Szórakozás

Leszbikus orgiába fulladt Dopmanék klipforgatása

A statiszta lányok többet ittak a kelleténél.

Dopman és új felfedezettje, Tirpa „Itt van a legjobb” című közös dalukhoz készítettek videoklipet, de a lányok már reggel felöntöttek a garatra, és teljesen kivetkőztek magukból.

„Interneten toboroztuk azokat a vagány lányokat, akik a videoklipben szerepelnek. Nagyjából tizenöten jelentkeztek, fizetést egyiküknek sem tudtunk adni, a gazdasági válságban csak a barter működik, de a csajok megelégedtek annyival, hogy az én számlámra piálhattak” – kezdte Dopeman.

„Az egész kisfilm egy életérzést próbál átadni. Olyannyira sikeresen adták át a lányok, hogy most épp azon dolgozunk vért izzadva, miként vágjuk meg úgy a nyersanyagot, hogy a zenetévék is le tudják adni. A videónak az volt a koncepciója, hogy lejönnek a nők a klubba, s jól érzik magukat . A csajok már délelőtt bepiáltak, estére pedig már teljes káosz alakult ki a forgatás helyszínéül szolgáló pókerklubban. A lányok megfeledkeztek mindenről, előtört belőlük az elfojtott, titkos énjük, így egy önfeledt leszbiparádét varázsoltak elénk. Mi, családos apák tisztes távolból figyeltük az eseményeket” – magyarázta Dopeman, aki szerint hatalmas port kavar majd a videó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik