Élet-Stílus

Válik férjétől Som-Balogh Edina

Pál Anna
Pál Anna
Tizenegy évig voltak házasok.

Som-Balogh Edina és férje, Krisztián 2012-ben házasodtak össze, azóta két gyerekük született, Noel és Lili. A festészettel foglalkozó színésznő nemrég a hot! magazinnak árulta el, hogy gyerekeinek apjával zátonyra futott a kapcsolatuk, amit bár többször is próbáltak helyrehozni, hetekkel ezelőtt végül a válás mellett döntöttek – derült ki a Bors szemléjéből.

Folyamatban van a válásunk. Én tettem rá a pontot az i-re, végül én mondtam ki, hogy akkor most legyen vége. Az évek alatt sokszor jutottunk el odáig, hogy lehet, nem tudjuk visszahozni a korábban köztünk lévő energiákat, nem tudunk visszatalálni ahhoz a mindent elsöprő szerelemhez, ami első éveinket jellemezte. Ezt többször ki is mondtuk, de úgy voltunk vele, hogy saját családi mintánkat követve nem lehet út egy válás. Benne voltunk a mókuskerékben, és eszünkbe sem jutott, hogy mi ketten együtt ebben hol vagyunk

– mondta a színésznő, hozzátéve: sosem lehet kijelenteni, hogy végérvényesen vége, de annyi bizonyos, hogy ő és a férje most külön utakra lépnek.

Krisztiánnal soha nem passzoltunk egymáshoz, kiegészítettük ugyan egymást, de különbözőségünk mindig súrlódásokkal járt együtt, akadtak problémáink, de eddig ezeken mindig valahogy túlléptünk.

Emlékei szerint hat éve kezdtek el érezhetően eltávolodni egymástól, amikor az édesanyjánál egy végzetes betegséget diagnosztizáltak. Ebben az időszakban volt, hogy heti négy napot töltött a fiával a szülői házban, és csak hármat otthon, de azt is nehezen élte meg, mert tudta, hogy az édesanyjának szüksége lenne rá.

Mindeközben a férjének két állása is volt, nem sokkal később pedig az ő édesapja is megbetegedett, és szintén ápolásra szorult vidéki otthonában, mielőtt elhunyt.

Ebben az élethelyzetben nem lehetett nem eltávolodni. Talán, ha akkor jobban és tudatosabban támogatjuk egymást lelkileg, lehet, könnyebb lett volna kettőnk között a viszony, de én is ellenséges voltam akkor, az egész világra is. Bezártam, mindkettőnknek nagyon nehéz volt.

A színésznő hozzátette, egy idő után minden csak a kisgyerekeikről kezdett el szólni: Noel ekkor három éves volt, Lili pedig még kisbaba. Úgy érezte, ők ebben már sehol sem voltak a férjével.

Mire kimondtam, hogy vége, belül valójában már rég eljutottam ide. És nem mondanám, hogy meglepte Krisztiánt, mindketten éreztük, hogy nincs rendben, ahogy vagyunk. Nincs egy egyértelműen komoly ok rá, csak már egyszerűen valahogyan más utat járunk, az elmúlt évek nehézségei mintha megpecsételték volna kettőnk kapcsolatát. Ha együtt mentünk valahová, főként a gyerekek miatt tettük, a régi nagy szerelemnek sajnos már nyoma sem volt. Ha volt is közös időnk, akkor sem tudtunk megfelelő módon egymásra hangolódni.

Mint mondta, többször is próbálták helyrehozni a kapcsolatukat, de nem jártak sikerrel. Nem harmadik fél miatt mennek szét, hanem a különbözőségeik és terheik miatt, amik külön utakra vitték őket. Hangsúlyozta, hogy a gyerekeiket továbbra is együtt, közös egyetértésben nevelik majd, és azt sem tartja kizártak, hogy közös nyaralásaik és ünnepeik is lesznek.

Saját bevallása szerint amikor kijelentette, hogy a házasságának vége, úgy érezte, üresség nehezedik rá. Előtte viszont rá kellett döbbennie, hogy abban állapotban, amiben a házassága volt, már nem tudna boldog lenni. Jelenleg úgy érzi, a férjével való viszonyának végét is egy gyászfolyamat követi, de emellett tele van célokkal, a festészet irányában is.

Ezt fel kell építenem, de kell hozzá egy felszabadult, boldog és energikus Edina. Jellemző volt ránk, hogy sok mindenben Krisztián irányította az életünket, és hiányzik, hogy a saját kezembe vegyem a boldogulásomat. Ez csomó nehézséggel, de remélhetőleg sok szépséggel fog járni. Lehet, hogy néha sírni fogok esténként, de elérek oda, ahová szeretnék, amit a gyerekeimnek is meg akarok mutatni magamból, de eddig még nem tettem meg

– zárta gondolatait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik