Szórakozás

Megszólalt a Barátok közt sztárjának milliomos szerelme

Mártha Imre szerint összeillenek Balogh Edinával.

Mint arról már korábban beszámoltunk, Balogh Edina három év után hagyta el vőlegényét, majd kis idő múlva rá is talált az újabb szerelem Mártha Imre, az MVM (Magyar Villamos Művek) egy hónappal ezelőtt leváltott vezérigazgatójának személyében.

Bár a férfi elzárkózik attól, hogy bárhol is nyilatkozzon, a Borssal most mégis kivételt tett.

„Nagyon örülünk, hogy egymásra találtunk Edinával, holott eddig két teljesen külön világban éltünk. Az élet minden területén nagyon passzolunk egymáshoz, boldogok vagyunk együtt” – mondta lapnak Mártha Imre.

A topmenedzserre korábban számos híres szépség kivetette hálóját: Imrének két évig a Miss Balaton-szépségverseny igazgatója, a szintén szőke egykori modell, Bódogh Edina volt a barátnője.

A Barátok közt Nádor Kingája már korábban ismerte mostani párját, de határozottan tagadja, hogy miatta bontotta fel az eljegyzését. Vőlegényétől jó barátsággal vált el.

„Most olyan kapcsolatba kerültem, amiben mindennap rácsodálkozom, hogy ebben is, abban is összeillünk, ugyanúgy gondolkozunk a párommal. És ez az érzés napról napra növeli bennem az iránta érzett szerelmet” – mondta a szőke szépség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik