Belföld

Orbánék készen állnak a kormányzásra

Készen állunk a kormányzásra - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Polgári kormányzás 2006 munkacsoport záró konferenciáján, egyben hangsúlyozva azt is, hogy olyan kormányt kell választani, amely a magyar emberek szemével nézi a világot és a magyar érdekek megvédését tarja a legfontosabbnak.

A Fidesz elnöke a Károli Gáspár Református Egyetem dísztermében tartott konferencián megköszönve a Polgári kormányzás 2006 munkáját úgy fogalmazott: “Ma kellő visszafogottsággal, szerényen, de jókedvűen kijelenthetjük, hogy készen állunk a kormányzásra”. Orbán hangsúlyozta: a magyar szolidaritás politikájával, a szolidáris piacgazdaság programjával rendelkező erőnek kellene a következő választáson a kormányzásra felhatalmazást kapnia.

Magyar szívvel érez

“A magyar szolidaritás gazdasága, állama és politikája azt jelenti, hogy (…) olyan kormányt választunk magunknak, amely a magyar emberek szemével nézi a világot, magyar fejjel gondolkodik, magyar szívvel érez és a magyar érdekek megvédését tarja a legfontosabbnak” – mondta Orbán Viktor. Hozzátette: ennek vannak a következő kormány összetételére vonatkozó konzekvenciái is.

“Vannak hibák, amiket nem érdemes újra elkövetni, ha egyszer le akarjuk zárni a vadkapitalizmus korszakát, akkor ebben a munkában természetesen nem a vadkapitalizmus hőseire és főszereplőire van szükségünk, ez olyan volna, mint amikor két farkas és egy bárány szavaz arról, hogy mi legyen a vacsora” – jegyezte meg.

Álláspontja szerint szolidáris állam, szolidaritás elvére épülő program úgy nem jöhet létre, “hogyha valaki azt mondja, hogy van egy ember, van egy program”. “Nekünk ugyanis nem egy ember programjára van szükség, hanem a magyar szolidaritás programjára, amelynek nem egy – két szóban mondom – “egy ügyű” ember kell, hogy legyen a gazdája (…) hanem konzultációk során kell felépíteni ezt a programot” – emelte ki Orbán Viktor, aki szerint jelenleg “nem népbarát” és nem szolidáris a kormány.

Szabályozandó befolyásolás

Orbán Viktor reagálva az előtte szóló Lánczi András politológus beszédére, úgy vélte, már Magyarországon is foglalkozni kell azzal, hogy a “magán hatalmi gócok” hogyan befolyásolják a demokratikusan választott hatalmat. Véleménye szerint nem szabad megengedni, hogy a nyilvánosság azok kezében legyen, akik nem legitim hatalmi befolyást akarnak gyakorolni a kormányzatra vagy a parlamentre, valamint ki kell mondani és a következményekről is gondoskodni kell, hogy a demokratikus felhatalmazás elkerülhetetlen a közhatalom gyakorlásához. Világosabban kell meghatározni a parlamenti képviselők összeférhetetlenségi szabályait, szabályozottá kell tenni a befolyásolás módját, a közigazgatásban pedig szankciókat is tartalmazó etikai kódexet kell kialakítani – tette hozzá.

A konferencián a Fidesz elnöke előtt felszólalt még Balogh Zoltán, a Fidesz egyházügyi tanácsadója, Lánczi András politológus és Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója is. A Polgári kormányzás 2006 munkacsoport – amelynek védnöki testülete még 2004 szeptemberében alakult – tavaly óta hét konferencián ismertette a Fidesz kulturális, humánpolitikai, gazdaságpolitikai, sportpolitikai, honvédelmi, valamint a nőkkel kapcsolatos stratégiáját, a legutóbbi tanácskozáson pedig bemutatták a Fidesz budapesti kormányzati programját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik