Belföld

Teréz körúti robbantás: elutasították P. Lászlóék perújítási indítványát

Lakatos Péter / MTI
Lakatos Péter / MTI

Elutasította a Fővárosi Ítélőtábla P. Lászlóék perújítási indítványát a hét évvel ezelőtti Teréz körúti robbantás ügyében. A férfit életfogytig tartó fegyházra ítélték jogerősen azzal, hogy legkorábban 30 év múlva szabadulhat a büntetéséből feltételesen.

P. László védője, Keviczki István nyolc igazságügyi szakvéleménnyel igyekezett alátámasztani a védence ártatlanságát a májusban beadott perújítási indítványában.

A táblabíróság tájékoztatása szerint azonban a szakvélemények egyike sem tartalmaz olyan perdöntő új bizonyítékot, amely alkalmas lehet a jogerős ítélet megállapításainak cáfolatára, amely alapján felmenthetnék vagy lényegesen enyhébb büntetést szabhatnának ki a férfire. Ezért elutasították a védő perújítási indítványát.

A Fővárosi Törvényszék emberölés bűntettének kísérletében, robbanóanyaggal, robbanószerrel visszaélés bűntettében és terrorcselekmény bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek a férfit a 2016. szeptember 24-én este történt Teréz körúti robbantás miatt. Ezért őt életfogytig tartó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy 25 év múlva bocsáthassák csak szabadlábra a legkorábban feltételesen.

A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla a vádlott terhén megállapított terrorcselekmény bűntettének kísérletét átminősítette, a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját pedig 30 évre felemelte. A jogerős ítélet ellen a terhelt védője terjesztett elő perújítási indítványt.

Új bizonyítékként nyolc igazságügyi magánszakértői véleményt mellékelt, amelyek álláspontja szerint valószínűvé teszik, hogy a terheltet fel kell menteni vagy lényegesen enyhébb büntetést kell vele szemben kiszabni. A benyújtott indítvány szerint:

  • Az újonnan beszerzett informatikai szakértő vélemény valamennyi kamerafelvétel komplex elemzésén alapul, s figyelembe vett olyan kamerafelvételeket is, melyek nem képezték az alapeljárás részét.
  • A szakértő helyszíni szemle keretében mérőszalaggal és lézeresen is referencia adatokat vett fel az elkövető magasságának meghatározására, az elkövető testmagasságát 167 cm-ben, P. L. G. elítélt testmagasságát 185 cm-ben állapította meg. Ez alapján kizárta, hogy a felvételeken elkövetőként azonosított személy azonos az elítélttel.
  • Ez a szakértő azt is megállapította, hogy informatikai szempontból nem igazolható az az ítéleti megállapítás, hogy a Belügyminisztérium részére elküldött „Mi tettük” elnevezésű e-mail küldője a terhelt volt.
  • Az elektronikai magánszakértői vélemény szerint a Teréz körúti robbantást nem az ítéletében írt bombával követték el.
  • Az igazságügyi vegyész és környezetvédelmi szakértő szerint téves a jogerős ítélet azon megállapítása, miszerint a terhelt az ingatlanában előre bekevert, ammónium-nitrát alapú robbanóanyagot tartott. Utalt arra is, hogy a terhelt ruházatára a robbanáskor szétszóródott ammónium-nitrátból utóbb kimutatható mennyiségnek kellett volna rakódnia, ennek ellenére a lefoglalt cipőről, övtáskáról, a személygépkocsi belsejéből az anyag nem volt kimutatható.
  • . Az alapeljárásban nem vizsgálták, hogy a terhelt DNS maradványai miként kerülhettek feltűnően szabályos elhelyezkedéssel a robbantás helyszínére. A csatolt forenzikus fizikus szakvéleménye azt igazolta, hogy a terhelt DNS-ét hordozó bűnjelek adott helyzetükbe mindössze 0,004%-os valószínűséggel kerülhettek, ami azt jelenti, hogy a külső manipuláció esélye 99,996%.
  • A mérnökszakértői vélemény szerint az általa vizsgált telefonkészülék a híváslistákban nem szerepel sem hívó, sem hívott félként, a terhelt telefonhasználatára és cellapozícióira vonatkozó rendőri jelentések ezért nem megalapozottak. Az átadott híváslisták származása a szakértő szerint nem beazonosítható, bizonyítékként nem felhasználható.
  • Az igazságügyi pszichológus szakértő véleménye az alapeljáráshoz képest szélesebb körű tesztvizsgálatokon és exploráción alapul, olyan kérdéseket is vizsgál, amelyeket a korábbi két vélemény nem érintett. Szerinte cselekmény terhelt általi elkövetése a bizonyossággal határos valószínűséggel kizárható, mert az nem egyeztethető össze a személyiségjegyeivel, szocializációjával, az eljárás során és fogvatartásban tanúsított magatartásával, s vallomásai valótlanok lehettek.

Az ítélőtábla tájékoztatása szerint a védő mindezekkel azt kívánta valószínűsíteni, hogy a terheltet valamennyi, a terhére rótt bűncselekmény vádja alól fel kell menteni, ezért indítványozta a perújítás elrendelését és az alapügyben kiszabott büntetés végrehajtásának felfüggesztését.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség azonban a perújítási indítvány elutasítását kérte. Az ügyészi hivatkozás szerint a védő által felajánlott bizonyítékok nem tekinthetők újaknak, mert az azokkal kapcsolatos tényeket a bíróságok már értékelték, vagy pedig elutasított bizonyítási indítványok tárgyát képezték.

A védő megítélése szerint új bizonyítékokat csatolt, amelyek közül több szakértői vélemény önmagában is elég lenne a perújítás elrendeléséhez. A táblabíróság végzésében rögzítette, hogy a magánszakvélemények többsége az alapügyben felmerült tényekre vonatkozik, néhány szakértői megállapítás fel nem merült tényre is vonatkoztatható.

Hozzátették még, hogy az alapeljárásban bizonyítást folytattak arra, hogy miként keletkezett P. László beismerő vallomása, és a kamerafelvételek alapján vannak-e valótlan elemei . Azaz megkérdőjelezhető-e emiatt az, hogy ott volt a cselekmény helyszínén, hogy mekkora az elkövető testmagassága; lehetett-e más az elkövető, megállapítható-e a terhelti vallomásban és az e-mailben leírt robbanószerkezet robbant volna; hogy a tőle lefoglalt laptop és telefon adattartalma mit támaszt alá; hogy az általa használt e-mail címet ténylegesen ő használta-e, ezen eszközökön megállapítható-e a részéről előzményi cselekvés; miként történt a Belügyminisztériumnak a szöveges üzenet elküldése; ennek időpontjában létezett-e a szöveg második, addig el nem küldött szövegrésze; illetve a terhelt pszichológiai jellemzői, karaktere alapján részvétele a cselekményben kizárható-e.

A terhelt DNS-ét tartalmazó bűnjelek elhelyezkedésével kapcsolatos bizonyítási indítványokat az első- és másodfokú bíróság elutasította, mert a genetikai szakértői vizsgálat eredménye rendkívüli módon alátámasztotta, hogy elkövetőként az elítélt jöhet figyelembe.  Az informatikus magánszakértői véleményeivel kapcsolatban az ítélőtábla megállapította, hogy a védő által hivatkozott térfigyelő kamera felvétele a nyomozati iratok részét képezte, azt a nyomozó hatóság részletes elemzésnek vetette alá, e jelentéseket a bíróság értékelte, a kamerafelvételek releváns részeit a tárgyaláson megtekintette, és tanúként hallgatta ki a térfigyelő kamerák felvételével foglalkozó munkacsoport tagjait.

– közölte a Fővárosi Ítélőtábla.

Szigetváry Zsolt / MTI

A törvényszék szerint összhangban volt P. László vallomása a rendelkezésre álló további bizonyítékokkal. A becsatolt magánszakvélemény pedig a perújítás megengedhetősége szempontjából nem minősül új bizonyítéknak.

A táblabíróság szerint az elkövető testmagasságával kapcsolatban is széles körű bizonyítás folyt, és az kompetens szakértő szakvéleményén alapult, s körüljárták a kamerafelvétel torzításának lehetőségét is. És a terhelt informatikai eszközeit, az azokon lévő tartalmakat is részletesen elemezte a bíróság az alapeljárásban.

Álláspontjuk szerint nem alapozza meg a perújítást a mérnökszakértői azon megállapítása, hogy informatikailag nem igazolható az, hogy azt a terhelt küldte el, mert a bíróságok ezt kétséget kizáróan megállapították az összes bizonyíték figyelembevétele és mérlegelése során.

A táblabíróság tájékoztatása szerint a robbantásnak a „Mi tettük” e-mail tartalmával, a terhelt beismerő vallomásával, a házkutatás során lefoglalt anyagokkal és tárgyakkal való kapcsolatát széles körben vizsgálta a bíróság, és igazságügyi fizikus és tűzszerész szakvéleményeket értékelt.

Az ítélőtábla álláspontja szerint a perújítás elrendelésére nem adhat alapot az, hogy a védő által utóbb felkért elektronikai és vegyész magánszakértők nem értettek egyet az alapügyben eljárt fizikus és tűzszerész szakértőkkel. A magánszakértői vélemények több vonatkozásban feltételezéseket, bizonyíték mérlegelést tartalmaznak. E körben a másodfokú bíróság is foglalkozott azzal, hogy a robbanás helyszínén miért nem lelték fel a terhelt által megjelölt robbanószer minden komponensét.

– közölte a Fővárosi Ítélőtábla.

Hozzátették, a bíróságok számtalan más bizonyíték egybevetése alapján jutottak el a tényállásban leírt, és az elektronikai magánszakértő által vitatott, szakértői kompetenciájába tartozó megállapításokhoz. A vegyész szakértői vélemény kapcsán az ítélőtábla rögzítette, hogy az a körülmény, hogy a helyszínen egyes alkotórészeket külön-külön találtak meg, megjelenik az alapeljárásban meghallgatott szakértő véleményében is.

Kapcsolódó
Teréz körúti robbantás: perújítást kértek P. Lászlóék, nyolc igazságügyi szakvéleményt adtak be
A benyújtott szakértői iratok szerint P. László 15 centivel magasabb, mint az elkövető, és több gyanús személyt sem azonosítottak a robbanás helyszínén tartózkodók közül.

P. László  saját elmondása szerint a cipője kivételével minden ruháját megsemmisítette a cselekményt követően. A tábla szerint a lefoglalt cipő típusa azonosnak volt mondható a kamerafelvételen látható cipővel. A szakértő által hiányolt további nyomokat pedig felszámolhatta a terhelt az elfogásáig eltelt időben, azaz perújítás elrendelésére alkalmas bizonyítékot nem tartalmaznak a szakértő megállapításai.

Az igazságügyi pszichológus magánszakértő vélemény kapcsán az ítélőtábla kifejtette, hogy az az alapügyben eljárt szakértő megállapításait kérdőjelezte meg. A nyomozás során a vádlott elmeállapotának vizsgálatára szakértői vélemény született, az elsőfokú bíróság pedig újabb együttes elmeorvos-, orvos- és pszichológus szakértői véleményt szerzett be. 

A táblabíróság szerint nem volt ellentét szakértők véleménye között, s őket a bíróság egymás jelenlétében meghallgatta, és fenn is tartották a véleményüket. A védelem a másodfokú eljárásban újabb pszichológus, illetve pszichiáter szakértők kirendelését indítványozta, melyet az ítélőtábla indokoltan elutasított.

Összességében az ítélőtábla arra az álláspontra jutott, hogy a védő által becsatolt szakvélemények egyike sem tartalmaz olyan perdöntő jelentőségű tényre vonatkozó új bizonyítékot, amely alkalmas lehet a jogerős ítélet megállapításainak cáfolatára, s amely a terhelt felmentését vagy vele szemben lényegesen enyhébb büntetést eredményezhetne. Ezért elutasították a védő perújítási indítványát. A végzés nem végleges, mert az ügyvéd a kézbesítéstől számított nyolc napon belül fellebbezhet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik