Belföld

Az MSZP is új Budapest-programot hirdet

Az MSZP új Budapest-programot hirdet, hogy a főváros újra a régi fényében fejlődjön, méltó módon az országhoz és a nemzethez - jelentette be a miniszterelnök a szocialista párt csütörtöki kampányrendezvényén, ahol tíz budapesti képviselőjelöltet is bemutatott.

Gyurcsány Ferenc a Budapest-program fő pontjait ismertetve többek között egy új Duna-hídról, modern budapesti folyami kikötő létesítéséről, a Ferihegyi repülőtérre induló gyorsvasút építéséről, a négyes metró mellett az ötös metró beruházásának elindításáról, régi gyógyfürdők felújításáról, a Közraktár átépítésével egy pesti Duna-parti kulturális központ kialakításáról és a Heim Pál Gyermekkórház európaivá tételéről beszélt.

A Körcsarnokban, mintegy ezer szocialista szimpatizáns előtt mondott beszédében a miniszterelnök kiemelte: a közbizalmat rendíti meg, ha a Fidesz a szerver-behatolási üggyel kapcsolatban úgy viselkedik, mintha semmi nem történt volna, holott az ellenzéki pártnak szégyellnie kellene a történteket és bocsánatot kérni.

Érdekes, hogy a Fidesz a hétvégén kívánja bejelenteni Budapestprogramjának részleteit. Az ellenzéki párt is négyes metrót ígér, ezenkívül bicikliutakat, olcsóbb parkolást és gyaloghidakat is szeretne építeni.


Képünkön Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beszédet mond a Magyar Szocialista Párt Gyorsítunk Budapesten című fórumán a Körcsarnokban csütörtök este.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik