Élő Nagyvilág

A tel-avivi reptéren rekedt magyarok vezetője szerint álhír, hogy éheznek és nincs pénzük

ashraf amra / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP
ashraf amra / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP
  • Élő közvetítésünk a Hamász és Izrael állam háborújáról.
  • Több mint 2200 rakétát lőttek ki Izraelre a palesztin területekről, eddig hatszáznál több halottat és kétezernél több sérültet jelentettek be.
  • Válaszképp a zsidó állam gázai katonai célpontokat támadt, a túloldalon 232 halottat jelentettek, köztük sok civilt.
  • Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tájékoztatása szerint folyamatosak az egyeztetések és a kapcsolattartás minden magyar állampolgár biztonsága érdekében.
  • A legfrissebb információk alapján jelenleg tizenegy magyar állampolgár tartózkodik a Gázai övezetben, többségében kiskorú gyermekek.
  • Benjamin Netanjahu, izraeli kormányfő közölte: „ez a háború időbe fog telni”.

Thaiföldiek, franciák, kambodzsaiak és nepáliak is meghaltak Izraelben

Két thaiföldi és egy kambodzsai állampolgár is meghalt a hétvégi izraeli-palesztin fegyveres támadásokban – közölte a két ázsiai ország kormánya vasárnap. Kijevi közlés szerint két ukrán állampolgár is életét vesztette. Nepál tíz, Franciaország egy halálos áldozatról számolt be hivatalosan.

Szrétta Tavizin thaiföldi miniszterelnök bejelentette, hogy tel-avivi nagykövetségük jelzése szerint „két thaiföldit megöltek az erőszakban”.

Hozzátette, hogy az ország külügyminisztériuma már megkezdte az Izraelben tartózkodó thaiföldiek hazautaztatását. Hun Manet kambodzsai miniszterelnök vasárnap megerősítette, hogy a fegyveres összetűzésben meghalt egy Izraelben tartózkodó kambodzsai egyetemista.

Nepál izraeli nagykövetsége az ország tíz állampolgárának halálát jelentette be. Mindegyikük Alumim kibucban dolgozott háztartási alkalmazottként. Négy nepáli megsebesült a palesztin rakétatámadásban, egynek pedig nyoma veszett.

Az izraeli ukrán nagykövetség azt jelentette be, hogy két ukrán állampolgár is életét vesztette Izraelben. Az Interfax-Ukrajina hírügynökség jelentése szerint a külképviselet hozzátette, hogy szervezik a holtestek hazaszállítását.

A francia külügyminisztérium azt közölte, hogy egy francia nő meghalt a Hamász támadásában, és több francia állampolgár tartózkodási helyét nem sikerült még azonosítani.

A konfliktus miatt számos légitársaság is felfüggesztette vagy korlátozta útjait Izraelbe. Az AFP francia hírügynökség az érintett légitársaságoktól azt a hivatalos közlést kapta, hogy mások mellett a Lufthansa, az Air France, az olasz és a spanyol légitársaság, továbbá több tengerentúli cég is szünetelteti járatait vagy jelentősen korlátozta azok számát. A Wizz Air már korábban bejelentette, hogy a Magyarországról Tel-Avivba, illetve onnan visszainduló járatait felfüggesztette.

(MTI)

Amerika repülőgép-anyahajót rendelt Izrael közelébe

Az Egyesült Államok a Földközi-tenger keleti részére rendelte a Ford repülőgép-anyahajót, hogy közelebb legyen Izraelhez, ezzel biztosítva annak Hamász elleni fellépéseit, közölte az AP vasárnap. A USS Gerald R. Ford anyahajón ötezer tengerész dolgozik, és több cirkáló valamint torpedóromboló hajó kíséri. A hajó alapvető feladata az lesz, hogy megfigyelje a térséget és megakadályozza, hogy fegyverek jussanak a Hamász kezébe.

Elon Musk ezúttal antiszemita fiókot ajánlott az izraeli háború követésére

Elon Musk egy ideje furcsa dolgokat csinál a Twitteren, és szinte várható volt, hogy az Izraelben kirobbant háborúval kapcsolatban is valami hasonló jön majd. Musk korábban azt írta, nem olvas hagyományos médiát, mert az X, korábbi nevén Twitter, jobb mindennél.

Most két X-fiókot is ajánlott, ha az emberek követni akarják a háború eseményeit. Musk a platform tulajdonosa és egyik legtöbbek által követett embere, ha fiókokat ajánl, az nagyon megdobja bárki követőszámát.

A két ajánlott fiókból az egyik többször antiszemita posztokat írt, a háború elején izgatottan nevetős szmájlival reagált, és egyébként is Hezbollah szimpatizánsának tűnik. A Michael Weiss által posztolt képen például azt írja egy vitában valakinek, hogy

A saját dolgoddal foglalkozz, zsidó.

De volt olyan is, ahol kiposztolta egy vele egyet nem értő fiók profilképét, azzal az üzenettel, hogy szeretne szívességet kérni a Talibántól.

Személyes tárgyakat kérnek az eltűntek családjától az azonosításhoz

Vasárnap este is folytatódtak a tűzharcok a Gázai övezet szomszédságában, s a palesztinok rakétákat indítottak a Gázai övezetből Izrael területére – jelentette az izraeli média hivatalos közléseket idézve.

A határ menti Beeri és Kefar-Aza kibucban még mindig vannak halottak, ellátatlan sebesültek, és szombat reggel óta betonbunkerekbe zárkózottak, a hadsereg vasárnap délutánig nem tudta megtisztítani ezeket a falvakat az iszlamista behatolóktól.

Seli Harus, a rendőrség szóvivője az eltűntek azonosításának ügyében türelmet kért. Kifejtette, hogy ez hosszú folyamat, mert nem akarnak tévedni. Felszólított mindenkit, hogy adja át az eltűntekről rendelkezésére álló információt: személyes tárgyakat kért az eltűntek szeretteitől a várható DNS-vizsgálathoz, s segítséget ajánlott az izraeli népjóléti minisztériummal közösen a támogatást kérő családoknak.

Benjámin Netanjahu miniszterelnök Gal Hirsch nyugalmazott dandártábornokot nevezte ki az elhurcoltak és eltűnt személyek ügyének irányítására, miután a kormány megalakítása óta nem töltötték be ezt a posztot.

A gázai iszlamisták vasárnap is egész nap rakétákkal lőtték az izraeli településeket, s az izraeli hatóságok a helyi médiában folyamatosan közölték az éppen tűz alá került falvak, városok nevét.

Az izraeli Kutatóegyetemek Vezetői Bizottsága bejelentette, hogy az idei első szemesztert egy héttel elhalasztják, és csak október 22-től kezdődő héten kezdik meg. Minden egyetem maga határozza meg a további részleteket.

A szombati támadás izraeli halálos áldozatainak száma az egészségügyi minisztérium jelentése szerint már hatszáz fölött van, és eddig 2156 sebesültet szállítottak kórházba, akik közül az életveszélyes és súlyos sebesültek számát háromszázötvennyolcra becsülik.

Palesztin részről hivatalosan 313 halálos áldozatról és 1990 sebesültről tettek említést.

(MTI)

A tel-avivi reptéren rekedt magyarok vezetője szerint álhír, hogy éheznek és nincs pénzük

Bodoczki Zsanett, a Ben Gurion repülőtéren rekedt 87 fős roma turistacsoport vezetője a 24.hu-nak elmondta, hogy minden segítséget megkapnak a helyi magyar konzulátustól, és reményeik szerint hamarosan hazatérhetnek.

Tegnap óta kapcsolatban vagyok az illetékes izraeli minisztériummal, a magyar kormánnyal és a konzullal is, aki nagyon sokat segít, kaptunk élelmet, kávét, innivalót, gyümölcsöt. Továbbá sok magyarországi roma segített bennünket pénzzel, ebből mindenkinek meghosszabbítottuk három nappal a biztosítását, és még enni-innivalót is tudtunk vásárolni

– mondta Bodoczki Zsanett, aki azonban igyekezett eloszlatni a Facebookon terjedő álhíreket is arról, hogy éheznének:

Fals információk terjednek arról, hogy éheznénk, nincs pénzünk és hasonlók. Ez nem igaz, mindenki jól van, mindenkinek van még pénze, legfeljebb egy-két embernek fogyott el az út végére, de ez sem probléma, mert kisegítjük egymást.

Elmondta, a konzul és munkatársai ott vannak velük egész nap és támogatják őket, és addig ott maradnak velük, amíg fel nem szállnak a gépre.

A Közel-Keleten bármikor bármi megtörténhet, itt száz százalékos védettség nincs, sajnos az én csapatom is megtapasztalta most ezt. Tegnap reggel 6 óra 20-kor arra ébredtünk, hogy megszólal a sziréna a szállodában, ezért lementünk az óvóhelyre, majd miután feljöttünk, már felvette velünk a kapcsolatot a konzul és a nagykövetség is. A gépünknek tegnap este kellett volna felszállni, de a járatunkat törölték. A szállodába már nem mertünk visszamenni, mert nem akarunk megkockáztatni egy újabb légiriadót a buszon (egyben odafelé már volt részünk), ezért a reptéren éjszakáztunk

– mondta Bodoczki Zsanett, aki szerint 202 magyar állampolgár van most a tel-avivi reptéren, ahová nem szűrődik be szerencsére a háború zaja:

Itt a reptéren nagy nyugalom van, csak a közösségi hírekből tájékozódunk mi is. Az én csoportom többsége roma, nagyon egységesek vagyunk, nyugodtak, és rengeteg segítséget kapunk otthonról, amiért nagyon hálásak vagyunk. De azt is szeretnénk kérni, hogy imádkozzanak Izraelért is, mert most nagy szükségük van rá.

A francia miniszterelnök szerint antiszemita a szélsőbaloldal

Antiszemitizmussal vádolta meg Elisabeth Borne francia miniszterelnök vasárnap a Jean-Luc Mélenchon vezette radikális baloldali Lázadó Franciaországot (LFI), amely a többi francia párttal ellentétben – amelyek egyértelműen és határozottan elítélték a Hamász palesztin iszlamista szervezet Izrael elleni támadásait – sokak szerint úgy próbálta meg igazolni az erőszakot, hogy egyszerre ítélte el a palesztin iszlamista mozgalmat és az izraeli „gyarmatosítást”.

A radikális baloldal szombati közleményében úgy fogalmazott, hogy „a palesztin erőknek a Hamász által vezetett fegyveres offenzívája a Gázai övezetben, Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben folytatott izraeli megszállási politika fokozódásának körülményei között történik”.

A párt vezetője, Jean-Luc Mélenchon – kerülve az egyértelmű állásfoglalást – úgy vélte, hogy „az Izrael és a Gázai övezet ellen elkövetett erőszak egyetlen dolgot bizonyít: az erőszak kizárólag erőszakot szül”. „Elborzadva gondolunk és együttérzünk ennek az egésznek valamennyi kétségbeesett áldozatával. Tűzszünetet kell kötni” – írta az ellenzéki politikus az X platformon (korábban Twitter). Ezt az álláspontot Louis Boyard, az LFI nemzetgyűlési képviselője is megerősítette, aki szerint „Franciaország túl sokáig szemet hunyt a gyarmatosítás és a kegyetlenkedések felett Palesztinában”.

A radikális baloldalon kívül a francia politikai élet minden pártja és szereplője egyértelműen elítélte az Európai Unióban terrorszervezetnek nyilvánított Hamász támadásait.

Elsőként Emmanuel Macron elnök szombaton jelezte, hogy „határozottan elítéli a jelenleg is tartó terrortámadásokat Izraelben”, és „teljes szolidaritását” fejezte ki az áldozatokkal. Párizs továbbá „megerősítette a terrorizmus teljes elutasítását, és kifejezte, hogy ragaszkodik Izrael biztonságához”.

Elisabeth Borne kormányfő vasárnap a BFM hírtelevíziónak adott interjúban kiemelte, hogy a Lázadó Franciaország álláspontja jól ismert, sok kétértelműséggel és anticionizmussal, amely időnként az antiszemitizmus egy formáját rejti magában”. „A szélsőbaloldalon a verbális erőszak szándékos, ahogy a káosz előidézése is” – mondta a miniszterelnök.

A Lázadó Franciaországból Francois Ruffin képviselő, a 2027-es elnökválasztás egyik potenciális baloldali jelöltje viszont azzal tűnt ki párttársai közül, hogy „teljes mértékben elítélte a Hamász támadását”. A baloldalon egyébként a szocialisták és a Zöldek is egyértelműen elítélték a Hamász offenzíváját, hasonlóan minden jobboldali párthoz.

A Hamász terrorista csoport izraeli terület elleni csapásai elfogadhatatlan háborús cselekményt jelentenek, amely minden egyes nappal távolabb visz a béke reményétől. Ezekben a nehéz órákban minden eddiginél inkább az izraeli demokrácia oldalán állunk

– írta Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés nemzetgyűlési frakcióvezetője az X-en.

(MTI)

Kis Grófo családtagjai is Izraelben rekedtek

Korábban már beszámoltunk róla, hogy egy 87 tagú roma turistacsoport is Izraelben ragadt. Azóta Kis Grófo közölte, hogy neki is vannak családtagjai és barátai a repülőtéren veszteglő csoportban:

Nagyon szomorú vagyok😢 Segítsetek 🙏🏼 A magyarországi testvéreim, családtagjaim és barátaim kint rekedtek az Izraeli háború területén és nem tudnak hazajönni 😔 Gyerekekkel vannak és nagyon félnek a jelenlegi állapot miatt!Belegondolni is félelmetes, hogy mit élhetnek át!?

– írta a Facebookon a mulatós zenész, aki vasárnap a Borsnak is nyilatkozott:

Az egyik nagybátyám, és több rokonom is kint van. Mindenki nagyon fél, rettegnek. Olyan erős embereket hallottam összeroppanni az elmúlt nap, hogy arra szavak sincsenek. A rokonaim jelenleg az izraeli reptéren ragadtak, amit a légitársaság teljesen lezárt, egy járat sem indul hazafelé. A gyerekek vannak leginkább megrémülve, abba se tudják hagyni a sírást, hatalmas a pánik. Enni, inni egyáltalán nem kapnak, a földön kellett aludniuk, rémültek és nagyon le vannak gyengülve. Szomorú vagyok, én is félek, de bízom benne, hogy Magyarország még ma, vagy legkésőbb hétfőn megtalálja a megoldást, és hamarosan újra magamhoz tudom ölelni a szeretteimet

– mondta Kis Grófo.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap délután a Facebook oldalán annyit mondott a kinti magyarokkal kapcsolatban, hogy négyszáz, Izraelben tartózkodó magyarral tartják a kapcsolatot. Folyamatosan tájékoztatják őket a biztonsági helyzetről és a repülőtér működéséről. A Ben Gurion repülőtér nyitva van, ám a légitársaságok jelentős része törölte járatait, a Wizz Air több utasa is ottragadt Izraelben. Szerinte „a külügyminisztérium és a konzuli szolgálat munkatársai mindent elkövetnek az Izraelben tartózkodó magyarok hazaszállításáért, biztonságáért”, de konkrétumokat egyelőre nem tudni.

370 gázai halhatott eddig meg a háborúban

A gázai egészségügyi minisztérium közlése szerint 370 ember halt meg eddig Gázában a háborúban, és legalább 2200 ember megsérült az izraeli légicsapások nyomán.

Netanjahu izraeli elnök közben a német kancellárral, az ukrán elnökkel, az olasz miniszterelnökkel és a brit miniszterelnökkel is tárgyalt. Mindannyian támogatták, hogy Izrael megvédje magát.

Szijjártó: Nem tudni magyar áldozatról

A magyar hatóságok nem tudnak magyar áldozatról, sérültről Izraelben, ugyanakkor arra kérnek mindenkit, hogy egyelőre ne utazzon a közel-keleti országba – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán vasárnap az Izraelt ért támadásokkal kapcsolatban.

Szijjártó Péter elmondta: 400, Izraelben tartózkodó magyarral tartják a kapcsolatot. Folyamatosan tájékoztatják őket a biztonsági helyzetről és a repülőtér működéséről. A Ben Gurion repülőtér nyitva van, ám a légitársaságok jelentős része törölte járatait, a Wizz Air több utasa is ottragadt Izraelben. A külügyminisztérium és a konzuli szolgálat munkatársai mindent elkövetnek az Izraelben tartózkodó magyarok hazaszállításáért, biztonságáért.

Szijjártó Péter arra kérte az Izraelben lévő magyarokat, hogy lépjenek kapcsolatba a külügyminisztériummal, regisztráljanak konzuli védelemért, mert így könnyebben tudnak segíteni a magyar hatóságok.

„A kollégák (…) éjt-nappallá téve dolgoznak”, a tel-aviv-i magyar nagykövetség munkatársainak többször óvóhelyre kellett vonulniuk – jegyezte meg a külügyminiszter. Hozzátette: Budapesten is a vészhelyzeti központban megemelt konzuli létszámmal dolgoznak, hogy a hozzájuk forduló magyar állampolgároknak a lehető legtöbb segítséget nyújthassák. Szijjártó Péter elmondta azt is, hogy egy 90 tagú turistacsoport tartózkodik a Ben Gurion repülőtéren, őket ellátták élelemmel, vízzel, szállást is felajánlottak nekik a Wizz Airrel együttműködve, de ezt nem kívánták igénybe venni.

Továbbá egy másik, 30 tagú turistacsoporttal is kapcsolatban állnak, a körülményekhez képest jelenleg biztonságban vannak, csakúgy mint az a Gázai övezetben tartózkodó 12 magyar, akivel szintén kapcsolatban állnak a magyar hatóságok.

Dolgoznak azon, hogy minél előbb biztonságosan hazakerüljenek az Izraelben tartózkodó magyarok – mondta a külügyminiszter, és nyomatékosan kérte: jelenleg csak az utazzon Izraelbe, akinek valóban halaszthatatlan teendője van ott.

Szijjártó Péter azt mondta: Magyarország elitéli a terrorizmust, az Izrael elleni támadást, kiáll Izrael mellett. „Izrael számíthat ránk ezekben a nehéz órákban” – mondta a magyar külügyminiszter. Fontosnak nevezte, hogy a közel-keleti konfliktus ne eszkalálódjon, mert az a globális biztonságra is „rendkívül súlyos hatással” van, ezért lenne fontos az is, hogy minden ország felelősen járjon el – jelentette ki Szijjártó Péter.

(MTI)

Zárva maradnak a boltok és iskolák

Izraelben az iskolák zárva maradnak legalább kedd estig, és Netanjától délre azok az üzletek sem nyithatnak ki, amelyekben nincs óvóhely. Ezeken a területeken legfeljebb tíz fő gyűlhet össze egy helyen a szabad ég alatt, és legfeljebb ötven zárt helyen.

Két ukrán nő is meghalt Izraelben

Az ukrán Interfax ügynökség közölte, hogy két ukrán nő is az izraeli támadások áldozatai között van. A nők személyazonosságát még nem erősítették meg, de azt közölték, hogy régóta Izraelben éltek. Jelenleg azon dolgoznak, hogy a két nő holttestét hazavigyék. Más ukrán állampolgárokról egyelőre nem tudnak, de egyébként Izraelben jelentős ukrán kisebbség él, akár félmillióan is lehetnek.

Lengyelország személyszállító géppel menti ki az Izraelben maradt állampolgárait

Lengyelország az Izraelben tartózkodó állampolgárainak kimenekítésére készül, C-130 Hercules típusú katonai személyszállító repülőgépeket küld értük – jelentette be Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter vasárnap az X közösségi felületen (korábban Twitter).

Pawel Jablonski lengyel külügyminiszter-helyettes a közösségi médiában azt írta: a tel-avivi Ben Gurion nemzetközi repülőtéren összegyűlt lengyelekért néhány órán belül indul a gép.

Andrzej Duda lengyel elnök korábban a Polsat News lengyel kereskedelmi hírtelevíziónak elmondta: a palesztin szélsőséges Hamász szervezet fegyveres akciójában lengyelek nem sebesültek meg.

Azon kérdésre, vajon az Izraelt ért támadásokkal összefüggő jelenlegi közel-keleti helyzet nyomán a globális figyelem elfordul-e Ukrajnától, Duda elmondta: mindez „biztosan kedvező Oroszország számára, az ukrajnai orosz agresszió számára”, az izraeli helyzet magára vonja a világ figyelmét.

Lengyelországnak a saját érdekei, saját biztonsága szempontjából kell értékelnie a közel-keleti helyzetet – húzta alá Duda. Azon aggodalmának is hangot adott, hogy a legújabb fejlemények növelik az Európára nehezedő, a Közel-Keletről induló migrációs nyomást.

Az Izraelt ért támadásokról a lengyel elnök vasárnapra virradóan Jichák Hercog izraeli elnökkel beszélt telefonon, az egyeztetésről elmondta: együttérzését fejezte ki, és felajánlotta a humanitárius segítségnyújtást az izraeli félnek.

(MTI)

Hatszáznál több izraeli áldozat lehet, egy ismert focista holttestét is megtalálták

Evakuálják a Gázai övezet melletti települések lakóit Izraelben – közölte a helyi média vasárnap az izraeli hadsereget idézve.

A helyszíni beszámolók szerint még mindig számos, a Gázai övezet melletti településen tűzharcot vívnak az izraeli katonák az övezetből behatolt iszlamista fegyveresekkel, és vasárnap délután is indítottak Gázából rakétákat Izrael területére.

Az izraeli hadsereg vasárnap felszólította a Gázai övezet mellett huszonöt település lakóit hogy ideiglenesen, biztonsági okból hagyják el otthonukat, mert a behatoló iszlamista fegyveresek miatt ezek a helyek a leginkább veszélyesek.

Vasárnap megtalálták egy ismert izraeli labdarúgó, Lior Aszulin holttestét, aki részt vett a sivatagi technobulin, melynek látogatói között az izraeli beszámolók szerint mészárlást hajtottak végre az iszlamista Hamász szervezet fegyveresei. A negyvenhárom éves csatár 2019-ben vonult vissza az aktív sporttól.

Nyilvánosságra hozták a szombati harcokban elesett tizennyolc katona és harminc rendőr nevét. Különösen heves összecsapások voltak szombaton a szderóti rendőrőrs épületénél, melyet elfoglaltak az iszlamisták, majd visszaszereztek az izraeli egységek.

A számos országban terrorszervezetként nyilvántartott Hamász szombati támadásában megölt izraeliek száma hivatalos közléseket idéző televíziós jelentés szerint már hatszáz fölött van. Az egészségügyi tárca szerint eddig 2048 sebesültet szállítottak kórházba, akik közül az életveszélyes és súlyos sebesültek számát háromszázötvenre becsülik.

(MTI)

Hamász: Már több mint 300-an haltak meg Gázában

Háromszáztizenháromra nőtt a halálos áldozatok száma a Gázai övezetben – ezt közölte vasárnap a Hamász radikális iszlamista szervezet ellenőrzése alatt álló palesztin terület egészségügyi minisztériuma, ahol az izraeli hadsereg már második napja támadta a számos országban terrorszervezetnek nyilvánított fegyveres mozgalom állásait.

Szombat óta 1990-en sebesültek meg a palesztin területen – tették hozzá a közleményben. (MTI)

Vasárnap is sok palesztin szivárgott be Izraelbe a megrongált kerítésen át

Vasárnap is palesztinok szivárogtak be Izraelbe a megrongált határkerítésnél – idézi az MTI a hivatalos izraeli és palesztin közléseket. A beszámolók szerint közelharcok dúltak több, a palesztin Gázai övezettel szomszédos izraeli településen.

A Gázai övezetet vezető Hamász iszlamista szervezet bejelentette, hogy szombat éjjel és vasárnap is képesek voltak újabb, friss egységeket bejuttatni Izraelbe. Egy ilyen csoport vasárnap délelőtt elrabolt egy, a határ menti úton haladó izraeli autót, melyet izraeli közlések szerint az övezettől északra, Asdód városnál sikerült megállítani, ahol agyonlőtték az autóból elfutó fegyvereseket.

Mostafa Alkharouf / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

A jelenlegi izraeli összesítések szerint mintegy száz izraeli katona és civil – férfiak, nők és gyermekek – kerültek szombaton a Hamász fogságába, őket a határkerítés megrongált részeinél hurcolták át Gázába. Az amerikai nagykövetség szóvivője azt mondta, hogy figyelemmel kísérik a helyzetet.

Izrael arra kérte Egyiptomot, hogy segítsen közvetíteni az izraeliek szabadon bocsátása érdekében zajló tárgyalásokon. Egyiptomi tisztviselők és a Hamász egyik vezetője a The Wall Street Journal amerikai lapnak azt mondták, hogy nem tudnak kapcsolatba lépni számos, túszokat tartó Hamász-fegyveressel, és civilek is fogságba hurcoltak embereket, s ez megnehezíti a fogva tartott izraeliek pontos számának megállapítását.

Az izraeli hivatalos közlések szerint háromszázötvenre emelkedett a szombati támadások halottainak száma, s jelenleg több mint ezernyolcszáz sebesültet ápolnak a kórházakban, akiknek egy része súlyos, életveszélyes állapotban van. (MTI)

Ferenc pápa: Minden háború kudarc

Izrael és a palesztin területek békéjéért imádkozott Ferenc pápa a vatikáni Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében – írja tudósításában az MTI.

Kijelentette, hogy aggodalommal és fájdalommal követi figyelemmel az Izraelben történő eseményeket. Úgy vélte, az erőszak minden korábbinál „gyorsabban robbant”. A katolikus egyházfő közelségét fejezte ki az áldozatok családtagjainak. Azt mondta, imádkozik értük és mindazokért, akik terrorban és félelemben töltik ezeket az órákat.

Filippo MONTEFORTE / AFP

Ferenc pápa a fegyveres támadások leállítására szólított fel. Kifejtette:

meg kell érteni, hogy a terrorizmus és a háború semmilyen megoldáshoz nem vezet, egyedül halálhoz, sok ártatlan szenvedéséhez. A háború kudarc, minden háború kudarc.

Pietro Parolin szentszéki államtitkár szerint „az iszlamista Hamász terrorszervezet Izrael állam elleni támadása veszélybe sodorta a béke egyébként is halvány reményét”, amelyet Izrael a Szaúd-Arábiával tervezett megállapodással kívánt elérni.

A diplomáciai erőfeszítések nem hozzák a várt eredményt a Közel-Keleten, amiként Ukrajnában sem – hangoztatta Parolin bíboros egy vasárnapi egyházi találkozóm, aki szerint ezért globális imára van szükség a béke érdekében. (MTI)

Az iráni külügyminiszterrel egyeztetett Szijjártó

Hoszein Amirabdollahiánnal, Irán külügyminiszterével egyeztetett Szijjártó Péter telefonon. A magyar külügyminiszter Facebook-oldalán közzétett szöveg szerint  magyar tárcavezető szerint a háborús helyzet eszkalációját meg kell akadályozni. Továbbá tudatta, a magyar kormány határozottan elítéli a terrorizmust, s nem szeretné ha súlyosbodna a helyzet a Közel-Keleten.

BBC-videón az izraeli válaszcsapás nyomai Gázában

Videót tett közzé a bbc.com: a felvételen az izraeli légicsapások hatásai láthatók Gázában, így például az is, ahogy teljesen megsemmisült egy mecset.

A lap emlékeztet, Izrael megtorló csapásokat intézett a Hamász ellen, miután a palesztin terrorszervezet támadássorozatot indított szombaton, ami az elmúlt évtizedek legnagyobb háborús konfliktusát idézte elő a térségben.

Hogyhogy nem tudták előre jelezni a Hamász támadásait?

Bár Izrael jó ideje nem egy békés ország, a szombati Hamász-támadások precedens nélküliek, többek között azért is, mert derült égből jött: az összehangolt támadások az izraeli hadsereget váratlanul érték annak ellenére, hogy az ország rendelkezik a világ egyik legfejlettebb titkosszolgálati rendszerével. A CNN cikkében arra keresi a válasz, hogy történhetett meg, hogy az izraeli biztonsági szolgálatok nem szereztek tudomást a támadás tervéről.

A teljes rendszer kudarcot vallott. Nem csak egy komponense. A teljes védelmi rendszer egyértelműen kudarcot vallott, nem volt képes biztosítani a szükséges védelmet az izraeli civileknek. Ez egy Pearl Harbor-jellegű pillanat Izraelnek, létezett egy valóság a mai napig, és lesz egy másik valóság a mai nap után

– fogalmazott a történtekről Jonathan Conricus, az izraeli haderő egyik korábbi szóvivője.

A hadsereg azonban kerüli a témát, a jelenlegi szóvivő, Richard Hecht a CNN-nek azt nyilatkozta, egyelőre a harcokra és a civilek védelmére fókuszálnak, arról, hogy mi történt titkosszolgálat-fronton, majd csak ezután fognak beszélni.

Izrael milliárdokat költött a határai védelmére, rakéta-elhárítási rendszertől speciális határkerítésig. Azt egyelőre nem hozták nyilvánosságra, hogy a Hamász mostani támadásaiban hogyan szerepeltek ezek a rendszerek.

Benjamin Netanjahu közölte, a válaszcsapás

olyan erejű lesz, amilyet az ellenség még nem látott.

Gyurcsány: Most miért nem követel a magyar kormány azonnali béketárgyalásokat?

Gyurcsány Ferenc vasárnapi Facebook-posztjában elítélte a Hamász izraeli támadását, egyúttal számon kérte a magyar kormányon, hogy ezúttal miért viselkedik másképpen, mint az ukrajnai háború esetében.

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint „minden jóérzésű ember az áldozat, Izrael és a megsérült, a megölt emberek pártján áll. Mi is. A magyar kormány, élén a kormányfővel terrorista támadásnak minősítette a Hamász akcióját, elítélte azt, és kiállt Izrael mellett. Helyes.”

Ugyanakkor a magyar kormány most nem követelte az azonnali béketárgyalásokat, az ellenségeskedés befejezését, a harcok felfüggesztését. Gondolom, nem fogja megkérdőjelezni Izrael jogát az önvédelemhez és az arányos válaszcsapáshoz. Nem fogja Izraelt és támogatóit (köztük magát a magyar kormányt) háborúpártinak nevezni. A szomszédunkban folyó háború esetén ezzel ellentétesen viselkedik. Elvek? Értékek? Mi haszna lenne ezeket ettől a kormánytól számon kérni

– fogalmazott bejegyzésében a DK-elnök.

Kína megegyezést és független Palesztinát szeretne

Vasárnap reggel a kínai külügyminisztérium is hivatalosan reagált a Hamász és Izrael fegyveres konfliktusára. A tárca közleménye szerint Pekinget „mélyen aggasztja” a feszültség és az erőszak jelenlegi eszkalációja – írja a cnn.com.

Felszólítjuk az érintett feleket, hogy maradjanak higgadtak, gyakoroljanak önmérsékletet, és haladéktalanul fejezzék be az ellenségeskedést a civilek védelme és a helyzet további romlásának elkerülése érdekében

– fogalmazott a külügyminisztérium szóvivője. „A konfliktusból a kiutat csak az érintett felek megegyezése és a független Palesztina állam létrehozása jelentheti” – tette hozzá.

A tárca sürgeti a nemzetközi közösséget, hogy „minél gyorsabban és határozottabban lépjen fel a palesztin kérdés megoldása érdekében, segítse elő a béketárgyalások mielőbbi újrakezdését Palesztina és Izrael között, egyúttal találjon módot a tartós béke megteremtésére.”

Izrael: Eddig 400 palesztin fegyveres halt meg

Több mint 400 palesztin fegyverest öltek meg Izrael déli részén és a Gázai övezetben, további több tucatot pedig elfogtak – ezt közölte Daniel Hagari, az IDF (Izraeli Védelmi Erők) szóvivője a bbc.com tudósítása szerint.

Ebben az órában is jelentős erők harcolnak Kfar Azában, de számos más városban is zajlik a kutatás a palesztin fegyveresek után. Minden izraeli városban vannak IDF-erők, nincs olyan település, amelyen a hadsereg ne lenne jelen

– idézi a bbc.com a IDF szóvivőjét.

Egy zenei fesztivált is támadt a Hamász, túszokat ejtettek

Bombák hangja ébresztette a bulizókat azon az izraeli zenei fesztiválon, amelyet szintén elértek a Hamász támadásai. A CNN-nek nyilatkozó egyik fesztiválozó szerint a Nova Fesztiválon reggel fél hétkor csapódtak be az első rakéták, többen meghaltak, de a támadók túszokat is ejtettek a közönség soraiból.

Kapcsolódó
Háborús horrorrá változott a zenei fesztivál a Hamász támadása nyomán
Egész éjszakán át tartó bulinak indult, terror lett a vége.
Olvasói sztorik