Belföld

Ismert környezetvédő indul az Élőlánc színeiben

Lányi András lesz az Élőlánc Magyarországért országgyűlési képviselőjelöltje, Budapest 7. számú választókerületében. Az ismert környezetvédő szerint két alapvető dolog hiányzik Magyarországon: a nyilvános társadalmi ellenőrzés és a moralitás.

„A jog nem alkalmas arra, hogy a jogkerülő magatartást kivédje. A jognak egyetlen biztosítéka van, a moralitás” – hangoztatta Lányi András. Hozzátette: 28-30 választókerületben állítanak jelöltet az országgyűlési választásokon.

Az író-ökológus bemutatkozásán, az érdeklődők kérdésére kifejtette: a két választási ciklus között „a civil szervezetek vidám életét” szeretnék élni, törvényjavaslatok kidolgozásával, előadásokkal, oktatással kívánják a közvéleményt formálni. „Négyévenként oda állunk majd és addig erőlködünk, amíg nem lesznek képviselőink az önkormányzatokban, vagy a parlamentben” – fogalmazott.

Lányi András meggyőződéssel szólt arról, hogy egy ökopárt előbb-utóbb nagyobb szerephez juthat a hazai közéletben, mint mondta: „biztos győzelem felé menetelünk, csak nem tudjuk, hol és mikor”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik