Kultúra

A barbárok betörnek Aquincumba, Sub Bass Monster újra mikrofont ragad – ezek október izgalmas programjai

Aquincumi Múzeum
Aquincumi Múzeum
Megérkeztek az első, hűvösebb napok, ám ez közel sem jelenti azt, hogy muszáj otthon maradnunk. Összegyűjtöttük október első felének legizgalmasabb programjait, így biztosan nem marad le senki például a budapesti Aquincum történelem-központú napjairól, miképp Sub Bass Monster koncertjéről sem. Akinek pedig Sylvester Stallone-hiánya volt, természetesen beülhet a mozikba is egy nagy adag popcorn társaságában.

Barbár Napok Aquincumban

2023. október 7-8., 1031 Budapest, Szentendrei út 135

Az Aquincumi Múzeum romkertje újra élettel telik meg október 7-én és 8-án: barbár törzsek bukkannak fel az egykori polgárváros falain belül. Kelták és szarmaták, gepidák és markomannok ütnek ott tábort, hogy a látogatókkal megismertessék a Kárpát-medencei népek római hódítás előtti életét.

Készülnek hagyományőrző bemutatókkal, kézműves foglalkozásokkal, ókori mesterségek bemutatásával, miképp tárlatvezetések és előadások is színesítik a két napot. A szombati napon lesz egyebek közt vadászmadár-bemutató, gyógynövény séta, lóverseny és tombola is, míg vasárnap Eraviszkusz-viseletbemutató és kelta harci kiképzés is vár a gyerekekre.

Presser Gábor: még 1 KONCERT

2023. október 1., Budapest, IV. kerület, Papp László Budapest Sportaréna

Presser Gábor 55 éve van a zenei pályán, nagyszabású koncertet ad majd a Papp László Sportarénában. Lapunknak úgy nyilatkozott koncertjei sajátosságáról a művész:

Ha koncertezésről van szó, legtöbbször jó nagy terhet építek magamnak, és azt utána még föl is kell emelni. Baromira nem szeretem a reproduktív koncerteket. Nem akarom eljátszani egyik dalomat sem úgy, ahogy húsz, harminc, negyven éve játszottam. Arra ott a felvétel.  A jó dalok eleven organizmusok, bennük újabb és újabb megfejtenivalókkal.

Kapcsolódó
Presser Gábor: Nincs épelméjű ember, akit nem befolyásol a világunk gyorsan terjedő elmebaja, közönye, cinizmusa
Presser Gáborral beszélgettünk arról, hogy határozta meg pályáját az ötven éve bemutatott Képzelt riport, mit gondol az előadást övező vitákról, szereti-e elhagyni a komfortzónáját, nyomasztja-e a világ jelenlegi állapota, és nevezhetjük-e őt zongoraidomárnak?

Negyedszer is visszatérnek a Feláldozh4tók

Szeptember 21-től megtekinthető a magyar mozikban.

Immáron negyedszer rántotta össze Sylvester Stallone a nyolcvanas évek kultikus akcióhőseit, hogy olyan harcba hívja őket, ahol már csak a feláldozhatók csapatát merik bevetni. Visszatér Dolph Lundgren, Jason Statham, most először tart velük Megan Fox is.

Sub Bass Monster a Kobuciban

2023. október 4., Budapest, III. kerület, Fő tér 1., Zichy-kastély udvar

Máté Szabolcs, azaz Sub Bass Monster újra színpadon a Kobuciban: a 2000-es évek kultikus magyar rappere ismét mikrofont ragad, hogy páratlan rímeivel megbabonázza közönségét. A gyulafirátóti szövegkirály bulija nem ingyenes, 4500 forintot kell leszurkolni érte, hacsak nem elővételben próbálunk jegyet szerezni.

A Kávé Napja 2023

2023. október 8., Budapest, V. kerület, Erzsébet tér 12.

Tizenegyedik alkalommal ünneplik meg a Kávé Napját hazánkban, így az Akváriumban is programokkal várják az érdeklődőket. Standok, versenyek, kóstolás, és persze vásárlási lehetőség is várják a szervezők az odalátogatókat. Szemes kávék, alkoholos kávék, kávés koktélok: minden lesz, amit csak kívánni lehet, a belépés jegyhez kötött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik