Szórakozás

Topmenedzsert szeret a Barátok közt sztárja

Balogh Edina három év után elhagyta vőlegényét. A színésznő állítja, nem szerelmi háromszög miatt váltak el útjaik.

Edina szívét másfél hónapja találta el Ámor nyila, a kedvese pedig nem más, mint az MVM (Magyar Villamos Művek) egy hónappal ezelőtt leváltott vezérigazgatója, Mártha Imre.

Edina három és fél évig tartó kapcsolatot és közel hároméves jegyességet bontott fel, majd kis idő múltán beleszeretett Imrébe. Pedig korábban úgy tűnt, hogy a színésznő révbe ért a nála 14 évvel idősebb, civil Alex oldalán.

„Nem titkolom, hogy új párom van. De azt rögtön leszögezem, hogy nem Imre miatt váltunk el Alexszel, vele továbbra is jó barátságban maradtunk. Nem friss a szakításunk, már nyár eleje óta nem tartoztunk össze. Ez a tény egyedül a családomat nem lepte meg, hiszen az elválás már hosszabb ideje érlelődött, és ők látták a közöttünk lévő problémákat. De az együtt töltött éveket tiszteletben tartva, nem szeretnék az okokról beszélni” – mondta Edina, aki új választottját már a szüleinek is bemutatta, akik egykettőre meg is kedvelték lányuk új szerelmét.

„Már régóta, de csak látásból ismertük egymást Imrével. Ez nagyon friss kapcsolat, így hát igyekszünk minden szabadidőnket együtt tölteni. Nem hagytuk ki a vakációt se, együtt utaztunk el nyaralni is” – árulta el Edina, aki egyelőre szeretné megőrizni új szerelmének részleteit, Imre pedig nem is kívánta kommentálni. Kétéves kapcsolatot hagyott maga mögött: expárja Bódogh Edina, a Miss Balaton szépségverseny igazgatója volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik