Nagyvilág

A meztelenséget népszerűsítik a kötelező kendőviselés ellenzői egy iráni törvényhozó szerint

Morteza Nikoubazl / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Morteza Nikoubazl / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Meginogni látszik a márciusban esedékes választások előtt az iráni parlament által elfogadott, szigorított hidzsábtörvény. A nők kendőviselését szigorúbban szabályozó, októberben elfogadott jogszabályt ugyanis váratlanul visszadobta az Őrök Tanácsa – számolt be az Iran International című lap.

A Őrök Tanácsa a összes iráni jogszabály ellenőrzéséért felelős, erős felhatalmazással bíró alkotmányos testület, vagyis olyasvalami, mint az alkotmánybíróság.

Szerdán egy keményvonalas képviselő, Ahmad Rasztineh közben azt a kijelentést tette, hogy a kötelező kendőviselés ellen tiltakozó mozgalom a „meztelenséget” akarta népszerűsíteni Iránban, és hangsúlyozta, hogy a szabályokat szigorúan be fogják tartatni.

A hidzsábra vonatkozóan szigorú törvények vannak érvényben. Szembeszállunk mindazokkal, akik nem tartják be a hidzsáb szabályait, és elbánunk velük

– nyilatkozta a képviselő a Rújdad 24 című hírportálnak. Az iráni honatya annak az ultrakonzervatív pártnak a tagja, amelyik az októberi hidzsábtörvény mögött áll, illetve ezen felül az iráni parlament kulturális bizottságának tagja.

Az Őrök Tanácsának elutasító határozata egyes elemzők szerint a jogszabály pontosítását szolgálja, és nem a társadalmi elégedetlenségre reagál. Más elemzők viszont úgy látják, hogy a tavasszal esedékes parlamenti választások közelsége inti óvatosságra a testületet, sőt talán el is halaszthatják a törvény végleges jóváhagyást. A lap értékelése szerint Rasztineh képviselő megjegyzései inkább az utóbbira utalnak, vagyis

a hatalom attól tarthat, hogy a törvény bevezetése a politikai vezetés társadalmi elszigetelődésésének erősödését eredményezheti.

Rasztineh azt is állította, hogy a hidzsáb viselésével kapcsolatos szabályok betartása javuló tendenciát mutat. Szerinte a nők öltözködéssel kapcsolatos szabadságát szorgalmazók kisebbségben vannak. A valóság azonban ennek ellentmondani látszik. A lap szerint a közösségi platformokon közzétett képek jól mutatják, hogy egyre több nő jelenik meg nyilvános terekben a fej eltakarása nélkül az ország legkülönfélébb részein. Az iráni nők ezt gyakran annak ellenére teszik meg, hogy ezzel a hatóságok célkeresztjébe kerülnek, hatóságok célkeresztjébe kerülnek, de akár a munkavállalási engedélyük elvesztését is kockáztathatják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik