Belföld

Elmondta egy háziállatokért rajongó kisfiú az anyjának, miket művel vele az ajándékokat adó állattartó

Két év nyolc hónapra ítélt a Szerencsi Járásbíróság egy 12 éves kisfiúval fajtalankodó férfit szexuális visszaélés miatt. A Miskolci Törvényszék közleménye szerint az állattartás iránt érdeklődő gyerek 2021 áprilisában ismerkedett meg a háziállatokat tartó férfivel egy borsodi kistelepülésen.

A gyerek tavaly januártól rendszeresen átjárt segíteni a terheltnek a ház körüli teendőkben, amelyért zsebpénzt kapott a férfitől. A gyerek szülei tudtak erről, és bele is egyeztek abba, hogy átjárjon a fiú a férfihez.

2022. április és május hónapokban a vádlott és a sértett több alkalommal is szexuális cselekményt végeztek a terhelt kezdeményezésére. A felnőtt a gyermek együttműködését kis értékű ajándékokkal és nagyobb értékű ajándék ígéretével honorálta

– fogalmazott közleményében a bíróság.

A  történteknek a kisfiú vetett véget, aki előbb az állattenyésztőt tájékoztatta ezen szándékáról, majd mivel a felnőtt folytatni akarta azt, a gyermek az édesanyjának is elmondta a történteket.

A bíróság  2 év 8 hónap szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte a férfit szexuális visszaélés miatt, és végleg eltiltotta minden olyan foglalkozástól, amely során 18 év alatti személlyel foglalkozhatna.

A férfi és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett. Az ügyész három munkanapot fenntartott a jogorvoslati nyilatkozata megtételére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik