Élet-Stílus

Véletlenül 500 forintért árulta a repülőjegyeit egy légitársaság Kínában

Urbanandsport / NurPhoto / AFP (illusztráció)
Urbanandsport / NurPhoto / AFP (illusztráció)
A hiba kijavítása után a cég nagyvonalúan azt is közölte, hogy a vásárlók természetesen felhasználhatják az olcsó repjegyeket.

Egy rendszerhiba miatt akár 10 jüanért – azaz 482 forintért – lehetett hozzájutni az egyik kínai légitársaság által kiadott jegyekhez még a múlt héten – írja a Business Insider.

A hibát, ami szerda este 8 óra körül jelentkezett a China Southern Airlines alkalmazásában, gyorsan kiszúrták, és a hír, hogy akár 10 és 30 jüan – körülbelül 500-1500 forint – közötti áron is hozzá lehet jutni a repülőjegyekhez, gyorsan bejárta a kínai közösségi médiát.

Az interneten keringő egyik képernyőfotón egy 10 jüanos jegy volt látható, amely egy Szecsuán tartomány fővárosából, Csengtuból Pekingbe tartó útra szólt. Ezen az útvonalon az Insider szerint általában 400 jüan szokott lenni egy olcsó repülőjegy ára, ami nagyjából 19 ezer forintnak felel meg.

A hiba a China Southern jegyárait más jegyértékesítési platformokon is érintette.

Azt nem tudni, hogy a légitársaság egészen pontosan hány darab szuperakciós jegyet adott el, és azt sem, hogy melyik járatokat érintette a rendszerhiba, de a Chine Southern Airlines másnap a közösségi oldalán megosztott nyilatkozatában azzal nyugtatta meg a vásárlókat, hogy a rendszerhiba idején kiállított jegyeket természetesen felhasználhatják a gyorsan kapcsoló szerencsés utazók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik