, a felügyelőbizottság vezetésére pedig Szécsényi-Nagy Balázst javasolta.

Kiemelt képünkön Álmos Péter, a MOK jelenlegi alelnöke látható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik