Gazdaság

Hollik bejelentette: még idén 15 százalékkal emelkedik a minimálbér

Frissítünk!

Hollik István csütörtök délután módosította bejegyzését, ebben már úgy fogalmaz, hogy 15 százalékkal emelkedhet a minimálbér.

Még idén 15 százalékkal emelkedik a minimálbér

– jelentette be Hollik István, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója csütörtök délelőtt a Facebook-oldalán.

Czomba Sándor, a gazdaságfejlesztési minisztérium államtitkára a napokban beszélt arról, hogy a minimálbér 15 százalékkal, míg a bérminimum 10 százalékkal emelkedhet, a megszokott év eleji időpont helyett még az idén. Az utóbbi esetében a munkaadók kisebb, a munkavállalók nagyobb emelést szeretnének, mondta akkor. Ugyanakkor megállapodás harmadik elemét, a 100 ezer forintos egyszeri bérkompenzációt a kormány nem támogatta, ehelyett előrehozták decemberre a minimálbér emelését.

A minimálbér összege így bruttó 232 ezer forintról 266 800 forintra emelkedik. A – kedvezmények nélkül számolt – nettó összege 154 280 helyett 177 500 forint lesz. A garantált bérminimum bruttó 296 400-ról 326 040 forintra, a nettója 197 106 forintról 216 800 forintra nő decembertől.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik