Belföld

Gyurcsány: közszentség megsértése az MSZP adatbázisának feltörése

A legfontosabb „közszentség" megsértésének nevezte Gyurcsány Ferenc, hogy feltörték az MSZP számítógépes adatbázisát.

A miniszterelnök erről a szocialista párt választási programját és annak helyi vonatkozásait ismertető országjáró körútjának békéscsabai állomásán beszélt. „Ez az egyik legfontosabb közszentség-megsértés, azt gondolom, hogy muszáj figyelmeztetni mindenkit. Az nem bocsánatos bűn, nem egy egyszerű szimpla vétek, hogy valaki fogja magát, és ahelyett, hogy óvna bennünket, hogy erre használná a hatalmát, arra használja, hogy betörjön hozzánk” – mondta a kormányfő, a párt miniszterelnök-jelöltje a Városi Sportcsarnokban mintegy háromezer ember előtt. „Mi nem ilyen vezetőket szeretnénk Magyarországon látni” – jelentette ki.

A miniszterelnök a következő időszak feladatairól szólva a már meglévő adottságok fejlesztésről beszélt. Mint mondta, kiemelten kell fejleszteni például a gyógyszeripart, az autóipart és a különböző szolgáltatási központokat. Hasonlóan fontosnak nevezte a gabonából készíthető megújuló energiafajták, közöttük a biogáz és bioetanol előállítását, valamint az idegenforgalom fejlesztését.

Az ellenzék családtámogatási rendszer átalakításáról szóló terveiről szólva kiemelte: „Nem attól jó miniszterelnök valaki, hogy tizenegynéhány év után rátalált a szolidaritás egyébként szent fogalmára”. Szerinte ugyanis „a szolidaritásról nem beszélni, hanem gyakorolni kell”. Hozzátette: „itt egy végtelen nagy hazugsággal állunk szemben, amikor azt állítja a legnagyobb ellenzéki párt, hogy visszaállítja a régi otthonteremtési támogatást”.

A miniszterelnök világos beszédre szólította fel a Fideszt: „akkor legyen az a programja, hogy mi olyan Magyarországot szeretnénk, ahol áthidalhatatlan távolság választja el a felül lévőket azoktól, akik szükségben élnek”. Szerinte ez „egy nagyon világos konzervatív program”, ám „azért nem mondja ezt, mert tudja, hogy egy olyan programra még tíz százalékot sem kapna”.

A miniszterelnök kitért a családjával kapcsolatos ellenzéki véleményre, „amely azt mondja, én, aki benősültem az Apró-családba, legyek olyan kedves ’56 ötven éves évfordulóján nehogy meg merjek szólalni”. Szerinte függetlenül az ő személyes sérelmeitől a harmadik magyar köztársaságban nincsen helye olyan magatartásnak és olyan politikának, amely engem a szülők, nagyszülők, hovatovább a feleségem szüleinek a nagyszüleinek hibás, vagy van aki szerint bűnös politikai magatartásáért tesz felelőssé. „Én nem szeretném, ha el kellene számolnom a szerelmemmel, a házaséletemmel, a magánéletemmel, el kellene számolnom demokratikus meggyőződésemmel olyan alapon, hogy kinek az unokáját vettem el” – hangsúlyozta. Gyurcsány Ferenc beszéde végén bemutatta az MSZP Békés megyei egyéni képviselő-jelöltjeit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik