Belföld

Megszűnhetnek a közalapítványok

Újabb részletek derültek ki a tervezett közigazgatási reformról. Elképzelések szerint megszűnhetnek a közalapítványok.

A Napi Gazdaság birtokába került törvényjavaslat lényege, hogy határozottan fellép a közfeladatok ellátásának kiszervezése ellen.


A javaslat kiveszi a Polgári Törvénykönyvből a köztestületet és a közalapítványt, annak érdekében, hogy az állam ne tudja mesterséges civiljogi formákba bújtatni a közfeladatait. Mindezek mellett a napilap szerint átfogó módon rendezik a költségvetési szervek fogalmát és körét, ami Magyarországon ez idáig még nem történt meg.


Az idei költségvetési törvény tucatszámra nevesít közalapítványokat, amelyeket a Miniszterelnöki Hivatalból kiszivárogtatott koncepció egyik variánsa szerint 2008. január elsejétől megszüntetnének.


A közszféra sajátos intézményei körében kulcskérdés, hogy a javaslat milyen mértékben korlátozza a közalapítványt, amely sok esetben a közpénzek elfolyatásának egyik alapvető csatornája. A Sárközy-féle törvénytervezet három variánst dolgozott ki a közalapítványok szabályozására. Ugyanakkor a napilap birtokába jutott törvényszöveg már nem tartalmazza a Sárközy-féle javaslat harmadik verzióját, amely megszüntetné a közalapítványokat, helyébe a költségvetési célalapot kínálva. Így ugyanis az évi több milliárd forintos állami közalapítványok költségvetése megjelenik az államháztartás rendszerében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik