Szórakozás

Ripityára tört egy autót a Class FM csapata

A rádió játékában egy szerencsés résztvevő gazdagabb lett egy 3 millió forint értékű autóval, egy másik ugyanilyen kocsi viszont a mélybe zuhant.

A rádió egy hete azt a kérdést tette fel hallgatóinak, ledobjanak-e a magasból egy autót, vagy ne – utóbbi esetben a kocsit egy, a nemmel szavazók táborából véletlenszerűen kiválasztott szerencsés nyeri. Az egyhetes internetes szavazás pénteken reggel zárult le: a nyilvános eredményhirdetésre az Üllői úti Ferencváros-pálya mellett került sor, ahol a magasban himbálódzó kocsi 100-150 embert vonzott a helyszínre.

A több mint 46 ezer szavazó többsége az autó megmentése mellett tette le a garast – közölték a rádió műsorvezetői a helyszínen. A szerencsés nyertes azonban mégsem a leeresztett kocsit, hanem egy ugyanolyan típusú, teletankolt autót vezethetett haza. Maradt a kérdés: mi lesz a darun lógó gépkocsival?

Kihívtak a közönség soraiból egy nőt, aki korábban a ledobásra szavazott és felajánlották neki, hogy megkaphatja a kocsit, ha visszavonja szavazatát. Ő azonban – nem kis megrökönyödést, de egyúttal ovációt is keltve – kitartott eredeti döntése mellett, az autó pedig tompa puffanással kilapult a porban.

Mint Sebestyén Balázs, a Class FM műsorvezetője a helyszínen elmondta, az ötletet a berlini rádiótól vette, amely hasonló szavazást tartott – ott az igenek győztek egy sokkal értékesebb autó kárára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik