Belföld

Csepeli: mondvacsinált botrány a pedofil-ügy

Csepeli György szerint mondvacsinált, provokatív az a botrány, amely az SZDSZ visszalépett, siófoki képviselőjelöltje ellen tiltott pornográf felvétellel való visszaélés megalapozott gyanúja miatt indított eljárás kapcsán pattant ki.

Csepeli György, aki a pedofiliával gyanúsított politikus helyett indul liberális színekben Siófokon, elmondta: miközben választókerülete tele van égető problémákkal, fölmerül egy “mondvacsinált, láthatóan provokatív szándékkal a sajtóban kisarkított botrány”.

“Számomra ez politikai és pszichológiai szempontból tünet értékű dolog, hogy mennyire nem veszik (…) komolyan azt, hogy itt emberek sorsáról van szó, nem egyszerűen egy ilyen ki-kit győz le játékról” – hangoztatta. Véleménye szerint minden etikai normát felrúg, hogy a volt jelölt képe megjelent a Magyar Nemzetben.

Az informatikai tárca államtitkára elmondta, fájlcseréléskor technikailag elképzelhető, hogy a címzett tudta nélkül kerülhet a gépre nem kért fájl, és aki fájlcserélő programot telepít, annak számolnia kell azzal, hogy betörnek hozzá, de a hatóságnak lehetősége van ennek kivizsgálására. Közölte azt is, a parlament utolsó ülésnapján kérték fel arra, hogy induljon a siófoki választókörzetben, noha eredetileg nem tervezte, hogy megméretteti magát egyéni képviselőjelöltként.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik