A nagyobbik ellenzéki párt politikusa közleményében Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter azon kijelentésére reagált, miszerint a környezetvédelmi tárca 2006-ban 300 millió forintos keretösszeggel írta ki a Zöld Forrás pályázatot a civilszervezetek támogatására. Persányi Miklós keddi sajtótájékoztatóján elmondta: februárban a Zöld Forrás pályázatot új pályázat követi, a Norvég Alap, amely mintegy 250 millió forintot nyit meg a civil környezetvédő tevékenységek számára.
Turi-Kovács Béla szerint a környezetvédelmi miniszter ismét „szép szavakkal” igyekezett kifizetni a költségvetési források hiányában működésük ellehetetlenülése előtt álló zöldszervezeteket. Véleménye szerint „kifejezetten sértő és megalázó a zöldek számára, hogy a miniszter a civilszervezetek által elért Norvég Alapból származó támogatásokat is a kormány támogatásának tünteti fel”.
A baloldal érzéketlenségéről tanúskodik az is, hogy a szaktárca 2006-tól megszünteti az erdei iskolák támogatását – írja közleményében, majd hozzáteszi: a civilszervezetek hatékony segítséget nyújtanak a 21. század egyik döntő kihívása, a világméretű környezetpusztítás kezelésében.
