Belföld

Nem sértettek törvényt a Mein Kampf kiadásával

Hitler Mein Kampfját és a Cion bölcseinek jegyzőkönyvét kiadó Mónus Áront jogerősen felmentette szerdán a közösség elleni izgatás és a sajtórendészeti vétség vádja alól a Fővárosi Ítélőtábla.

Parti Ágnes, a vádlott védője az MTI-nek elmondta, hogy döntésével a táblabíróság a közösség elleni izgatás ügyében megerősítette, míg a sajtórendészeti vétség ügyében megváltoztatta az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság 2004. júliusi harmincezer forintos pénzbüntetést kiszabó ítéletét.

Mónus Áron ellen a Cion bölcseinek jegyzőkönyve című könyv magyarországi megjelentetésével kapcsolatban közösség elleni izgatás, a Mein Kampf újrakiadásával összefüggésben pedig szerzői jogok megsértése és sajtórendészeti vétség miatt indult eljárás. A szerzői jog megsértésének vádját a büntetőperben ejtette az ügyészség, a közösség elleni izgatás vádja alól pedig bűncselekmény hiányában mentette őt fel a Fővárosi Bíróság – közölte Parti Ágnes.

Az első fokon meghozott ítélet ellen a vádlott és az ügyészség is fellebbezett, így került a táblabíróság elé az ügy. A Fővárosi Ítélőtábla a védő elmondása szerint megerősítette, hogy Mónus Áron nem követett el közösség elleni izgatást, amikor háromezer példányban megjelentette és terjeszteni kezdte a Cion bölcseinek jegyzőkönyve című könyvet.

Nevetséges nyelvezet

Az Index hírportál korábbi beszámolója szerint a Fővárosi Bíróság indoklásában kifejtette, hogy „a Cion bölcseinek jegyzőkönyve alkalmas gyűlölet keltésére, de nevetséges nyelvezete, abszurditásai miatt nem túl számottevő ez a hatás. A hatályos törvényi szabályozás konkrét veszélyhelyzet előidézésére alkalmas magatartásként írja le a közösség elleni izgatást, erre a könyv önmagában alkalmatlan”.

A Cion bölcseinek jegyzőkönyvei irodalmi hamisítvány, amely a XIX. század végén az orosz titkosrendőrség megbízásából készült, és a múlt század elején jelent meg, hogy bizonyítsa a világuralom megszerzésére irányuló zsidó összeesküvés létezését.

Feloldott tiltás

A Mein Kampf megjelentetése ügyében a Fővárosi Ítélőtábla szerdai ítéletével megváltoztatta az első fokon eljáró bíróság ítéletét, amely Mónust bűnösnek találta sajtórendészeti vétség elkövetésében, mivel „jogerős bírósági tiltás ellenére is több száz példányban terjesztette a saját fordításában kiadott könyvet”, és ezért harmincezer forintos pénzbüntetéssel sújtotta.

Az ügyvéd az MTI-nek azt mondta, hogy a táblabíróság azért mentette fel a sajtórendészeti vétség elkövetésének vádja alól Mónust, mert időközben egy polgári peres eljárásban feloldották a korábbi tiltást.

A törvény szerint sajtórendészeti vétséget az követ el, aki engedély vagy nyilvántartásba vétel nélkül állít elő vagy terjeszt olyan sajtóterméket, amelynek előállításához vagy terjesztéséhez engedély vagy nyilvántartásba vétel szükséges, továbbá az, aki olyan sajtóterméket terjeszt, amelynek lefoglalását vagy elkobzását rendelték el. A sajtórendészeti vétség legfeljebb pénzbüntetéssel sújtható.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik