Élő Nagyvilág

Rakétatalálat érte az ENSZ békefenntartók bázisát Libanonban, jégkrémes hűtőautókban tárolják a holttesteket Gázában

SAID KHATIB / AFP
SAID KHATIB / AFP
Élő hírfolyam az izraeli háborúból.
  • Már több mint 2670 ember meghalt Gázában, és közel tízezren megsérültek. Az izraeli oldalon 1400 halottról tudunk.
  • Mindkét oldalon meghaladta a négyezret a halottak száma.
  • Az Izraeli Védelmi Erők tájékoztatása szerint 126 túszt tartanak fogva a Gázai övezetben a Hamász terroristái.
  • A konfliktus első hetében egymillió gázai volt kénytelen elhagyni a lakóhelyét.
  • Részlegesen helyreállt a vízellátás Gázában.
  • Találat érte az ENSZ békefenntartók bázisát Dél-Libanonban, sérültek nincsenek.
  • Az egyiptomi elnök segélyszállítmányokat küldene a blokád alá vont térségbe.
  • Megtartotta első ülését az izraeli veszélyhelyzeti kormány.
  • Humanitárius folyosók létrehozását sürgette Ferenc pápa.
  • Ismét megszólaltak a légvédelmi szirénák Tel-Avivban, eközben a Hezbollah Észak-Izraelt rakétázta.
  • Rendkívüli EU-csúcsot tartanak a tagállamok vezetői kedden.
  • A szombati nap történéseiről itt olvashat, a konfliktus geopolitikai következményeiről itt írtunk, a biztonságpolitikai vonatkozásait alábbi cikkünkben taglaltuk, a Gázai övezetet pedig ebben a cikkünkben mutattuk be.

A Hamász erőfeszítései ellenére Gázából több mint 600 000 lakost evakuáltak délre – állítja az izraeli hadsereg szóvivője

Izrael kész két fronton is harcolni, ha kell – közölte Daniel Hagari, az izraeli hadsereg szóvivője vasárnap az északi határon és a Gázai övezet mellett kialakult helyzetre utalva.

– A Hezbollah az északi határ eszkalációján dolgozik Irán irányítása és támogatása mellett. Izraelnek erős hadserege van, amely készen áll két fronton, sőt még több fronton is harcolni – mondta Hagari újságíróknak.

Teljes mértékben együttműködünk az Egyesült Államokkal az ország érdekeinek védelmében

– hangsúlyozta a hadsereg nevében Washington segítségének jelentőségét.

A szóvivő bejelentette, hogy komoly erőfeszítéseket tesznek a Gázai övezetbe hurcoltak érdekében. – Ez a legfontosabb számunkra – mondta, és azt is közölte, hogy eddig 155 túsz családját értesítették, és mellettük 289 elesett katona nevét hozták nyilvánosságra.

A Hamász erőfeszítései ellenére Gázából több mint 600 000 lakost evakuáltak délre

– mondta Hagari az övezet északi részének kitelepítésével kapcsolatban. Az izraeli hadsereg azért szólította fel az övezet északi részén lakó gázai civileket a távozásra, hogy minél kevesebb kár érje őket a Hamász ellen várható szárazföldi harcokban.

Az izraeli hírszerzés szerint az övezetet uraló iszlamista Hamász terrorszervezet betonalagutakat épített otthonok, iskolák és kórházak alá, ahol fegyveresei elrejtőztek a múlt szombati Izrael elleni terrortámadás után.

(MTI)

Ezernél is több embert tartanak számon eltűntként Gázában

Több mint ezer ember keresnek a romok között az izraeli légicsapások után, közölték a palesztin hatóságok. A Gázai övezetben már 2670 halottja és közel tízezer sebesültje van az izraeli bombázásoknak. A mentőszolgálat közleménye hozzáteszi: az elmúlt huszonnégy órában többen is élve kerületek elő a romok alól.

(The Guardian)

Találat érte az ENSZ békefenntartók bázisát Libanonban

Rakétatalálat érte az ENSZ libanoni erőinek főhadiszállását – derül ki az ENSZ békefenntartók (UNIFL) közleményéből.

Mint írták, vasárnap intenzív harcok dúltak a Libanont és Izraelt elválasztó demarkációs vonal (kék vonal) fölött: mindkét oldalon voltak becsapódások.

A naqourai főhadiszállásunkat rakétatalálat érte, jelenleg azon dolgozunk, hogy megállapítsuk, melyik oldalról. Békefenntartóink nem tartózkodtak az óvóhelyeken, így senki sem sérült meg. Emlékeztetünk valamennyi érintett felet, hogy a civilek vagy az ENSZ-személyzet elleni támadások sértik a nemzetközi jogot, és háborús bűncselekménynek minősülhetnek

– fogalmaztak a békefenntartók.

(The Guardian)

Az egyiptomi elnöknek nem tetszett, hogy Blinken azt mondta, „zsidóként” érkezett Izraelbe

Antony Blinken amerikai külügyminiszter – akinek az anyai nagyszülei magyarországi zsidók voltak – izraeli látogatása során azt mondta, hogy „zsidóként” érkezett a megtámadott országba. Ezt helytelenítette Abdel Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök.

A Háárec azt írja, az egyiptomi elnök tanácskozásuk alatt közölte Blinkennel: ő maga zsidók között nőtt fel Egyiptomban, ahol „soha nem voltak elnyomásnak kitéve”. Hozzátette, hogy a zsidók a Közel-Keleten sem voltak támadások célpontjai a vallásuk miatt.

Blinken erre válaszul elmondta, hogy ő „emberként” érkezett, akit megdöbbentettek a Hamász támadásai.

A palesztin elnökkel egyeztetett Joe Biden

Mahmúd Abbász palesztin elnökkel, a Fatah párt vezetőjével egyeztetett telefonon Joe Biden amerikai elnök.

Biztosítottam arról, hogy a régiós partnerekkel együttműködve biztosítani fogjuk, hogy a humanitárius szállítmányok eljussanak a gázai civilekhez, és megakadályozzuk a konfliktus eszkalációját

– írta Biden a Twitter-oldalán.

Az amerikai elnök újból elítélte a Hamász Izrael elleni támadását, és megismételte, hogy a Hamász nem a palesztin nép „méltósághoz és önrendelkezéshez való jogát” képviseli.

Jégkrémes hűtőautóban tárolják a holttesteket Gázában

A gázai egészségügyi tisztviselők már jégkrémek árusításához használt hűtőautókban kénytelenek tárolni a holttesteket, mert túl kockázatos a kórházakba szállítani őket, a temetők pedig már megteltek, írja a Reuters.

Több, interneten közzétett videón látni fehér ruhába burkolt holttesteket üres teherautókban. Az egyik ilyen videót Montaz Azaiza palesztin fotóriporter töltötte fel az Instagramjára: a felvételen az is látszik, ahogy vér szivárog a lezárt teherautók aljáról.

Mivel nincs áram, és sok a halott, azért ilyen kocsikban tárolják a holttesteket. Ezzel helyet takarítanak meg

– magyarázza a videóban Azaiza.

Két rakétát lőttek Askelónra

Két rakéta csapódott a Gázai övezet közelében fekvő Askelón városában, adta hírül a Háárec. Áldozatokról nem érkezett jelentés.

Az izraeli lap helyi idő szerint hét óra előtt nem sokkal arról írt, hogy ismét megszólaltak a légvédelmi szirénák Tel-Avivban, valamint Izrael középső részén.

Netanjahu: Vérszomjas szörnyetegek törtek az elpusztításunkra

Vasárnap megtartotta első ülését az izraeli veszélyhelyzeti kormány. A kabinethez több ellenzéki politikus is csatlakozott, köztük a korábbi védelmi miniszter, Beni Ganz Nemzeti Tábor nevű centrista párt vezetője.

Benjamin Netanjahu kormányfő az ülés előtt arról beszélt, hogy a kibővített kormány világos üzenet a nemzetnek, az ellenségnek, a világnak. Mint mondta, éjt nappallá téve dolgoznak, csapatként, egységesen.

Találkoztam a nagyszerű katonáinkkal, akik most a front vannak. Tudják, hogy az egész nemzet mögöttük áll. Tisztában vannak a feladatuk nagyságával. Készen állnak arra, hogy bármikor akcióba lépjenek, és hogy legyőzzék a vérszomjas szörnyetegeket, akik ránk támadtak, az elpusztításunkra törtek. A Hamász azt hitte, hogy eltörölhetnek minket. De mi vagyunk azok, akik el fogják törölni a Hamászt

– mondta Netanjahu.

(The Guardian)

Mindkét oldalon nőtt a halálos áldozatok száma

Vasárnap délután már 1400-nál járt a Hamász támadásaiban elhunytak száma az izraeli oldalon.

Gázában is nőtt a halálos áldozatok száma: a palesztin egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint Gázában már 2450-en haltak meg az izraeli bombázásokban.

Mindkét oldalon már több mint 3800 halálos áldozata van a konfliktusnak.

(BBC)

Izrael ütközőzónát hoz létre a libanoni határon

Izrael négy kilométer szélességben ütközőzónát hoz létre a libanoni határnál, miután egy libanoni lövedék megölt egy izraeli civilt a határ közelében fekvő egyik településen – írja a helyi médiára hivatkozva az MTI.

Nem akarjuk a helyzet eszkalálódását. Van egy befejezendő küldetésünk, s ezért ha a Hezbollah háborúba kezd, akkor nagyon súlyos árat kell fizetnie érte

– üzente Galant izraeli védelmi miniszter a libanoni síita milíciának a Gázai övezet határa mellől vasárnap.

De ha visszafogja magát, akkor tiszteletben tartjuk és megőrizzük a jelenlegi helyzetet

– tette hozzá Galant.

A Hezbollah libanoni síita milícia Izrael elleni vasárnapi, páncéltörő rakétával végrehajtott támadásában az ENSZ által meghatározott, 1948-as izraeli határokon belül található, Stúla nevű izraeli faluban megsebesült négy építőmunkás. Egyiküket a mentősök nem tudták megmenteni. Két, 40 év körüli férfit közepesen, egyet pedig könnyebb sebesüléssel szállítottak kórházba.

Ezután az izraeli hadsereg bejelentette az ország északi, libanoni határától számított négy kilométeres sávjának elszigetelését. Erre a területre tilos belépni civileknek, s az ott élők kötelesek óvóhelyeken, vagy védelmet nyújtó betonszobáikban, vagy annak közvetlen közelében tartózkodni, hogy oda tudjanak menekülni légvédelmi riadó esetén.

Magyar támogatásból kap felszereléseket az izraeli hadsereg

A Kidma Egyesült felhívására egy hét alatt csaknem másfél millió forint gyűlt össze, melyből 60 darab térdvédőt, 2 darab felszerelésekhez való táskát és 2 darab kevlár sisakot vásároltak az izraeli hadseregnek.

A csomag hamarosan útnak indul Izraelbe – közölte a Mazsihisz és a Mazsök által támogatott szervezet a Facebook-oldán.

Visszakapcsolták a vizet Gáza déli részén

Újra van víz a Gázai övezet déli részén – tájékoztatták Jake Sullivant, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadóját az izraeli hatóságok. Az amerikai tisztviselő a vízellátás helyreállításáról a CNN-nek adott vasárnapi interjújában beszélt.

Az izraeli hadsereg hat nappal ezelőtt hirdetett ostromot Gáza ellen. Az élelmiszer és a víz az egész területen rohamosan fogy.

(BBC)

Humanitárius folyosók létrehozását sürgette Ferenc pápa

A humanitárius jog tiszteletben tartását, valamint humanitárius folyosók biztosítását szorgalmazta a Gázai övezetben élők számára Ferenc pápa a Szent Péter téren mondott beszédében vasárnap, írja az MTI.

A katolikus egyházfő hangoztatta, hogy továbbra is nagy fájdalommal követi az Izraelben és a palesztin területeken zajló eseményeket. Kijelentette, gondolatban nagyon sok emberrel együttérez, mindenekelőtt a gyerekekkel és az idősekkel. Azt kérte, se ők, se a betegek, se a nők és a civilek se váljanak a konfliktus áldozataivá.

Megismételte október 8-i felhívását, mellyel a túszok szabadon engedését sürgette.

 Tartsák tiszteletben a humanitárius jogot, elsősorban Gázában, ahol sürgős és szükséges humanitárius folyosókat biztosítani, és segítséget nyújtani az egész lakosságnak

– mondta Ferenc pápa.

Hangoztatta, hogy már eddig is nagyon sokan veszítették életüket. „Ne folyjon több ártatlan vér se a Szentföldön, se Ukrajnában, se máshol. A háborúk mindig kudarcnak számítanak. Elég volt!” – szögezte le az egyházfő.

Ferenc pápa október 17-re imanapot hirdetett a szentföldi egyházzal közösen a béke érdekében. Azt mondta, az imádság az a nyugodt és szent erő, amelyet szembe lehet állítani a gyűlölet ördögi erejével, a terrorizmussal és a háborúval.

Egymillió gázai volt kénytelen elhagyni az otthonát az elmúlt egy hétben

Juliette Touma, az ENSZ Segélyszervezetének (UNRWA) kommunikációs igazgatója az AFP-nek nyilatkozva elmondta, hogy a gázai konfliktus első hetében becslések szerint egymillió ember kényszerült lakóhelye elhagyására.

Gázában ezekben a napokban csak túlélni lehet, élni nem

– mondta a szervezet Azzam nevű kollégája egy hangfelvételében. Arról is beszélt, hogy az izraeliek megszakítás nélkül bombázzák a térséget.

(Al Jazeera)

Segélyszállítmányt küldene Gázába az egyiptomi elnök

Az egyiptomi elnökség vasárnap kiadott közleménye szerint Abdel Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök országa nemzetközi és regionális partnereivel együtt fokozza azon erőfeszítéseit, hogy segélyszállítmányokat küldjön Gázába.

A Gázával határos Sínai-félszigeten felhalmozódtak a nemzetközi segélyszállítmányok, mivel idáig nem sikerült olyan megállapodást kötni, amely lehetővé tenné a segélyek biztonságos eljuttatását a blokád alá vont térségbe. Egyiptom „elutasít minden olyan tervet, amely a palesztinok kitelepítésére irányul”, valamint a nemzetbiztonsági kérdést vörös vonalnak tekinti.

A közlemény szerint az egyiptomi elnök egy csúcstalálkozót is javasolt a válság megvitatására.

(Jerusalem Post)

Joe Biden: A palesztinok túlnyomó többségének semmi köze a Hamászhoz

Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a palesztinok túlnyomó többségének semmi köze a Hamász szörnyű támadásaihoz, ám most mégis ők szenvednek azok miatt

– írta Joe Biden amerikai elnök a Twitter/X-oldalán.

Szólnak a szirénák Tel-Avivban

Ismét szólnak a légvédelmi szirénák Tel-Avivban, írja helyi beszámolók alapján a Sky News. Az izraeli hadsereg rakétaveszélyre figyelmezteti a környéken élőket.

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) tájékoztatása szerint

ez sorozatban a kilencedik nap, amikor légiriadót jeleznek Tel-Avivban.

Bezáratná az Al Jazeera helyi irodáját az izraeli távközlési miniszter

A katari székhelyű Al Jazeera helyi irodájának bezárására tett javaslatot a kabinetben vasárnap Slomó Karai izraeli távközlési miniszter, szerinte ugyanis a csatorna elfogult a Hamász irányába és veszélybe sodorja az izraeli katonákat – írja a Haárec című izraeli napilapra hivatkozva az MTI.

Karai elmondta, javaslatát jelenleg jogászok vizsgálják.

Ez egy uszító csatorna, ez a csatorna levideózza a csapatokat a gyülekezési területeken… Izrael állampolgárai ellen uszít

– jelentette ki a tárcavezető az izraeli katonai rádióban,„a propaganda szócsövének” nevezve a pánarab hírsite-ot.

Hozzátette: „döbbenetes”, hogy a Hamász szóvivőinek az üzenete átjuthat a csatornán.

Az Al Jazeera és a dohai kormány részéről a hírt egyelőre nem kommentálták.

Egyperces néma csenddel kezdődött a terrortámadás utáni első kormányülés Izraelben

Egyperces néma csenddel kezdődött a terrortámadás utáni első kormányülés Izraelben, a múlt szombati terrortámadás áldozataira emlékeztek a miniszterek – írja a helyi médiára hivatkozva az MTI.

Az izraeli nemzeti vészhelyzeti kormány tagjai egy percig némán álltak az iszlamista Hamász terrorszervezet múlt szombati Gázai övezetből indított terrortámadása után megtartott első ülésük elején, miután Benjámin Netanjahu miniszterelnök erre kérte őket „a hidegvérrel meggyilkolt testvéreink és a csatában elesett hős harcosaink emlékére”.

Az értekezleten már részt vett a kormányhoz csatlakozott Beni Ganz, a centrista Nemzeti Tábor nevű párt elnöke is. – Éjjel-nappal, csapatmunkában, egységesen dolgozunk – ígérte Netanjahu a megbeszélésen.

Kapcsolódó
Vészhelyzeti kormány alakul Izraelben: Ganz és Netanjahu együtt jelentette be
Beni Ganz és Benjámin Netanjahu közös közleményben jelentette be szerdán, hogy vészhelyzeti kormány felállításáról döntöttek.

Izraeli katonákat látogatott Quentin Tarantino

Izrael déli részére utazott Quentin Tartantino amerikai rendező, hogy feldobja az ott állomásozó izraeli katonák morálját. Tarantino egy katonai bázisban járt, ahol az IDF katonáival fotózkodott.

A filmes az elmúlt két évet Tel-Avivban töltötte izraeli zenész feleségével, Daniella Pickkel és két gyermekükkel.

Mark Regev: Izrael felkutatja és megbünteti mindazokat, akik a túszoknak fizikai sérelmet okoznak, akkor is, ha ez egy évbe, tíz évbe vagy huszonöt évbe telik

Mark Regev izraeli miniszterelnöki tanácsadó szerint a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet Izrael elleni támadása „a legnagyobb támadás, a legnagyobb gyilkosság, a legnagyobb antiszemita erőszakcselekedet volt 1945 óta, a holokauszt rettenetes évei óta”.

Regev a BBC vasárnapi politikai magazinműsorában beszélt.

Úgy véli, a történtek drámai mértékben változtatták meg a helyzetet, ez már nemcsak egy újabb forduló a Gázában 16 éve hatalomra került Hamász és Izrael összecsapásaiban, hanem háború.

Regev állítja:

Izrael nem akarta ezt a háborút, a Hamász támadása meglepetésként érte, de Izrael megnyeri ezt a háborút, amely az általa szabott feltételekkel ér majd véget… Izrael felkutatja és megbünteti mindazokat, akik a túszoknak fizikai sérelmet okoznak, akkor is, ha ez egy évbe, tíz évbe vagy huszonöt évbe telik.

Regev az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezethez hasonlította a Hamászt.

Regev szerint Izrael célja nem a civil lakosság elleni hadviselés, hanem a Hamász katonai csapásmérő kapacitásának és politikai felépítményének megsemmisítése, az, hogy a konfliktus végén a Hamásznak ne legyen politikai és katonai ellenőrzése a Gázai övezet felett.

Sameh Sherif / AFP Mark Regev

James Cleverly brit külügyminiszter szintén a BBC-n jelentette ki, hogy: Izraelnek joga van az önvédelemhez, kötelezettsége ugyanakkor a polgári lakosság veszteségeinek minimalizálása.

Humza Yousaf skót miniszterelnök úgyszintén a BBC műsorában mondta azt, hogy a gázai palesztin lakosság többségének semmi köze a Hamászhoz, mégis kollektív büntetést kénytelen elszenvedni, és ez semmivel nem igazolható. Yousaf palesztin feleségének édesapja és édesanyja Gázában rekedt a Hamász támadása után, és „anyósom az izraeli blokád kezdete óta egyetlen tojást evett és néhány korty vizet ivott”.

Yousaf szerint azonnali tűzszünetre, humanitárius folyosók kialakítására és az Egyiptomba vezető gázai határátkelő megnyitására van szükség a lakosság megsegítése végett.

Rendkívüli EU-csúcsot tartanak a tagállamok vezetői kedden

Rendkívüli uniós csúcsot hívott össze keddre videókonferencia formájában Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, aki a tagállami vezetőknek szóló meghívólevelében fontosnak nevezte, hogy az EU közös álláspontot, világos és egységes irányt alakítson ki az Izraelben történt események és a kialakult helyzettel kapcsolatban.

Charles Michel meghívólevelében azt írta, az Európai Uniónak a humanitárius segítségnyújtás biztosítása, valamint a konfliktus regionális elmérgesedése és a humanitárius jog megsértésének elkerülése érdekében kell fellépnie. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a konfliktus jelentős, szélesebb körű biztonsági következményekkel járhat, ami fokozhatja az Európában élő közösségek közötti feszültséget és táplálhatja a szélsőséges nézeteket is.

Fontosnak nevezte a regionális szereplőkkel fenntartott kapcsolatok fenntartását, majd ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: „soha nem szabad szem elől tévesztenünk annak fontosságát, hogy a közel-keleti békefolyamatban megerősített erőfeszítések révén a kétállami megoldáson alapuló tartós és fenntartható békére törekedjünk”.

Michel végezetül annak veszélyére hívta fel a figyelmet, hogy a konfliktus elől menekülők nagyszámban vándorolhatnak olyan szomszédos országokba, ahol már most is jelentős számú menekült tartózkodik. A helyzet nem körültekintő kezelése esetén fennáll a veszélye, hogy ezek a migrációs hullámok továbbterjednek Európára – tette hozzá az Európai Tanács elnöke. A rendkívüli, videókonferencia formájában tervezett EU-csúcs kedden 17.30-kor kezdődik.

(MTI)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik