Sport

„Sosem szabad feladnod az álmaidat” – Grózer György kijutott az olimpiára a német röplabda-válogatottal

Buda Mendes / Getty Images
Buda Mendes / Getty Images

A német férfi röplabda-válogatott – soraiban Grózer Györggyel – kvótát szerzett a jövő nyári párizsi olimpiára, írja az MTI. A németek azzal biztosították ötkarikás részvételüket, hogy a Rio de Janeiró-i, nyolccsapatos selejtezőcsoportban első hat meccsüket – sorrendben Irán, Kuba, Brazília, Olaszország, Csehország és Katar ellen – megnyerték, ezzel az utolsó forduló eredményeitől függetlenül biztosan az első két, továbbjutó hely egyikén zárnak, és ott lesznek a 12 csapatos olimpiai mezőnyben.

A csehek elleni győzelem összefoglalója:

A 38 éves magyar születésű feladóátló 23, 24, 27, 31, 14, majd 13 ponttal segítette válogatottját, az első öt meccsen csapata legjobbja volt.

Ez őrületes, elképesztő érzés, még fel sem fogtam. Ez a torna megmutatta, hogy soha nem szabad feladnod az álmaidat. Mi sem tettük, és most mehetünk Párizsba

– mondta a katariak elleni összecsapás után Grózer.

A német válogatott legutóbb a 2012-ben, Londonban szerepelt olimpián, akkor a negyeddöntőben búcsúzott.

A BL-győztes, klubvilágbajnok, vb-bronz- és Eb-ezüstérmes Grózer a Vasas, a Dunaferr és Kaposvár érintésével 2002-ben igazolt külföldre, azóta megfordult a világ összes nagy bajnokságában. A következő idényben a török élvonalban játszik majd.

Kapcsolódó
Az edzőváltás sem hozott látványos javulást a Fradi női kéziseinél
Hazai pályán hátrányról nyert a Vác ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik