Belföld europoli

A Tanítanék Mozgalom kapta az idei Európai Polgár díjat

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

A Tanítanék Mozgalom kapta 2023-ban Magyarországról az Európai Parlament által alapított Európai Polgár díjat. A kitüntetést a szervezet nevében Törley Katalin, a Kölcsey Gimnázium kirúgott tanára vette át pénteken Budapesten.

Lővei Andrea, az Európai Parlament kapcsolattartó irodájának vezetője köszöntőjében emlékeztetett, hogy az EP 2008-ban alapította a díjat. A Tanítanék Mozgalom a kitüntetést az EU alapjogi chartájában lefektetett jogokért és értékekért való kiállásáért, a hazai oktatási rendszer jobbításáért végzett munkájáért, az oktatásban dolgozók helyzetének javításáért, valamint a jövő nemzedékekért való önzetlen és elkötelezett szakmai kiállásáért kapta.

Törley Katalin felszólalásában elmondta, hogy csak a szabad, befogadó, esélyt teremtő, tradíciókat megtartó, de innovációra is képes oktatási rendszerek segítségével lehet biztosítani a közös európai értékek és intézmények működését. Szerinte így lehet elérni, hogy minden gyermek és fiatal megkapja az esélyt arra, hogy szabad és autonóm magyar állampolgárrá, európai polgárrá váljon.

Kijelentette, hogy a Tanítanék Mozgalmat szakmájukra, emberi és szakmai méltóságukra büszke civilek hozták létre és tartják fent.

A díj azon tízezreké, akik kiálltak a minőségi közoktatásért, egy szabad, demokratikus országért

– tette hozzá.

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője, aki felterjesztőként és díjátadóként szólalt fel, emlékeztetett, hogy három évvel ezelőtt Iványi Gábor lelkész kapta meg a díjat, mert a legelesettebbekért küzd, a következő évben a Free SZFE diákjait tüntették ki.

A Tanítanék Mozgalom nem voltak hajlandó lehajtott fejjel eltűrni mindazt, ami ebben az országban történik, azt akarták, hogy hagyják őket szabadon tanítani, a diákokat pedig szabadon tanulni. Inspiráló és példamutató, hogy nem kell hallgatni, hanem megszervezhetjük magunkat, mert tettekre is szükség van, nem csak szándékra

– mondta Dobrev.

A díj azokat a kezdeményezéseket ismeri el, amelyek hozzájárulnak az európai együttműködéshez és a közös értékek előmozdításához. Ebben az évben 216 pályázatot nyújtottak be. A díjra magánszemélyek, csoportok, egyesületek és szervezetek is pályázhatnak projekttel, illetve jelölhetnek a díjra. Az EP képviselői is jogosultak egy-egy jelöltet állítani.

A nyertes projektek listája itt található.

Kapcsolódó
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik