Közélet

A Balatonban több helyen eltűnt a nád

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Több helyen is romlott a balatoni nád minősége. Szakemberek szerint a vízszintingadozás, emberi tevékenység és a nádaratás is közrejátszhatott ebben. A probléma az északi partot érinti jobban, de délen is találtak olyan részt, ahol csökkent a növények mennyisége – írta a sonline.hu.

A náddal borított területek parthoz közeli oldalán figyelhető meg a pusztulás – mondta a lapnak Tóth Viktor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet limnológusa. A nyár eleje óta több bejelentést kaptak a szakemberek arról, hogy a Balaton több pontján, ahol tavaly nádas magasodott, most egyáltalán nem nőtt ki a növény. Tóth Viktor ezzel kapcsolatban elmondta, az eddigi – 1970–80-as években tapasztalt – nádpusztulásokkal ellentétben nem a növények víz felőli, hanem a part felé eső oldalán megy végbe.

Elsősorban olyan nádasrészt érint, ami nem természetközeli, hanem erőteljes emberi hatásnak van kitéve

– mondta Tóth Viktor. – Intenzíven feldarabolt részekről van szó, olyanokról, melyeket stégek, csónakbeállók szelnek ketté. A vizsgálataink azt mutatják, hogy a Balatonban több helyen eltűnt a nád, a helyén megjelent a sás és a gyékény. Ez egyébként egy természetes folyamat – emelte ki a szakember –, mely évtizedek, évszázadok alatt zajlik le, csak most sajnos felgyorsul – hangsúlyozta a limnológus.

– Fontos lenne segíteni visszaállítani a nádasok természetes elhelyezkedését azzal, hogy jelentősen csökkentjük a nádasokban található különböző nyiladékok számát, magyarul, településenként korlátozhatnák a stégek számát – emelte ki a limnológus. – Az is védené a nádasokat, ha olyan technológiákat és eljárásokat fejlesztenének ki, melyek úgy vágnák le a növényt, hogy nem okoznának benne nagyobb kárt.

A közelmúltban már volt arra példa, hogy vízügyesek kezdték bontani az illegális stégeket a Balatonnál az állami tulajdonú partszakaszokon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik