Meghaladta a kétezret a marokkói földrengés halálos áldozatainak száma az észak-afrikai ország belügyminisztériumának szombat esti közleménye szerint. Jelenleg már 2012 halottról tudni – írja az MTI.
A tárca hozzátette, hogy csaknem 2060 sérültet tartanak számon, közülük 1404-en válságos állapotban vannak.
Az országot péntek éjjel rázta meg a rabati székhelyű geológiai központ szerint 7-es erősségű rengés, amelynek epicentruma a közép-marokkói Al-Hauz tartományban, Marrákestől 72 kilométerre délnyugatra volt. Az amerikai földtani intézet (USGS) 6,8-as erősségűnek mérte a földmozgást.
Ahogy korábbi cikkünkben írtuk, a főrengést alig húsz perccel később egy újabb jelentős, körülbelül 5,3-as követette az eredeti helyszíntől délnyugatra. Az Associated Press a hadsereg közleményére hivatkozva azt írta, hogy VI. Mohamed marokkói király utasította a fegyveres erőket, hogy mozgósítsák a légi és szárazföldi eszközöket, speciális kutató- és mentőcsapatokat és állítsanak fel egy sebészeti kórházat.
A hírügynökség szerint az intézkedés a katasztrófa hatalmas méreteit jelzi. Ugyanakkor annak ellenére, hogy a világ minden tájáról érkeztek segítségfelajánlások, a marokkói kormány hivatalosan nem kért segítséget, ez viszont szükséges ahhoz, hogy a külföldi mentőcsapatokat is be tudják vetni – írta a Guardian.