Élő Nagyvilág

Putyin: hiba volt ’56-ban szovjet tankokat küldeni Magyarországra

Contributor / Getty Images
Contributor / Getty Images

Hétfői háborús tudósításunkat alább tekinthetik meg.

Kapcsolódó

Naponta 50-200 métert haladnak előre az ukrán erők délen

Naponta átlagosan 50-200 métert halad előre az ukrán hadsereg ellenoffenzívája a déli frontvonalon, közölte kedden a Tavrija frontszakasz katonai szóvivője.

Néha kilométerekről van szó, máskor meg egyáltalán nincs semmi mozgás, mert meg kell vetnünk a lábunkat, és óvnunk kell csapatainkat

– mondta Olekszandr Stupun szóvivő az Ukrinform hírügynökségnek az állami hírtelevízió jelentése szerint. Hozzátette, hogy az orosz erők mindeközben folyton azon vannak, hogy visszafoglalják az elvesztett állásokat, és egyre újabb tartalékokat mozgósítanak.

A Tavrija frontszakasz harcosai az ellenoffenzíva kezdete óta több mint 255 négyzetkilométer ukrajnai területet szabadítottak fel

– hangsúlyozta Stupun. Andrij Kovaljov vezérkari szóvivő kedden további előrehaladásról számolt be más frontszakaszokon, így például a zaporizzsjai Robotine településtől délre, illetve délkeletre. Tájékoztatása szerint az ukrán csapatok éppen most ássák be magukat az új állásokba.

(MTI)

Románia óvóhelyeket épít a lakosok számára az ukrán határ közelében

A NATO-tag Románia bejelentette, hogy óvóhelyek építésébe kezdett a lakosok számára az ukrán határ közelében, miután a múlt héten dróndarabokat találtak a környéken – írja a The Guardian.

Az AFP írta meg, hogy román katonák szombaton egy „az orosz hadsereg által használtakhoz hasonló” drón töredékeire bukkantak az ukrajnai határon túli Plauru térségben.

Bukarest már megerősítette a megfigyelést és a légtérbiztonságot célzó intézkedéseket, miután ismétlődő orosz támadások történtek a határ közelében. A védelmi minisztérium közleménye szerint hozzávetőleg 50 román katona kezdett két óvóhely építésébe kedden.

A beton menedékházak célja Plauru „lakóinak védelme”, és amint elkészül, átadják őket a helyi hatóságoknak – tették hozzá.

Német kancellár: Óvakodni kell a látszatmegoldásoktól, amelyek csak a nevükben hordozzák a békét

Az orosz csapatok kivonása nyithatja meg az utat az Oroszország Ukrajna elleni háborújának lezárásól szóló béketárgyalásokhoz, mondta Olaf Scholz német kancellár kedden Berlinben.

A kormányfő a katolikus Szent Egyed közösség nemzetközi békekonferenciáján a beszédét követő fórumon egy résztvevő azon kérdésére, hogy nem kellene-e jobban szorgalmazni a tűzszünetet Ukrajnában, elmondta, hogy nem lenne elfogadható, ha egy tűzszünet „legitimálná a rablóhadjáratot”.

Az a tény, hogy Oroszország megszállta Kelet-Ukrajna egy részét, nem vezethet ahhoz, hogy a szomszédos országtól katonai erővel elvett terület „örökre Oroszországé marad”, mondta.

Ezért a tűzszünethez és a béketárgyalásokhoz elengedhetetlen az a belátás Moszkva részéről, hogy a csapatok kivonásáról is szó van. Ebben az esetben megnyílik a lehetőség a tárgyalásokra, amelyeken az ukrán kormány részt is vesz, ebben biztos vagyok

– húzta alá Olaf Scholz. Hozzátette: nem szabad elhinni a „meséket”, amelyek szerint Kijev és Moszkva röviddel az orosz támadás megindítása után már egy kidolgozott békeszerződésről tárgyalt, de az Egyesült Államok vagy Nagy-Britannia megakadályozta a megállapodás megkötését.

Tárgyalások valóban zajlottak, de nem voltak sikeresek, mert az orosz elnök csak kihasználta a tárgyalásokkal töltött időt, hogy a Kijev elleni művelet kudarca után átszervezze csapatait és újabb támadást indítson, ezúttal Kelet-Ukrajna ellen

– fejtette ki a német kancellár.

Olaf Scholz a pódiumbeszélgetés előtt elmondott beszédében hangsúlyozta, hogy valószínűleg egész Európában nincsen senki, aki erősebben kívánná a békét, mint bárki Ukrajnában, de óvakodni kell „a látszatmegoldásoktól, amelyek csak a nevükben hordozzák a békét”, mert „a béke szabadság nélkül elnyomás, igazságosság nélkül pedig diktátum”.

(MTI)

Szántóföldön hajtott végre kényszerleszállást egy orosz utasszállító

Kényszerleszállást hajtott végre kedden egy szántóföldön egy orosz Airbus A320-as utasszállító repülőgép, ami a fekete-tengeri Szocsi üdülőhelyről Omszk városába tartott – közölték helyi tisztviselők.

Az AFP jelentését idézi a The Guardian:

A fedélzeten összesen 170 ember, köztük 23 gyerek tartózkodott – közölte az Ural Airlines belföldi légitársaság.

Az orosz légiközlekedési ágazatot jelenetősen sújtották a nyugati szankciók Moszkva ukrajnai offenzívája miatt. Ennek része, hogy a repülőgépek javításához szükséges új alkatrészek beszerzése is akadozik. A hatóságok nyilvánosságra hozták a Novoszibirszk régióban található erdő melletti mezőn készült gépről készült felvételeket, mivel nincsenek áldozatok.

Putyin reagált arra a felvetésre, hogy Trump egy nap alatt véget vetne a háborúnak

Szintén Vlagyivosztokban beszélt az orosz elnök arról, hogy szerinte a Donald Trump elleni vádemelés bizonyítja az amerikai politikai rendszer rohadtságát.

Az Independent tudósítása szerint Putyin azt mondta, Trump a politikai ellenfelei áldozatul esett, akik el akarják őt lehetetleníteni. Szerinte ez világos, és szerinte ez összességében jó Oroszországnak, hiszen az USA annyira látványosan üldözi Trumpot, hogy mindenki számára világosak lehetnek az Egyesült Államok visszásságai. Putyin szerint ez is egy jele annak, hogy az Egyesült Államoknak nincs joga másokat demokráciára tanítani.

Az orosz elnök reagált Trump azon felvetésére is, miszerint ha ő lenne az Egyesült Államok elnöke, egyetlen nap alatt véget vetne a háborúnak. Putyin azt mondta, „nos, ez csak boldogságot okozhat. Ez jó”.

Zelenszkij megvétózta a vagyonnyilatkozatok titkosítását célzó törvényjavaslatot

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden megvétózta azt az Ukrajnában közfelháborodást kiváltó törvényjavaslatot, amely azt célozta, hogy egy ideig még ne legyenek nyilvánosak a tisztségviselők kötelező vagyonnyilatkozatai. A parlament a múlt héten szavazott arról, hogy visszaállítsák a tavaly februárban indított háború kezdetét követően biztonsági okokból felfüggesztett vagyonnyilatkozati szabályt, de azzal a kitétellel, hogy egy évig még nem hozzák nyilvánosságra a nyilatkozatokat.

Zelenszkij hangsúlyozta, hogy a nyilatkozatokat most azonnal – és nem egy év múlva – teljes egészében nyilvánosságra kell hozni. Egyúttal sürgette, hogy a törvényjavaslatot ezzel a módosítással egészítsék ki, mielőtt újból szavaznak róla. Zelenszkij vétóját ukrán korrupcióellenes aktivisták és képviselők is üdvözölték. A parlament szeptember 20-a körül dönthet a törvényről.

(mti)

Putyin: hiba volt tankokkal leverni az '56-os magyar forradalmat

Bár korábban a Guardian arról írt, hogy főleg gazdasági témákról szól az a vlagyivosztoki fórum, amelyen Vlagyimir Putyin kedd délelőtt részt vett, a Reuters szerint az orosz elnök kérdést kapott többek mellett az 1956-os magyarországi forradalomról és az 1968-as prágai tavaszról is.

Putyin ezekkel kapcsolatban úgy fogalmazott, hiba volt a forradalmi megmozdulások leverésére tankokat küldeni Magyarországra és Csehszlovákiába.

„Külpolitikailag nem helyes olyasmit tenni, ami sérti más népek érdekeit” – mondta Putyin, aki másfél évvel ezelőtt offenzívát indított, vele együtt tankok százait, hogy elfoglalja Ukrajnát.

Az orosz elnök minden bizonnyal az ukránoknak nyújtott nyugati fegyverszállítmányokra gondolt a fenti kijelentéssel, a Reuters legalábbis arról ír, hogy az orosz elnök azt mondta, az Egyesült Államok ugyanazt a hibát követi el, mint korábban a Szovjetunió.

Így robog Kim Dzsongun vonata Vlagyivosztok felé

A Reuters közben arról ír, hogy az észak-koreai vezető Khasanban, az orosz határállomáson megszakította az útját, hogy köszöntsék egymást a helyi tisztviselőkkel.

Mindeközben Vlagyimir Putyin a Guardian szerint már Vlagyivosztokban van, jelenleg egy gazdasági fórumon vesz részt.

Ukrajna visszafoglalta a Krím közelében lévő stratégiai olajfúrótornyokat

Ukrajna visszafoglalt több fekete-tengeri olaj- és gázfúrótornyot, amelyeket Oroszország 2015-ben foglalt el – közölte az ország katonai hírszerző szolgálata. A GUR közleménye szerint ezzel a művelettel Ukrajna közelebb került a Krím visszaszerzéséhez – írja a The Guardian.

A GUR szerint a művelet során összecsapott a hajókon tartózkodó ukrán különleges erő és egy orosz vadászgép. Utóbbi megrongálódott és visszavonulásra kényszerült.

Kim Dzsongun zöld páncélvonata berobogott orosz földre

Megérkezett Oroszországba a Kim Dzsongunt szállító páncélvonat – számolt be róla az Independent, miután az orosz állami hírügynökség is megerősítette a hírt. Azóta megérkeztek az első fotók is a vonat ajtajából integető észak-koreai diktátorról.

Bár a találkozó célját sem Phenjan, sem Moszkva nem közölte, a nyugati hírszerzés meggyőződése, hogy Kim azért utazott orosz földre, hogy Putyinnal tárgyaljon arról, hogy Észak-Korea fegyverekkel és lőszerekkel támogassa meg Oroszországot az Ukrajna ellen vívott háborúban. A nyugati információk korábban arról is szóltak, hogy Kim mindezért cserébe az orosz hadiipar technológiáját és tetemes mennyiségű élelmiszert remél Moszkvától.

A dél-koreai média kormányzati forrásokra hivatkozva közölte, hogy a vonat vasárnap este indult el az észak-koreai fővárosból, a két vezető csúcstalálkozóját valószínűleg kedden vagy szerdán tartják Vlagyivosztokban, mindössze 80 mérföldre van az orosz-észak-koreai határtól.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik