Belföld

Négy és fél milliót fizetett zálogra, javításra és a követeléskezelőre, pedig a kocsi sosem létezett

Négy és fél millió forintot csalt ki nem létező autóra hivatkozva egy 28 éves férfi. A Győri Járási Ügyészség minősített csalás miatt állítja bíróság elé az elkövetőt.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a férfi úgy ismerkedett meg a későbbi áldozatával, hogy az négy évvel ezelőtt jelentős összegeket biztosított az elkövető családjának, illetőleg külföldi kórházi ügyintézéssel kapcsolatban is segítséget nyújtott nekik.

A fiatalember ezt követően azzal kereste meg a férfit, hogy rendezni szeretné a családja tartozását. Ezzel kapcsolatban felajánlotta a jótevőjének, hogy a tulajdonában lévő nagy értékű gépkocsi eladásával fog törleszteni, ha segít neki kiváltani a kocsit a zálogból

A sértett a záloggal kapcsolatban 1 millió 100 ezer forintot bocsátott az elkövető rendelkezésére, majd 4.500 eurót adott át az autó megjavítására. Ezt követően 600 ezret adott a fiatalembernek autópálya bírságra, 170 ezer forintot defekt miatti javításra, 1.050 eurót azért, hogy a jármű „számla ellenében legyen értékesíthető”, végül 716 ezer forint készpénzt adott át azon jogcímen, hogy a járművet birtokló követeléskezelő „törlési igazolást” állítson ki az autóra.

A csalás sorozat tárgyát képező jármű valójában nem is létezett, így annak értékesítése sem állt az elkövető szándékában. Az elkövető 4 millió 589 ezres kárt okozott a korábbi jótevőjének, mely nem térült meg. Az elkövető akár öt év börtönt is kaphat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik