Gazdaság

Engedély van, döntés nincs az akkumulátoripari nagyberuházásról Iváncsán

Google Street View
Google Street View

Olyan nyomokra bukkant az Átlátszó oknyomozó portál, amiből arra lehet következtetni, hogy a dél-koreai SK On Hungary Kft. a nemrég elkészült iváncsai gigagyárát újabb akkumulátoripari beruházással toldja meg. A Fejér Vármegyei Kormányhivatal honlapján szereplő dokumentumban „tervezett validációs központ 2 hektárt meghaladó (2,551347 ha) területfoglalásának előzetes vizsgálata tárgyában indult eljárásról” van szó. A szöveg szerint az európai validációs üzemnek nevezett létesítményben a tervek szerint évente 124 ezer akkucella és -modul biztonsági tesztelését, majd megsemmisítését végeznék. Az új üzem nemcsak az iváncsai gyárból, hanem egész Európából fogadhat majd bevizsgálásra akkucellákat és -modulokat.

Megkérdeztük az SK Ont, igaz-e a hír, és az alig befejezett, több mint 700 milliárdos költséggel épült akkumulátorgyáruk mellett újabb beruházásba fognak, és ha igen, mikor kezdik az építkezést. Ezt a választ kaptuk:

A projekt annyira kezdeti fáziban van, hogy annak megvalósíthatósága kapcsán sem született döntés, vagyis abszolút semmi sem dőlt el. Ennek fényében tehát a megjelent híreket kategórikusan cáfolnánk.

Az engedélyezési eljárást feszegető kérdésünkre pedig annyit írtak, hogy:

Egy engedélyeztetés nem egyenértékű azzal, hogy az adott projekt mindenképp meg is valósul majd.

Ha megépülne a tesztelőüzem azzal további zaj- és légszennyező forrásokkal bővülne az iváncsai ipari park – holott a nyár óta működő akkugyár elviselhetetlennek ítélt zaja miatt eleve nagy az elégedetlenség a falu lakói körében – írták az Átlátszó cikkében.

Kitértek arra is, hogy a gyár építését a magyar hatóságok nem kötötték környezethasználati és katasztrófavédelmi engedélyhez, és az összeadódó környezeti hatásokat sem vizsgálták. Pedig mint írják, a tesztelő üzem ugyanazokat a szennyező anyagokat bocsátja ki, mint az akkumulátorgyár, a hatások tehát összeadódnak majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik